Nemzetgyűlési napló, 1922. III. kötet • 1922. július 27. - 1922. augusztus 24.

Ülésnapok - 1922-42

éíO A nemzetgyűlés 42. ülése 1922. ha valakinek több vármegyében van földbirtoka % Vájjon melyik pénzügyigazgatóság gyűjtse az adatokat és melyik vesse ki a progresszív kulcsot % Itt oly nehézségek vannak, hogy kénytelen vagyok a minister urnák igazat adni abban, hogy a progresszivitást a maga tipikus voltában a reáladóknál keresztülvinni majdnem teljesen lehetetlen. A létminimum, azonban feltétlenül megvalósitható. Es amint előbb hangoztattam, hogy a gazdasági cselédnek, béresnek konvenciója nem több, mint amennyire egy .családnak saját íentartására feltétlenül szüksége van, ezt a létminimumot a kisbirtoknál is meg kell találni. Megengedem, hogy itt is vannak nehézségek ; megengedem, hogy itt is történhetnek esetleg egyes kivételes esetekben visszaélések, de azért, mert kivételképen rosszat is szülhet az intézkedés, ez nem lehet indok arra, hogy a különben szociális szempontból feltétlenül szükséges mérséklést, a degressziót, a létminimum adómentességét, illetve legfeljebb a régi földadó fizetésére való kötelezettségét ebbe a törvénybe be ne vegyük. Ezt a megoldást, mélyen t. minister ur, feltétlenül meg lehet találni, csak kis jóakarat kell hozzá. Ha pedig az igen t. minister ur nem tudja megtalálni, annak csak az az egyetlen oka lehet, hogy ez nincs is szándékában. Szólanom kell a minister ur általános adópolitikájáról abból a szempontból, hogy vájjon az állam bevétele nem lépi-e túl az állam tényleges szükségleteit. Én tudom, t. Nemzetgyűlés, hogy a dolgok mai rendje és beosztása szerint nem lépi túl, mert hiszen annyi adót, amennyit Magyarországon elköltenek adminisztrációra, még a minister sem tud besrófolni nemcsak ezekkel a javaslatokkal, de még ötszörte keményebbekkel sem. Azt a költekezést, pazarlást, amely az egész vonalon mondhatnám ész nélkül folyik, nagyrészt egész helyesen a valuta leromlásával hozzák összefüggésbe, azonban másrészt vannak olyan dolgok, amelyekhez nem kell egyéb, mint egy kis erély, közbenyulás, hogy ilyen dolgokban segíthessen a minister. Mert bocsánatot kérek, ha nézzük ezt a túltengő bürokráciát, amely ma Magyarországon van, ugy azt hiszem, semmi körülmények között sem lehet Magyarország kereső közönségét arra ítélni, hogy ötször akkora apparátust tartson és fizessen, mint amekkorára az országnak szüksége van. En legalább mondhatom a t. minister urnák, semmi körülmények között nem vállalkoznám arra, hogy az országot két kategóriára osszam : eltartókra és eltartottakra. Mert akármilyen tiszteletben tartom is az adminisztráció szellemi munkáját és amilyen nélkülözhetetlennek tartom addig a mértékig, ameddig valósággal a célját szolgálja, épugy azt tartom, hogy veszedelem, ha ott sokkal több az ember, mint amennyi kell, és amíg egy állam adminisztrációjánál fennáll a haszontalan pénzkidobálás és pocsékolás, nem lehet Magyarország kereső, termelő, dolgozó közönségét arra ítélni, hogy egy túlságosan kifejlesztett, a szükévi augusztus hó 23-án, szerdán. ségesnél ötszörte nagyobb hivatalnoki kart tartson fenn. Elnök : Szabad legyen a képviselő urat arra figyelmeztetnem, hogy a Ház határozata értelmében egy órakor az interpellációkra kell áttérnünk és ezt megelőzőleg is még több igen fontos bejelentést kell a Háznak tennem ; azért kérném a t. képviselő urat, hogy méltóztassék mondandóit lehetőleg röviden összefogni. Gaal Gaston : Iparkodni fogok, igen t. Nemzetgyűlés, rövidre összefoglalni felszólalásomat, amely úgyis hosszura nyulott, bár sajnálom, hogy nem mondhatom el mindazt, amit elmondani akartam. Mégis iparkodni fogok az elnöki figyelmeztetés szerint eljárni. A takarékosság kérdésére áttérve, legyen szabad megemlítenem egy esetet, amely nemrégiben t elem történt a rendes szombati hazautazásomkor. Egyszer a Délivasut vonatához, amelyen én egy I. osztályú ülésen foglaltam helyet, hozzácsatoltak egy szalonkocsit ; abban a szalonkocsiban utazott egy középrangu állami tisztviselő, utazott pedig egy balatonmenti községbe baráti látogatásra. (Mozgás.) Hát, bocsánatot kérek, lehetetlennek tartom, hogj egy ilyen koldus ország, mint amilyen a mienk, — amely ugy kénytelen sanyargatni az adózó közönséget, mint ahog}^an a minister ur tervezi ezekben a javaslatokban — megtűrhesse azt, hogy egy ministeri tanácsosi vagy mondjuk helyettes államtitkári rangban levő állami üzem tisztviselője szalonkocsiban szaladgálhasson egy ilyen szegény ország pénzén magán vizitekre. Akkor minister ur ne méltóztassék tőlünk áldozatkészséget várni, hogyha azt látjuk, hogy az a pénz, amelyet keservesen izzadunk ki, ilyen költekező bürokrácia által egyszerűen a szélnek eresztetik Szólnom kell nagyon röviden az állami üzemek rentabilitásáról is. Minden józan gazdálkodásnak egy törvénye van : ami egyszer nem fizeti ki magát, azt tessék likvidálni. Ha egyszer clZ SJZ állami üzem az államnak csak folvt ónos és szakadatlan megterhelt et ést jelent, ami alatt előbb-utóbb Összeroppan nemcsak a direkt adózó, hanem az indirekt adózó is, aki a borzalmas vasúti tarifákat, szállítási díjakat immár nem birja, amely rendszer nem szolgálja többé azt a közgazdasági célt, hogy a termelés segítségére legyen, hanem ellenkezőleg a termelést bénítja, mert hiszen olyan borzalmas díjakat, tarifákat állapit meg, amilyeneket maholnap a termelés már nem bír el, a fogyasztásról nem is beszélve, ha, mondom, az állami üzemek mai kezelése nem produkálhat a borzalmas tarifaemelések dacára mást, mint veszteséget, akkor tessék az ilyen üzemet vagy megszüntetni vagy olyan kezekbe áttenni, amelyekben jövedelmet ér el. Ugyanazt mondom a minister urnák, amit ő nekünk, gazdáknak mondott, amikor azt jelentettük ki, hogy mi ezt az adót nem.tudjuk kigazdálkodni. Ugyanis a minister ur akkor erre azt mondotta : »Adják át olyanoknak, akik ki tudják gazdálkodni.« Ugyanezt