Nemzetgyűlési napló, 1922. III. kötet • 1922. július 27. - 1922. augusztus 24.

Ülésnapok - 1922-31

A nemzetgyűlés 31. ülése 1922. nek magam is szemtanuja voltam. Komáromban volt egy nagyon derék, becsületes vasúti tiszt, aki a mindenkori főnökségnek legnagyobb elis­merésével rendelkezett, mindenki megdicsérte, hogy hűséggel, odaadással szolgál. Ezt az embert Komáromból a választások előtt kihelyezték Kelebiára, Szabadka mellett, csak azért, mert tudták, hogy szociáldemokrata érzelmű s ennek nyíltan, kifejezést is adott, sőt — uram, bocsásd meg a bűnömet — még azt is kijelentette a vasúti alkalmazottak között, hogy a közelgő választások alkalmával, mint szociáldemokrata képviselőjelölt fel fog lépni. Karafiáth Jenő: Miért nem méltóztatik a szocialista terrorról megemlékezni? Felgyújtot­ták a házát annak, aki nem szavazott szociál­demokratára ! Patay Tibor : Sirokat ástak ! (Zaj. Einöle csenget.) Esztergályos János : Minthogy megígértem, hogy nem beszélek hosszú ideig, csak megemlí­teni, hogy egész garmadája van nálam azoknak a panaszoknak és sérelmeknek . . . Patay Tibor: Mi is tudunk ilyeneket, de nem akarjuk velük az időt tölteni ! Esztergályos János : .. . amelyek nyomják, . marcangolják a magyar államvasuti alkalmazot­tak lelkét. (Zaj a jobboldalon.) Egész tömege van ezeknek. Például a szolgálati szabályzat ötödik függeléke, amely az évi fizetésre és nyug­díjigényre jogosult alkalmazottak helyzetét sza­bályozza, 3. §-ában kimondja, hogy azoknak az alkalmazottaknak, akik hadjáratban vettek részt, a hadiévek beszámítására van igényük szabály­szerű utánfizetés kötelezettsége mellett, még pedig olyképen, hogy azok a háborús évek, amelyekben valamiképen az alkalmazott legalább három hónapon át teljesített tényleges harctéri szolgálatot, 12 héten át arcvonalbeli szolgálatot teljesített, vagy harcban vett részt, végeredmény­ben sebesülés esetén, tekintet nélkül a harctéri szolgálat tartamára, a nyugdíjevek megállapítá­sánál a megfelelő évek kétszeresen számittatnak. Ez azt jelenti, hogy azoknak, akik a harctéren voltak, nyugdíjjogosultságuk megfelelő ideje két­szeresen számíttatik be. Ezzel szemben a harmadik függelékben, amely a nyugbérpénztári tagok, a munkások helyzetét szabályozza, a 3. § kimondja, hogy a nyugbérpénztári tagoknak hadiévek beszámítá­sára nincs igényük. Tisztelettel legyen szabad megkérdeznem, hogy miért disztingvál, miért osztályoz a magyar állam az alkalmazottai között. Miért mondotta ki már ennél a szabály­zatnál az A) és B) osztályzatot, miért számítja be az egyiknek nagyon helyesen, nagyon bölcsen és nagyon dicsóretreméltóan a háborúban szol­gált éveket kétszeresen és miért nem számítja be a másiknak? Hiszen csak általános kérdést kellene feltennem akkor, amikor azt kérdezném, hogy azok az emberek, akik ez alá a. paragrafus alá tartoznak, nem végezték olyan becsületesen évi július hő 27-én, csütörtökön. 37 a munkájukat a harctéren vagy a Hinterland­ban, mint azok, akik a lövészárokban voltak? De nem kérdezem. Ennek ellenében legyen szabad a következő határozati javaslatot beter­jesztenem (olvassa) : »Utasítsa a Ház a keres­kedelemügyi minister urat, hogy záros határ­időn belül javaslatot terjesszen a Ház elé az államvasutaknál érvényben levő nyugbérpénztári alapszabályok 3. §-ában foglalt ama rendelkezés módosításáról, hogy a nyugbérpénztári tagoknak a hadiévek beszámítására nincs igényük, hatályon kivül helyeztessék és a tagoknak ugyanolyan beszámítás alá essenek a hadiévek, mint a ki­nevezett alkalmazottaknak.« (Helyeslés a szélső­baloldalon.) Nemcsak emberi, nemcsak hazafias szempontból, hanem államérdekből is végtelen fontos, hogy azok között az emberek között, akik kint a lövészárokban, a fronton becsülettel védték az ország érdekeit, maga az állam, mikor alkalmazottairól van szó, ne disztingváljon. Ugyanilyen sérelme a magyar állami vasuta­soknak a baleseti biztosítás. Ugyanis a magyar államvasutnál még nem volt ember, — bár nagyon sokan jártak szerencsétlenül — aki azt mondhatta volna, hogy azok után a szolgálati évek után, amelyeket a magyar állam érdeké­ben eltöltött, mikor baleset érte őt, mikor már nem birt többet dolgozni, mikor nem tudott többet termelni, az ért szerencsétlenség révén az állam róla, mint alkalmazottjáról anyagilag becsülettel gondoskodik. A legtöbb esetben egye­nesen a koldusbot, a koldus tarisznya jut az államvasuti alkalmazott részére, mikor a munka teljesítése közben őt szerencsétlenség éri. Ha azután kap is az államvasuti alkalmazott vala­milyen baleseti járulékot, ez mindenre elég lehet, csak arra nem, hogy a balesetet szenvedett munkás abból meg is tudjon élni. Két esetet fogok dekórum gyanánt a nemzet­gyűlés tagjai elé terjeszteni. Sas József debre­ceni pályamunkás 1907-től 1914-ig, tehát hét esz­tendőn túl szolgálta ezt az országot, 1914-ben baleset folytán lett szerencsétlenné, Hosszú ideig tartó kezelés után nyugbérezték és kártalanítás címén — és most szegyeid magad magyar állam ! (Mozgás.) — havi 20 korona kegy dijat folyósí­tottak részére. Ezt az összeget 1922 júniusáig utalták ki, mikor aztán azt az értesítést kapta, hogy az eddig kiutalt 20 korona kegydíj folyó­sítását beszüntetik. Baleseti kártalanításról ellen­ben szó sincs. Szomjas Gusztáv: Egyebet,nem kap? Esztergályos János: Szintén egyike azoknak az eseteknek, amelyek tömegével vannak a ma­gyar államvasuti alkalmazottak sérelmei közt. De nehogy azt méltóztassék mondani, hogy én mondok valami súlyosat a nélkül, hogy bizo­nyítanék is. Hogy mindaz, amit előbb mondtam, igaz, hogy a koldusbot és a koldustarisznya vár arra a magyar államvasuti alkalmazottra, akit munkája közben valamilyen szerencsétlenség ér, ennek illusztrálására bemutatok egy államvasuti

Next

/
Oldalképek
Tartalom