Nemzetgyűlési napló, 1922. IV. kötet • 1922. augusztus 25. - 1925. szeptember 19.

Ülésnapok - 1922-46

A nemzetgyűlés 46. ülése 1922. évi szeptember hó 6-án, szerdán. 109 delkezésnek a más foglalkozási ágak érdekében, és ez az, hogy az a gazda, aki má semmiképen sem hajlandó búzáját eladni, kénytelen mégis eladni legalább is annyit, amennyi adója befizetésére szükséges, mert teljes lehetetlenség, hogy amikor a többi társadalmi osztály mindennapi kenyeréhez alig jut, a gazda e csekélységgel is spekuláljon. Természetesen van egy másik indoka is ennek, és ez az, hogy igy a kincstár mentől előbb nagyobb bevételhez jut, amelyre feltétlen szüksége van. Gaal Gaston : Majd én megmagyarázom. Nemes Bertalan : Ez az egyik indoka annak, hogy szerintem ezeket a javaslatokat nemcsak igy kell elfogadni, ahogy vannak, de el kell azokat fogadni minél előbb. A javaslatok, részleteibe nem akarok belemenni, legyen szabad azonban a földadójavaslat kapcsán felújítanom a tokaji választókerület igen tisztelt képviselőjének, Maillot Nándor bárónak a pénzügyministerhez intézett kérelmét a bortermelési adó eltörlése iránt, melyet ő annak idején felEmiltett, de az idő előrehaladottsága miatt megindokolni már nem állott módjában. A bortermelési adót az 1908. évi I. te. hozta be annak idején azért, mert a kenyérmagvak maximálva voltak, ujabb adókkal nem volcak terhelhetők, a bortermelők pedig lényegesebb jövedelemhez jutottak, azonkivül az államkincstárnak is nagyobb bevételre volt szüksége, mely szükséglet, megengedem, fennáll ma is, de a bortermelőknek ez az előnyös helyzete már az elmúlt idők boldog emléke. Mig ugyanis a búza termelési költsége százszorosára, ára pedig háromszázötvenszeresére emelkedett a békebelinek, addig a szőlőművelés költsége a békebelinek kétszázszorosára emelkedett, mig ezzel szemben a bor ára legfeljebb százszorosára. Hogy csak pár rövid adatot említsek fel a tokaji hegyvidékről, ott a napszám békében 1.20—2 K volt, amiből a munkás annak idején rendesen beszerezhette napi szükségletét. Ez a napszám azóta 250—600 K-ra emelkedett. A gálie ára 63-ról 17.000 K-ra, a raffia 50-ről 19.000 K-ra, a karó 45-ről 20.000 K-ra. Ezzel szemben a bor békebeli ára 40 fillértől 1 K-ig terjedt s az most 40—100 K, de csak annak, aki ki birja várni a nyolc vagy tiz hónapot. Aki azonban ezt nem tudja kivárni, még ezen alul iz, Kénytelen borát eladni, úgyhogy nagyon rövidesen abban a helyzetben leszünk, hogy nem tudjuk majd szőlőinket megművelni. Sőt ha a piacainkat vissza nem hóditjuk, megihatjuk a borunkat magunk. Van ezenkívül ennek a bortermelési adónak egy nagyon kellemetlen, vexatórius természete is. Semmiféle más művelésig ág nincs alávetve bejelentési kötelezettségnek, a bortermelő ellenben kénytelen vasárnap reggel a községházán bejelenteni, hogy hány hektolitert szüretelt. De különben is állandó ellenőrzés alatt áll a bortermelő, ami pedig egy becsületes, kötelességét teljesitő gazdával szemben teljesen fölösleges, a szokványos adócsalónál pedig igen messzemenő visszaélések forrása. A búzatermelő földadója nálunk 3 koronán felül van, a szőlőtermelő faidadója pedig átlagban 8 korona 40 fillér. Ilyenformán 7000 koronás búzaárat számítva, a szőlőterületek adója 2940 korona lesz és 840 korona bortermelési adó mellett az egész Tokaj-Hegyalján 100.000 hektolitert számítva, 8,400.000 korona, ami olyan csekély összeg, hogy az államháztartás szempontjából komolyan számba nem igen jöhet. Mély tisztelettel kérem a pénzügyminister urat, méltóztassék a bortermelési adó eltörlését komoly megfontolás tárgyává tenni. Méltóztassanak ezek után megengedni, hogy én is hozzájáruljak felszólalásommal az államháztartás egyensúlyának helyreállításához. Egy kérést intézek azokhoz a polgártársaimhoz, akik az államkincstártól nyugdíjat húznak, de akikre nézve ez a nyugdíj oly csekélység, hogy úgyszólván szivarszükségletüknek egy részét sem tudják belőle fedezni. Ezeknek az egyéneknek nagy része az intelligenciából kerül ki és igy jó példával kell előljárniok az ország megmentése érdekében. Arra kérem őket, mondjanak le erről a nyugdíjukról az ország javára. Ezzel kapcsolatosan a pénzügyminister úrhoz is van egy kérelmem. Méltóztatik tudni, hogy mikor a fixfizetéses alkalmazás kezdett gyenge megélhetés lenni, javakorban lévő emberek egész tömege igyekezett más téren elhelyezkedni, ami egy részüknek sikerült is. Egyesek olyan elhelyezkedést találtak, ahonnan kapott jövedelmük mellett a nyugdíj alig számbavehető összeg. Méltóztassék az alkalmi orvosi bizonyítványok vagy alkalmi betegségek folytán történt nyugdíjazásokat revízió tárgyává tenni és akikre nézve a nyugdíj nem exisztenciális kérdés, akik idejüket előbbi foglalkozásuknál előnyösebben, nagyobb jövedelem mellett fruktifikálják, azoknál méltóztassék a nyugdíjat egyszerűen beszüntetni. Legyen szabad végül még egy adózási nemre felhívnom a földi javakkal bőven megáldott polgártársaink figyelmét, és ez a neveltetési költségekben szűkölködő kiválóságok neveltetése. A régi időkben szokásban volt, hog}

7 főúri családjaink egész légióját neveltették a szegény atyafiaknak, de sokszor a jobbágyok gyermekeinek is. Ez a szokás nagyjából kiment a divatból, pedig azoknak a magasabb erkölcsi szférákban és jómódban élő családoknak körében a nemzetnek komoly erejét képező, megdönthetetlen, kötelességérző polgárait nevelték fel, akiknek a jövőben való felnevelése is határozott nyereség volna nemcsak az illető mecénás-családokra, hanem a nemzetre nézve is. Méltóztassanak ezt komoly megfontolás tárgyává tenni, mert hiszen az idő múlik, a tovatűnő perccel múlt lesz a jövendő, és amit ma még idejében megtehetünk, arra a holnap esetleg már késő lesz. Mindnyájan érezzük, hogy ennek a nemzedéknek óriási nagy mulasztásai és bűnei vannak a nemzeti újjáépítés tekintetében. Ha mi belátjuk mulasztásainkat, ha áldozatkészen és tevékenyen összefogunk a nemzet újjáépítésében, abban az esetben hiszem, hogy rövidesen megjelennek itt az üres padsorokban az elszakadt t