Nemzetgyűlési napló, 1922. IV. kötet • 1922. augusztus 25. - 1925. szeptember 19.
Ülésnapok - 1922-46
À nemzetgyűlés 46. ülése 1922. büntetésre ítélni — méltóztatnak látni, hogy az utóbbi napokban óriási nagy volt a termés ezen a téren — hogy a jelenlegi fogházak cellái kevesek lesznek a kereskedők befogadására. Látom különben, hogy sokorópátkai Szabó István igen t. képviselőtársam bizonyára a másik oldalról ugyanebben a tárgyban jegyzett be interpellációt. Látom, hogy bejegyzett interpellációjában arról panaszkodik, hogy a mezőgazdák ellen foganatosítanak rendszabályokat az árak maximálásával. Ebben az én t. képviselőtársamnak igaza van. Csakhogy a mezőgazdák másként járnak el : egész egyszerűen bejelentik a sztrájkot. (Felkiáltások jobbról: Sohasem szoktak! Zaj.) Csak méltóztassanak nyugodtan lenni. A paradicsom . . . Nagy János (tamási) : Azok nem mezőgazdák ! Fábián Béla: Nem tudom a paradicsomot mióta termelik a suszterek Méltóztatnak tudni azt, — hiszen az urak újságolvasó emberek — hogy a paradicsomtermelő kisgazdák eljártak az árvizsgáló bizottság elnökénél és kijelentették neki, hogy amennyiben a paradicsom továbbra is maximálva marad, ők Budapestre nem fognak paradicsomot szállítani. Ez tény, amelyet letagadni nem lehet. Erre az árvizsgáló bizottság alelnöke kiszállott Fótra és nem tudta keresztülvinni azt, hogy ők megmaximált paradicsomárak mellett tovább szállítsanak, mert az történt, hogy egy paradicsomtermelő kisgazdát is elitéltek. Nekem az a felfogásom, hogy a drágaság kérdésén nem lehet segíteni abban az esetben, ha felülről fogjuk meg a dolgokat, nem lehet segiteni akkor, ha nem az elsőrendű szükségletek fedezésére szolgáló cikkeknél, termelvényeknél fogjuk meg a drágaságot, és másodsorban akkor, ha kijelentik, hogy a kereskedőt el lehet ítélni azért is, mert drágán vett, de a mezőgazdát nem lehet elitélni azért, mert drágán eladott. Méltóztatnak tudni, hogy a legutóbbi időben ezek az esetek naponta előfordultak. (Felkiáltások jobbfelöl: Halljuk as interpellációt!) Kénytelen vagyok elmondani néhány dolgot, amelyek interpellációm első pontjára vonatkoznak, amely akként szól, hogy (olvassa) : »Yan-e tudomása a minister urnák arról, hogy a magyar kereskedelem jó hírnevéhez méltatlan formák között naponkint kereskedőket állítanak elő és büntetnek meg drágításért minden szakértői vélemény meghallgatása nélkül.« Kénytelen vagyok megjegyezni, hogy a tisztességes és legitim kereskedelem maga is a legteljesebb mértékben elitéli azokat a kereskedőket, akik tisztességtelen hasznot számítanak fel. Itt van a kezemben a debreceni kereskedelmies iparkamara vonatkozó határozata, amely szerint a kereskedők és iparosok elismerik, hogy főleg a pénzérték folytonos változásának, mélyre sülyedésének következtében előállott súlyos gazdasági viszonyok szükségessé és nélkülözhetlenné évi szeptember hó 6-án, szerdán. 155 teszik, hogy minden rendelkezésre álló eszközt használjon föl a kormány a szociális szempontból magában oly nagy veszélyeket rejtő drágulás ellen. Ez a kereskedők felfogása is. De akkor, mikor tekintetbe kell venni a kereskedő rezsijét, tekintetbe kell venni a forgalmi adót, tekintetbe kell venni általában azokat az adókat, amelyeket a kereskedő fizet, tekintetbe kell venni azt, hogy Budapest és a törvényhatósági joggal felruházott városok 1 milliárd 116 millió koronát fizetnek kincstári részesedésben és házbérben, akkor akként keli megállapítani a kereskedő rezsijét is, hogy az maga is fenntarthassa üzletét és megtarthassa áruraktárát. Mert egyszer már tudomásul kell venni, hogy a kereskedőnek nincs földje, mint a földbirtokosnak. Neki egész és egyedüli vagyona az áruraktára. Abban az esetben, ha áruraktárát kiárusítja, és nincs módjában fedezni magát, uj árukat beszerezni, a kereskedő becsukhatja boltját. A kereskedelemellenes intézkedések között kénytelen vagyok megemlíteni a devizarendelet egynémely kinövéseit is. Kénytelen vagyok megemlíteni azért, mert magam, és azt hiszem mindazok, akik azt a borzasztó nagy valutasiberezést, amely itt az utóbbi időben folyt és a magyar koronától való szabadulás vágyából kifolyólag a tőzsdén folyt hecceket elitélték, azok a maguk részéről helyesnek tartják a devizaközpont felállítását. De ennek célja tisztán csak az lehet, hogy a valutatobzódásnak legyen vége, de nem egyszersmind az, hogy abból egyesek meggazdagodjanak, és nem az, hogy a kereskedelem tönkretétessék. Néhány konkrét esetet fogok felhozni; a kereskedelemügyi minister urnák egyikéről-másikáról már tudomása is van. A postatakarékpénztár, amelynek jogában volt egyes külföldre szóló pénzküldeményeket felvenni — ha jól tudom Németországba 5000 márkáig — ugyanakkor, amikor a devizaközpont 1'10-el jegyezte a márkát, 2'20-al számlázta azoknak, akik feladták. Azt hiszem, hogy ezt a kereskedelemügyi minister ur nem helyeselte és hogy majd méltóztatik megnézni azokat az okokat, amelyek a postatakarékpénztárt erre indították. A vámhivatalban az osztrák koronát mai napig is öttel számolják, bár kettő az osztrák korona árfolyama, ami azért bir különös jelentőséggel, mert a forgalmi adó kiszámítása a magyar koronaérfcék után történik, tehát 10 millió korona értékű árunak, amely magyar koronában csak 200.000 koronát ér, a forgalmi adója 6000 korona, igy azonban 500.000-nek számítják és forgalmi adója 15.000 korona. Ezek után méltóztassék megengedni, hogy rátérjek arra a kérdésre, amely a kereskedők első és legfontosabb kérelme a kereskedelmi minister úrhoz és az összkormányhoz. Méltóztassék megmondani : mikor követi el a kereskedő 20*