Nemzetgyűlési napló, 1922. IV. kötet • 1922. augusztus 25. - 1925. szeptember 19.

Ülésnapok - 1922-47

~A nemzetgyűlés 47. ülése 1922. évi szeptember hó 7-én, csütörtökön. 203 adórendszernek azt a képét, amit a pénzügyminister ur kiépíteni kivan. Azonkiviil ugyanezt a szfinxszerüségefc látjuk a helyhatósági háztartások adózási rendszere tekintetében is. A pénzügyminister ur élesen belevág a helyhatósági adóztatási rendszerbe. Adóztatásunknak, szükségleteink fedezésének ezt az immár elmérgesedett sebét, a helyhatósági adóztatás rendszerét törvényhozási utón kivánja az államháztartásba beállítani. Nagyon helyes és régóta szükség van erre. De a pénzügyminister ur most átenged oly jelentős bevételi forrásokat, mint amilyen a kereseti adó, a fényűzési adó, — anélkül hogy magát a helyhatósági háztartások rendezéséről szóló törvényjavaslatot benyújtaná. Ebben a tekintetben, amint majd később a részletekre áttérek, megint kendőt köt a nemzetgyűlés szeme elé és most már olyan intézkedéseknek törvényhozási utón való rendezését végzi, amelyek később a mi meggyőződésünk szerint a helyhatósági háztartások rendezésére vonatkozó törvényjavaslat tárgyalásánál akadályokat fognak támasztani. Sajnálattal keli rámutatnom arra is, hogy annak, amiért e javaslatokat meg nem szavazhatjuk, egyik indoka az is, hogy nem ismerjük a kormány gazdasági politikáját. Ilyen irányú expozét nem hallottunk, költségvetés sincs. Ennélfogva ebből sem tudjuk megitélni, hogy az állam fentartő tevékenységnek tulajdonképen milyen iránya lesz. Az adópolitikát ebből a négy javaslatból annyira amennyire ki lehet hámozni, de ezek mellől is hiányoznak a számitások arra nézve, hogy melyik adóbevételi forrásból mit és mennyit remél a pénzügyminister ur. Mindez távol tart bennünket attól, hogy megszavazzuk e javaslatokat, de különösen távol tart az, hogy mi mind a négy adójavaslatnál olyan szociális hiányokat észlelünk, amelyeken feltétlenül segiteni kell. A cél a mai időkben nem lehet más, mint az, hogy az adók által okozott vagyonhátrány egyenlővé tétessék. A szegényebb sorsban levő ne érezze az adó súlyát és a gazdag igyekezzék a nagyobb jövedelem arányában jobban hozzájárulni az állami élet fentartásához. Ezeknek a szabályoknak következménye a létminimum mérséklése, progresszió egy bizonyos határon alul a degresszió, az igazságos elbánás. E szerint az erősebb, az állandó forrást külön is meg kell adóztatni. A gyengébbet pedig kímélni kell. Ahol ugyanis erős, állandó forrás nem jelentkezik, ott a hozadéki adók mintájára tisztán elméleti, fikció alapján adóztatni akkor, amikor a fogyasztási adókkal ezeket a rétegeket külön is megadóztatják, feltétlenül súlyosan érinti ezeknek exisztenciáját. Az adó javaslatok ezeket az általam feltárt követeléseket magukban nem foglalják. Ezekre vonatkozólag azt mondják, hogy a hozadéki adónál létminimum, progresszivitás, degresszió nem lehet, mert ez a jövedéki adóhoz tartozik. Eámutatnak arra, hogy a progresszivitás drágítja az adminisztrációt, anélkül, hogy jelentős eredményt érne el. Rámutatnak arra is, hogy a mérséklés nehézségekbe ütközik. A gyenge társadalmi rétegeknek adózási kötelezettségét is hangsúlyozzák, mert igy fejlődik náluk, mint mondják, a hazafias kötelességtudás. A túl progressziót pedig azért nem helyeslik, mert akkor ez egy bizonyos fokon túl konzummálja a vagyont. A mai nehéz viszonyok között elméleti alapon elzárkózni azoktól a szociális kívánalmaktól, amelyek az adójavaslatokkal szemben minden irányban felmerülnek, nem lehet. Különben is ezek a törvények, ez a négy adójavaslat, egyáltalán nem mutatják azokat a sajátságokat, amelyeket az elmélet a hozadéki adókra felállít. Nézzük csak. így a földadó a búza árának időközi változásával összegében is változik. Arányában is változhatik a 4. §. alapján fizetendő pótlék és a nyerendő engedmények miatt. Nem lesz tehát állandó, holott ennél az adónál épen ez volna az elmélet szerint jelentős. Érthető okokból 1925. június hó közepéig áll fenn ilyen átalakitottságban, t. i., hogy buzaértók alapján kell fizetni, holott az elmélet állandóságot diktál. A házadó a nyers házbérjövedelem alapján van kiróva, holott e tekintetben az elmélet a tiszta házbérjövedelmet kivánja meg. A társulati adónál pl. a nyereségtöbblet után még pótlékot szednek, a kereseti adót pedig voltaképen mint jövedelmi adót állítják be. Mondom, tehát az adójavaslatok sem teljes mértékben alkalmazkodnak az elmélethez, hanem követik azokat a speciális viszonyokat, amelyeket igen sok esetben a parancsoló szükség diktál. Ha a többi államok régebbi adórendszereit nézzük, azokat az adórendszereket, amelyek a háború előtti időkre vonatkoznak, azokban is azt látjuk, hogy azok a régebbi adórendszerek e szociális követelményeket bizonyos mértékben mindenütt tekintetbe vették. így Angliában pl. a ház adójánál bizonyos jövedelmet egyáltalán kivettek az adóztatás alól. Ugyancsak Angliában a jövedelmi és hozadéki adók egyesítése alapján létesült adórendszer bizonyos tekintetben adómentességet és mérséklést nyújt. A német "államokban pedig a járadékadónál, a kereseti adóknál mentesítés is történik bizonyos irányban a kis jövedelmek után. Azonban mást is látunk. Az a meggyőződésünk, hogy ezt a törvényalkotást még mindig nem hatja át teljes mértékben a szociális érzés, amely szerint a gyengét kímélni, az erősnek pedig áldozni, helyesen adni kell. Olyan társadalmi rétegek, amelyek tehetősek, a termelés • munkájában látják magukat veszélyeztetve akkor, amikor nagyobb teljesitésre kell itt magukat elkötelezniük. Eszembe jutnak azok az idők, amelyekben — amint bizonyára mindnyájan nagyon jól tudjuk — 26*