Nemzetgyűlési napló, 1922. III. kötet • 1922. július 27. - 1922. augusztus 24.

Ülésnapok - 1922-35

A nemzetgyűlés 35. ülése 1922. ellenforradalom után bizonyos letargia vett erőt a polgárságon, mindenki azt hitte, hogy minden ellenállás megszűnt, hogy a vörös uralom tetőfokára ért, hogy itt is az orosz szovjet határozmányai fognak ezentúl uralkodni és nálunk is az orosz szovjet szisztémája szerint fogják az embereket sorban felakasztani és kivégezni. Különösen láttuk ezt, amikor Surek elvtársnak, akit Pekár mélyen tisztelt barátom Emiltett, kijelentése itt a Házban elhangzott, hogy a burzsoákat és a katonatiszteket augusztus 4-én és 14-én le kell ölni. Akkor elhatároztuk néhányan — talán sokan — azt, hogy az ország egész területén lévő és mindenütt szervezkedő polgárságot egy táborba tömöritjük és lehetővé tesszük azt, hogy egységes vezetéssel, egységes kirobbanással és egységes talpraállással ez a nemzet újból visszaszerezze magának azt a jogot, hogy itt ebben az országban saját egyénisége, saját gondolkodása és nem idegen jelszavak és idegen mételyek által terjesztett eszmék utján épitsen tovább. A mi körünk is egy ilyen kisded csoport volt, amely a június 24-iki ellenforradalomban is résztvett, azonban sajnos, a kapcsolódás hiánya, részben pedig a sokszori fecsegés, amely ilyenkor mindig bekövetkezett, — hiszen tudjuk nagyon jól, hogy a magyar embernek a titoktartás nem volt épen erénye sohasem — lehetővé tette azt, hogy a június 24-iki ellenforradalom rosszul végződjék, ele ránk nézve ez talán szerencse volt, hogy a rossz kapcsolódás folytán mi nem árultuk el magunkat. Összeköttetéseink révén sikerült elsősorban egy sajtóinformáló irodát teremteni. Köszönet érte mindazoknak az egyéneknek és testületeknek, akik ebben támogattak, különösen pedig a postásságnak, amely ebben a tekintetben akkor a legnagyobb szolgálatokat tette nekünk. így sikerült nekünk nemcsak a népbiztosok asztaláról a bécsi lapok egyes példányait, hanem a népbiztosok által eltiltott idegen külföldi lapoknak a példányait is megszereznünk. Ezekből informálódtunk az egész európai internacionális világhelyzetről és láttuk azt, hogy a Vörös Újság hazugságai mind összedőlnek akkor, ha mi külföldi sajtót elolvashatunk. Mi igyekeztünk akkor a bizalmat lehetőleg megnyerni és ugylátszik, hogy ennek a jólinformáltságunknak köszönhettük, hogy a polgárság és a volt tisztek bizalma nagyobb részben hozzánk fordult s hogy ők parolát adtak nekünk arra, hogy egy esetleges akció esetén egységesen támogatnak bennünket. A túloldalról elhangzott egy kijelentés, amely azt mondotta a múltkoriban, hogy miért nem csináltuk hamarabb azt az ellenforradalmat, miért csak épen augusztus 6-án. Erre megfelelhetünk nagyon egyszerűen. Mert igenis mi régen, amikor még sikerült a kapcsolódást megteremtenünk az egész országban, amikor sikerült szálainkat egészen Bécsig é§ Szegedig lenyújtani, évi augusztus hó 2-án, szerdán. 263 amikor sikerült a szegedi kormánnyal, valamint a bécsi irodával is a kapcsolatot hefyreállitani, akkor elhatároztuk, hogy amint az első kínálkozó alkalom lesz, a vörös uralom ellen talpra fogunk állani. A legelső kínálkozó pillanat az volt, mikor a vörös hadseregnek offenzívája a csehekkel és a románokkal szemben összeomlott. Ezt a kínálkozó alkalmat akartuk legelsősorban megragadni és június 26-ára helyeztük azt a bizonyos napot, amikor Kun Béláék ellen eljárni fogunk. Hogy ez a tényeknek teljesen megfelel és hogy akkor is azt céloztuk, hogy minden ilyen fordulat minél kevesebb véráldozat mellett következzék be, hivatkozom arra, hogy megbízásunkból társaink közül ketten felkeresték Romanelli ezredest, az olasz misszió vezetőjét és közölték vele, hogy miután itt teljesen szervezett polgári társadalom áll, adja át Kun Béla a hatalmat, amelyet úgyis csak bitorol és amelyet soká tartani ugy sem tud. Hiszen láttuk, hogy országunk határait, amelyet a páduai fegyverszünet valamikor nagyobbnak állapított meg, az ő uralmuk alatt a vörös hadsereg előnyomulása alaposan megkisebbítette, és megmondottuk, ha ennek eleget nem tesznek, akkor fegyverrel a kezünkben fogunk velük végezni. Válasz erre természetszerűleg nem érkezett, azonban a mi indításunknak egy nagy nehézsége állott be abban a pillanatban, hogy a vörös hadseregben lévő u. n. fehér szervezeteink, valamint vidéki szervezeteink, amelyek főleg a Tisza mellett és az északi részeken Miskolc alatt voltak, nem voltak Budapestre behozhatok, mert időközben a románok által 24-én megindított ellenoffenzíva a vörös hadseregnek azt a részét, amely a Tiszán átkelt, majdnem teljesen felőrölte és ezáltal a mi alakulatainkat elpusztította. Akkor ujabb kísérletet tettünk július 30-án. Tanúm rá az a két ur, aki a mi ultimátumunkat akkor ismételten Romanelli ezredes urnák adta át és Romanelli ezen ultimátumunkat eljuttatta Kun Béláékhoz. Kun Béláék azonban azzal a válasszal feleltek, amely választ ismételten fogják hallani Peidlék szájából a későbbi események kapcsán, hogy mi a munkástanácstól kaptuk a hatalmat, tehát csak amiak kezébe adhatjuk vissza és ennek következtében nem vagyunk hajlandók ennek eleget tenni. Ezt a választ 31-én közölték velünk, amikor egyidejűleg azt is tudomásunkra hozták, hogy az entente demarsa következtében Kun Béla és kormánya helyéről távozik és átadja helyét egy szocialista kormánynak. Ez természetesen bizonyos fokú fellélegzést okozott az emberek, főleg a polgárság körében, mert az emberek nem szívesen viszik bőrüket a vásárra és nem olyan sokan vannak, akik hajlandók fegyverrel is a kezükben a hazáért életüket kockáztatni. Mindenki a könnyebb oldalát fogta a dolognak és azt mondottákj belenyugszunk