Nemzetgyűlési napló, 1922. III. kötet • 1922. július 27. - 1922. augusztus 24.

Ülésnapok - 1922-37

310 A nemzetgyűlés 37. ülése 1922. netes általános nyomorúságot, amiben mi élünk. A háború rémségei súlyos kötelességévé tennék a mai kormányzatnak, hogy kihatásaiban és jelentkezéseiben szüntesse meg azt a nyomorúságot, amely a háborúból származott, és elsősorban gondoskodjék azokról a szegény szerencsétlen kis teremtésekről, akik a szörnyű katasztrófának semmiféle felelősségét nem viselhetik, hanem annak csak egyszerűen szegény kis esett áldozatai. Kiasztó és sötét az a kép, amit a hadiárvaügy elénk tár. Az állam maga a szociális nyomorúságokkal szemben a politikai napikérdések jóvoltából meglehetősen közömbös és rideg álláspontot foglal el, és ezzel a kérdéssel szemben is a leghihetetlenebb közömbösséget tanúsítja. Amikor folyton hangoztatjuk, hogy a jövő társadalomnak és Magyarország jövőjének felépitése voltaképen annak a generációnak feladata, amely most indul el a maga fejlődő útjára, amikor a nemzet ifjúságára, mondjuk, a gyenge nemzedékre különösen féltő szemmel tekintünk, akkor kérdem, vájjon nem volna-e elsőrendű állami feladat egyrészt a nemzeti becsület, de másrészt épen a jövő nagy problémája szempontjából, hogy az állam fokozottabb figyelemmel viseltessék a hadiárvaügy iránt és minden lehető eszközzel megpróbálja, hogy ezt a kérdést megoldáshoz segítse. Riasztó számok és riasztó nyomorúságok azok, amelyek arra sürgették a kormányt, hogy erős kézzel nyúljon bele ebbe a kérdésbe. De ha szembeállitom a százezrekre menő hadiárvákat azzal, hogy minő gondoskodás történt, akkor azt a szomorú megállapítást kell tenni, hogy pl. a népjóléti ministerium hatáskörébe és az ő felügyeleti gondoskodása körébe tartozó Hadigondozó Hivatal mindössze 1400 férőhelyet tud biztosítani a hadiárvák ezreinek. 1400 férőhelyet Budapesten és az ország különböző városaiban fiuk és lányok részére! A hadiár va-gondozásnak van egy más természetű szociális formája is, az, hogy bizonyos egyesületek elhelyeznek hadiárvákat, igy többek között a Gyermekvédő Liga, a Katholikus Patronázs-Egyesület stb. Ezek kihelyezik magánosokhoz ezeket a szegény kis teremtéseket és fizetnek értük igen csekély ellátási összeget, havonként 50—120 koronát. Méltóztassék elképzelni, az a vidéken élő magányos ember, aki rászorul arra, hogy ilyen szegény hadiárvát magához vegyen, mert szüksége van erre a kis összegre is és nem filantrópiából, emberszeretetből gyakorolja ezt a gondoskodást, hanem tisztán anyagi kényszerűségből, mert maga is szegény pária, hogyan gondoskodik erről a szegény hadiárváról! Egyáltalán nem gondoskodik róla. Ezeket a kis hadiárvákat házi munkára fogják be, disznót, libát és mindenféle egyéb efajta munkát végeztetnek velük és a nevelésükkel senki sem törődik. Bitang jószág lesz ezekből a szegény kis gyermekekből, akiknek apja elvérzett a nemesi augusztus hó 16-án, szerdán. zet ügyéért a nagy világkatasztrófában, akiknek pedig, amikor elmentek a háborúba, azt igérte a magyar állam és a magyar nemzet, hogy gondoskodni fog róluk és családjukról, ha vége lesz a vérzivatarnak. íme, igy gondoskodunk róluk ! Nem akarok itt az állammal és a kormányzattal szemben súlyos és izgató anyagot felhasználni interpellációim keretében, mert az helytelen volna, csupán hivatkozni akarok az emberi érzületre, és meg vagyok Győződve róla, hogy meg fog nyilatkozni ez az emberi érzület akkor, ha mélyebben nézünk a kérdésbe és látjuk, m'ilyen végzetes veszedelmek hárulhatnak ebből magára a nemzeti életre is. Mi az az 1400 férőhely a sok százezer gyermekhez képest? Ezen mindenképen segíteni kell. Az államnak a segítés minden formáját meg kell próbálnia, és azért intézem interpellációmat az összkormányhoz, mert a kérdés vonatkozásaiban minden tárcába belekapcsolódik. A kultúra nagy kérdéseibe is belekapcsolódik, mert hiszen az a gyermek, aki a maga elhagyatottságában ugy nevelődik fel, mint az ut szélén a katángkóró, -nem lesz a társadalomnak olyan dolgozó tagja, mint aminőre az ilyen nehéz időkben még fokozottabban szükség van. A kultúra szempontjából és a nemzet további gazdasági megerősödése szempontjából — mert hiszen ha elveszítjük a dolgos egyedeket ezeknek az apró kis existenciáknak elzüllésével, akkor a dolgos társadalomnak nagy rétegét veszítjük el — nem kell ezt a kérdést bővebben magyaráznom, ós nem kell bővebben kifejtenem azokat a szempontokat, amelyek sürgőssé teszik a. megoldását, mert nem hiszem, hogy volna a nemzetgyűlésnek egyetlen egy tagja, aki ne érezné azt az erkölcsi kötelességet, amely az államot és a nemzetet egyformán kötelezi ezekkel a szerencsétlen kis teremtésekkel szemben. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Elmondhatjuk róluk azt, hogy ők a háború kis sebesültjei, azok a sebesültjei, akik a vérző sebeiket nem tudják mutogatni, akik a maguk gyenge kis testét nem tudják körülhordozni, hanem elpusztulnak à sok nyomorúságban, mert senki sem foglalkozik velük komolyan. Meg kell nyilatkozni végre az emberi irgalomnak, ha másnak nem; ha nem állítjuk be ezt a kérdést a nagy nemzeti feladatok körébe, akkor tisztán filantróp szempontból kell hozzányúlnunk és igy próbáljuk a megoldást. Én rémségesnek látom ezt a kérdést a kultúra szempontjából. Annak a kis gyereknek, aki nem nevelődik, az erkölcse ennélfogva teljesen lezüllik ; ő nem tudja azt, hogy a munka menynyire felemelhet valakit, mert ő a munkának csak a sanyaruságát, letipró erejét érzi, céltudatosság nélkül, mert nem azért végzi azt a munkát, hogy azzal magát fejlessze és a maga értékeit növelje, hanem azért, mert kizsákmányoltatik általa; (Ugy van! a sgélsobaloldalon) tehát