Nemzetgyűlési napló, 1922. III. kötet • 1922. július 27. - 1922. augusztus 24.
Ülésnapok - 1922-41
392 A nemzetgyűlés 41, ülése 1922. Ezért állami szempontból is feltétlenül kötelességünk arra törekedni, hogy ennek az anomáliának véget vessünk és a lehető legpontosabban meghatározzuk, mennyi egy hold tiszta jövedelme, természetesen nem számítva azt az esetet, ha valamely gazda konjunkturális növények termesztésével foglalkozik. A. rendes gazdálkodást véve alapul ezt a jövedelmet meg lehet állapítani és ezen az utón a legkülönbözőbb vidékek között is megszüntethetjük az aránytalanságokat, aminek hatása alatt mindenki szivesebben fogja adóját befizetni. A vagyonadóra vonatkozólag is kérdést intéztem a pénzügyigazgatóságokhoz, hogy az ezen adó alapját tévő vagyonértékelést hogyan állapították meg. Azt mondták, megkérdeztük, hogy mennyiért adtak el most egy hold földet és mennyi volt abban a községben egy hold föld békebeli két ár között megállapítottunk egy tetszőleges, közepes árat, ami aztán a vagyonértékelés alapjául szolgált. Hát amint már Emiltettem, ma az árak vidékenként különbözők, s olyan nagy árdifferencia mellett, aminő a békebeli és a mai árak között van, egy középértéket választani nagyon nehéz, ugy hogy tulajdonképen nagyon széles latitude-öt hagyunk a kivetéssel foglalkozó pénzügyi tisztviselőknek. Azonkívül igen furcsának tartom, mélyen t. Nemzetgyűlés azt is, hogy a pénzügyi közigazgatás a vagyonok és jövedelmek bevallására vonatkozólag olyan ivet bocsátott ki, illetőleg adott a kisgazdák kezébe, amelyet az a kisgazda semmi körülmények között sem tud helyesen kiállítani, már pedig ha nem állítja ki, akkor büntetést kell neki fizetnie, nagyobb adóval sújtják. Egy ilyen adóbevallási ivet kaptam egyszer én is s bizony jó hosszú ideig kellett azt tanulmányoznom, amig valahogy el tudtam igazodni rajta és ki tudtam állítani. Különösen nagy nehézségekkel jár ezeknek az iveknek kitöltése a német vidékeken. Kerületem 75%-a németajkú, s ha ezek kézhez kapnak egy ilyen bevallási ivet, azt sem tudják mit csináljanak vele, fogalmuk sincs arról, hogyan töltsék ki. Arra is rámutattam, hogy egy kisgazdától ma helyes jövedelembevallást kérni majdnem lehetetlen, mert ezek az emberek nem vezetnek könyvet arról, hogy mennyit adtak ki gazdaságuk instruálására, a háztartásra, és egyéb dolgokra, amint nem jegyzik fel azt sem, hogy mi volt jövedelmük. A kisgazdák máról-holnapra élnek s igy egy hold föld tiszta jövedelmének bevallását kérni tőlük, vagy azt, hogy mennyi annak az egy hold földnek mai értéke, a lehetetlenséggel határos. Ezen a téren is feltétlenül hozzá kell nyúlna az 1920. évi XXIII. tcikkhez s ugy kell átalakítani annak rendelkezéseit, hogy ezek az anomáliák végre megszűnjenek és ne kelljen az egyes gazdáknak ilyen terjedelmes bevallási ivekkel bajlódniok. (Helyeslés balfelöl.) Egyszerűbb lesz igy a közigazgatás, egyszerűbb évi augusztus hó 22-én, kedden. lesz maga az adókivetés is, a fizetési készség pedig megnagyobbodik, ugy hogy az állam is csak hasznát fogja ennek látni. Ép igy hibáztatom a házadóra vonatkozó törvénynél is azt, hogy az adókivető közegnek a házbérek nagyságának megállapításánál szabad kezet ad. Itt ugyan történtek már bizonyos módosítások a tekintetben, hogy a fürdőtelepeknél nem szabad direkt azokat a házbéreket alapul venni, amelyeket a fürdővendégek fizetnek, de vannak más vidékek is, hogy egyebet ne mondjak, pl. a bányavidékek, ahol a legtöbb helyen a lakásínség igen nagy, s ahol a felszabadított lakások következtében egyes helyeken most oly horribilis árakat kérnek, hogy azokat nem lehet megfizetni. Ebben az irányban már történtek lépések és valószínű, hogy ezekre a vidékekre is mődosittatni fog a rendelet. Egyik községemben megtörtént, hogy egy egyszobás lakásért 8000 K-ás bért kértek. Ha az adókivető közegnek szabad kezet adunk, akkor ő alapul fogja venni ezt a 8000 K-ás bért, és a kisgazdák, akiknek nincs nagyobb lakásuk, akik nem adhatnak bérbe semmit : abszolúte semmi hasznát nem látják annak, hogy a lakásínség következtében a lakbérek ilyen magasan felszöktek, ellenben házadójuk horribilis összegre fog rúgni, aminek következtében újból beáll RZ £IZ aránytalanság, hogy diázadó címén az egyik községben többet, a másikban kevesebbet fognak fizetni ugyanolyan ház után. Ezen módosítások keresztülvitelével ón az adójavaslatokban foglalt nagy terheket megszavazom, kötelességemnek tartom azonban a t. kormány figyelmét egyes dolgokra felhívni. Nevezetesen feltétlenül figyelembe kell vennünk a takarékossági szempontokat. A kormánynak a takarékosság terén el kell mennie a lehető legmesszebbre, nehogy megtörténjék az, hogy ezek a nagy áldozatok, amelyeket, nehéz szívvel és aggodalommal, a szükséghez képest meghozunk, megint abba a feneketlen, úgynevezett bürokratikus zsákba fogyjanak be és ne legyen az ország közgazdasági életének ezekből a tervekből abszolúte semmiféle haszna. A takarékosság szempontjából én feltétlenül szükségesnek tartom a közigazgatás egyszerűsítését. Először azzal a gondolattal foglalkoztam, hogy azt fogom proponálni, hogy ezeket az adójavaslatokat a közigazgatás egyszerűsítésével hozzuk junktimba és kapcsoljuk össze. Hogy nálunk a közigazgatás milyen túltengésben van, arra elég, ha csak rámutatunk a nyugati államokra. Látjuk, hogy ott, a nyugati államokban, ahol a közigazgatás talán jobban funkcionál, mint nálunk, sokkal kisebb apparátussal, sokkal kisebb tisztviselői létszámmal hajtják azt végre, mint nálunk, ahol minden a lehető legnagyobb nehézséggel történik. A tisztviselők létszámára vonatkozólag mindig azt mondják, hogy az ország ezt az óriási tisztviselői kart nem bírja el. Mégis, ha elmegyünk a hivatalokba, azt látjuk,