Nemzetgyűlési napló, 1922. III. kötet • 1922. július 27. - 1922. augusztus 24.
Ülésnapok - 1922-39
À nemzetgyűlés 39. ütése 1922. évi augusztus hó 18-án, pénteken. 355 jómindnyájunkat elsősorban is őszinte tiszta önzetlenség, hazafias érzéstől áthatott gondolkodás, tisztultabb, átfogó felfogás, emelkedett szellem, fokozott áldozatkészség és testvéri megértés képesithet. (Élénk éljenzés.) Magam részéről ezen eszmék szolgálatába szegődve kivánok elnöki minőségemben a t. Nemzetgyűlésnek rendelkezésére állani; ily iránya működésemhez minden egyes képviselőtársamnak gyengéi iránt elnéző, hathatós, szives támogatását kérem. Isten áldását kérve további munkálkodásunkra, ily érzésektől áthatva és eltökélésektől vezéreltetve foglalom el az elnöki széket. (Elénk éljenzés és taps.) Következik napirend szerint a földadó kivetésének és az ezzel kapcsolatos kérdéseknek újbóli szabályozásáról szóló pénzügyministeri törvényjavaslat (írom. 37, 60) tárgyalása. Mielőtt az előadó urnák a szót megadnám, javaslom a t. Nemzetgyűlésnek, hogy a mai napirendre kitűzött következő törvényjavaslatoknak, u. m. a földadóról, a házadóról, a fényűzési lakásadóról, az általános kereseti adóról és társulati adóról szóló törvényjavaslatoknak általános tárgyalása egybefoglaltassék, minthogy ezek a javaslatok szorosan összefüggnek egymással és ilyen összefüggő törvényjavaslatok tárgyalására nézve a Ház már sok esetben igy határozott. Természetesen az általános vita bezárása után az imigy tárgyalás céljából egybefoglalt törvényjavaslatokra külön-külön fog a t. Nemzetgyűlés szavazni. Méltóztatnak ezen javaslatomhoz hozzájárulni? (Igen !) Ha igen, ily értelemben mondom ki a határozatot. Az előadó urat illeti a szó ! Almásy László: T. Nemzetgyűlés! (Halljuk! Halljuk!) Nehéz, úgyszólván válságos helyzetben lévő államháztartásunk rendezése céljából igen nehéz feladat hárul a mindenkori pénzügyi kormány vállaira. Ez a feladat nem egyéb, mint a kiadások és bevételek közti egyensúly megtalálása, vagyis a pénzügyi egyensúly helyreállítása. A pénzügyminister ur az indemnitási vita során mondott beszédében jelezte az adójavaslatok célját, jelezte azt a nagy feladatot, melyet az adójavaslatok elfogadása által a törvényhozásnak a nemzet érdekében megGyőződése szerint teljesitenie kell. Jelezte a pénzügyminister ur, hogy az állam kiadásai két részre oszthatók, ugy mint az úgynevezett üzemi kiadásokra és az adminisztrációs jellegű kiadásokra. Az üzemi természetű kiadásoknál az ő célja és törekvése az, hogy maguk ezek az üzemek abba a helyzetbe jöjjenek, hogy saját kiadásaikat fedezni tudják. Minden egyéb, tehát adminisztrációs kiadások fedezése már az adókból előálló bevételeknek a feladata. Az államháztartás nehéz helyzetének egyik talán legjelentékenyebb szimptomája a bankjegyekben való túltengés, az az óriási megszaporodása a bankjegyállománynak. Talán nem lesz érdektelen a t. Nemzetgyűlés számára, ha rámutatok ebben a tekintetben néhány számadatra. A békeidőben az egész monarchiának bankjegyforgalma két milliárd volt. Az a bankjegyforgalom 1917 júniusáig 12 milliárdra emelkedett, tehát a háború három esztendeje alatt körülbelül tiz milliárd volt a szaporulat. Ezzel szemben 1918 április havában már 20 milliárdra emelkedett a bankjegyforgalom, ami kétségtelenül aránytalan emelkedés a múlthoz képest, mert hiszen az első három háborús esztendő emelkedésével szemben ennek a tiz és fél hónapnak az emelkedése majdnem teljesen megfelel. Ennek a körülménynek oka, ennek az abnormális emelkedésnek oka abban rejlik — mindig az egész monarchiáról van szó — hogy különösen Ausztria igen erősen vette igénybe a jegybankot, ugy, hogy ez alatt a legutóbbi tiz és fél hónap alatt öt milliárddal vette igénybe a jegybankot, mig a magyar államra az emelkedés csupán egy milliárd 700 milliót tesz ki. Ez az emelkedés tulajdonképen természetellenes és az államháztartás helyes törvényének sem felel meg, mert hiszen a következménynek inkább annak kellett volna lenni, hogy a bankjegyforgalom csökken. Mert hiszen ott, ahol — nem a mostani, hanem az akkori viszonyokat értve — a bankjegyforgalom emelkedik, az állam abban a helyzetben van, hogy hitel utján jobban tudja a maga kiadásait fedezni. Példa erre a hadikölcsönöknek igen előnyösen történt elhelyezése, ami kétségtelenül összefüggésben állott a bankjegyforgalom emelkedésével. De ha nézzük azt az emelkedést, ami 1918 óta bekövetkezett, — és itt már csak épen a végső számról beszélek és sajnos csupán csonka Magyarországról — azt látjuk, hogy a bankjegyforgalom már 36 milliárdra rug. Egészen nyilvánvaló tehát, hogy az államéletnek gyakorlásával egyáltalán arányban nem áll ez a horribilis fejlődés és még azok között a rendkivüli viszonyok között, amelyek bekövetkeztek, sem lett volna szabad ennek megtörténni és megfelelő rendes államháztartás mellett — mindig az adott nehéz viszonyokat értve, — nem is következhetett volna be a bankjegyforgalomnak ez a horribilis emelkedése. Ezek a körülmények kétségtelenül összefüggésbe hozhatók a forradalom romboló hatásával. A számadatok egészen világosan beszélnek. A három háborús esztendő alatt az emelkedés kitett tízmilliárdot, az utána következő tiz és fél hónap alatt az emelkedés kitett nyolcmilliárdot, tehát ezek az emelkedések, amelyek az egész Osztrák-magyar monarchiára vonatkoznak, egyáltalában nincsenek arányban azzal az emelkedéssel, ami a bankjegyforgalom terén csonka Magyarországon bekövetkezett. Mindezek alapján kétségtelen, hogy ma a pénzügyi kormányzat és az egész államháztartás a legnehezebb helyzet előtt áll. Lejtőn vagyunk, és kell hogy ezen a lejtőn valahol nyugvópontot, megállást tudjunk találni. Hiszen a bankjegyforgalomnak további emelése természetesen a 45*
