Nemzetgyűlési napló, 1922. III. kötet • 1922. július 27. - 1922. augusztus 24.

Ülésnapok - 1922-35

232 A nemzetgyűlés 35. ülése 1922. évi augusztus hó 2-á?i, szerdán. ma önök hangoztattak, mi már sokkal előbb hangoztattok, és amit lehetett, már előbb meg is valósítottunk a rendes határok és korlátok között. Ha már megállapítjuk azt, hogy lóversenyre szükség van a hazai lótenyésztés fejlesztése szempontjából, (Egy hang a szélsőbaloldalion : Nincs rá szükség/) akkor megengedem, hogy szét kell választani egymástól a lóversenyt és a totalizatort. Engedjék meg nekem, hogy ebben a kér­désben szakértő legyek, mert hiszen éveken ke­resztül voltam ott, mint ellenőr, és kijelenthe­tem, hogy nem azért támogatóin ezt a javasla­tot, «mert amíg ott voltam, talán nagyban ját­szottam volna, mert azok alatt a hosszú évek alatt, amíg ott voltam, egyetlen egyszer sem tettem a lóra. Vannak olyan balgák, akik pén­züket a ló lábára bízzák, de én ezt sohasem tettem. Ha önök elmennek bárhova a világon, ahol lóverseny még nem volt és létesitik ezt az intéz­ményt, azt fogják tapasztalni, hogy a lóverseny­nyel együtt, még akkor is, ha nincs totalizatőr, rögtön kifejlődik a nyerészkedés, a fogadás, anélkül, hogy ilyen hivatalos szerv, mint a tota­lizatőr megvolna, Kifejlődik az u. n. zugtotali­zatőr, amikor egymás között kötnek fogadásokat az emberek, (Egy hang a szélsobaloldalon; Az ilyen emberek feje zug!) és még azok is, akik néhány órai, vagy napi járásra vannak, kötnek ilyen fogadásokat. Sándor Pál:,Miért nem csinálnak monte­carlói bankot? Önök még azt is megcsinálják! Zeőke Antal : Ez a totalizatőr szükséges rossz és rendes ellenőrzés allatt álló intézmény, amely rendes formák között akarja levezetni a játékszenvedélyt. Erről épugy meg fognak Győződni önök, mint ahogy megGyőződtem én hosszú évek alatt. Peidl Gyula: Erkölcstelen dolog ezt állami pénzzel támogatni ! Zeőke Antal : Megengedem, hogy igy van, de kijelenthetem tárgyilagosan, hogy ez szük­séges rossz. De egyéb dolog is van, ami indo­kolttá teszi előttem azt, hogy megszavazzam ezt a paragrafust. A totalizatőrből ez az óriási százalék, amit a játékosoktól nem sajnálok, mert számukra ez úgyis elveszett, a szegény-alapé lesz, másik rész a testnevelés-alapé, a harmadik pedig a lótenyésztés céljait szolgálja. Amikor ily nemes célokra megy ez az összeg, egész ter­mészetesnek találom, hogy az állam a butaságot megadóztatja, és ha az emberek ma már nem tudnak a szenvedélyükön uralkodni, ennek az összegnek legalább egy része menjen nemes célra és ne mindazoknak zsebébe, akik csupán a játékszenvedélynek akarnak hódolni. Várnai Dániel : A gazdag grófoknak akar­ják visszaadni a pénzt! Zeőke Antal : Hogy pár százalékot átadnak belőle, azt értem és azért szükséges ez, mert oly nagy beruházásról van szó, ami nem térül meg a totalizatőr utján, sem a belépődijak ré­vén annak az egyesületnek, amely lóverseny­pályáját fejleszteni akarja. Batitz Gyula : Elég pénzük van ! Zeőke Antal : Nein térülnek meg a mai viszonyok között a kiadások és ezért, ha azt akarom, hogy a hazai főverseny ügy fejlesztes­sék, kénytelen vagyok ezt a tételt megszavazni. Kérem önöket, hogy ebből a szempontból néz­zék a javaslatot, amelyből én ^s a szükséges rossz előtt hajoljanak meg. Én is kénytelen vagyok meghajolni és kénytelen vagyok a para­grafust megszavazni. Sándor Pál: Tévedés! Elnök: Szólásra következik? Forgács Miklós jegyző: Gömbös Gryula! Gömbös Gyula : T. Nemzetgyűlés ! Á kérdés­hez csak röviden kívánok hozzászólni. A totali­zatőr-adóból a testnevelési alapot támogatják, és itt kapcsolódom bele Pakots t. képviselőtár­sam felszólalásába. Ezt a kettőt nem lehet kettéválasztani. Ha nincs totalizatőr, akkor nincs, aki a testnevelésre adjon pénzt ; ha tönkremegy a lóverseny, nem tudom támogatni a testnevelést. Én tehát, mint testneveléssel foglalkozó szólaltam fel annak idején a pénzügyi bizottságban és kértem, hogy amennyiben elvesz­nek a sajátmaga által szerzett tőkéből a Lovar­egylet versenypályájának építésére, akkor át­menetileg a pénzügyminister adjon megfelelő összeget a testnevelés céljaira is. A helyzet tehát az, hogyha megsemmisítem az alanyt, amely a tőkét adja nekünk, nem érjük el az ideális célt, mert kétségtelen dolog, hogy az ember-sport fejlesztése elsőrangú ideális cél. Ezért szükségesnek tartom, hogy a szakaszt a pénzügyi bizottság javaslata szerint méltóztas­sanak elfogadni. Sándor Pál ; Nincs azzal semmi össze­függésben ! Elnök : Kérdem a t. Házat, kíván-e még valaki a szakaszhoz hozzászólni ? (Nem !) Ha senki nem kivan hozzászólni, a vitát be­rekesztem. Az előadó ur kivan szólani. Ivády Béla előadó: T. Nemzetgyűlés! Mél­tóztassanak megengedni, hogy ehhez a paragra­fushoz felvilágositásképen csak néhány szám­adattal szolgáljak, amelyek, azt hiszem, az igen t. túloldalt is bizonyos tekintetben meg fogják nyugtatni a paragrafus két rendelkezésével szem­ben. Az első az a bizonyos 4%, amit a Lovar­egyletnek szán a javaslat. Ennek megvilágítá­sára a szakasz szempontjából nem kívánok azok­hoz hozzászólni, amiket Prónay t. képviselő­társam és az előttem szóló képviselőtársam elmondott. Hogy azonban számadatokkal illusz­tráljam a totalizatőr megadóztatásának kihatását a közjótékonyság és a lótenyésztés szempontjából is, méltóztassék megengedni, hogy röviden utal­jak az 1921. évi totalizatőr-jövedelem adataira.

Next

/
Oldalképek
Tartalom