Nemzetgyűlési napló, 1922. III. kötet • 1922. július 27. - 1922. augusztus 24.

Ülésnapok - 1922-33

156 A nemzetgyűlés 33. ülése 192, nézve meg kell jegyeznem, hogy az ott jelzett fix programmot a magam részéről nem fogadhatok él ennek a javaslatnak mikénti elkészítésére. Az. hogy milyen elvek, milyen szempontok szerint dolgoztassék ki a javaslat, mégis csak elsősorban a kormányzat kérdése és ezek az elvek a nemzet­gyűlésen akkor kerülhetnek és akkor kell kerülniök megvitatásra, amikor már egy ilyen kormány­javaslattal fogunk szemben állani. Ami a VIII. pontot illeti : az egyesülési és gyülekezési jognak kilátásba helyezett ujabb szabályozása kapcsán a szervezkedés szabadságá­nak a közalkalmazottak számára is való biztositá­sáról, ez egy olyan kérdés, amelyre a mai délelőtt folyamán a ministerelnök ur a beszédében már reflektált és az ő általa kifejtett elvek alapján ennek a pontnak mindenesetre való elutasítását kérem. Végeredményben tehát odakonkiudálok, mél­tóztassék ezt a határozati javaslatot elutasítani, megjegyezvén, hogy az ebben a határozati javas­latban foglalt V. és VI. pontot olyanoknak tar­tom, amelyet illetőleg azzal a bejelentéssel, amelyet tettem, azt hiszem, hogy az illető képviselő ur is elintézettnek tekintheti határozati javaslatának ezt a részét. Elnök : A népjóléti minister ur kivan szólni. Vass József munkaügyi és népjóléti minister: T. Nemzetgyűlés ! A B. listára helyezett tisztvi­selők dolgával kapcsolatban több oldalról fel­emlittetett az elemi iskolaiJB. listás tanitók dolga és én csak azon a címen vagyok bátor itt egy meg­jegyzést tenni, hogy a B. listás tanitókat ugyan ' név szerint nem én válogattam ki, azonban a szá­mukat én állapítottam meg kultuszminist er korom­ban. Méltóztattak kulturbotrányról is beszélni a t. képviselő urak közül egyik-másiknak és azt a kívánságot kifejezni, hogy elemi iskolai tanítót egyáltalán nem szabad elbocsátani. Drozdy Győző : Kerületemben hét faluban nincs tanitó ! Vass József munkaügyi és népjóléti minister: Méltóztassék meghallgatni, hogy minő alapon állapíttatott meg a felesleg. Az összes magyar iskolaköteles gyermekek számát elosztottam negy­vennel, tehát egy osztályra esik 40 tanuló. Ahány­szor a 40 bennfoglaltatik az összes iskolaköteles magyar gyermekek számában, annyi elemi iskolai tanitó tartatik meg, a többi felesleg. Ilyen »többi« van 2200. (Zaj a baloldalon.) Elnök : Következik a határozathozatal. Kér­dem a t. Házat, méltóztatik-e Györki Imre kép­viselő ur határozati javaslatát elfogadni, igen vagy nem? (Igen! Nem!) Kérem azokat, akik Györki Imre képviselő ur határozati javaslatát el­fogadják, szíveskedjenek felállni. (Megtörténik. ) Kisebbség. A Ház a határozati javaslatot elveti. Következik Szabó József képviselő ur hatá­rozati javaslata. Kérem a jegyző urat, szivesked­jék azt felolvasni. 2. évi július hó 31-én, hétfőn. Petrovits György jegyző (olvassa Szabó József határozati javaslatát az ellátatlanok kategóriájának fentartása tárgyában). Térfi Béla közélelmezési minister: T. Nemzet­gyűlés ! Minthogy az ellátatlanok kategóriájának kiterjesztése kérdésével a drágaság leküzdésére alakult 33-as bizottság foglalkozott és a kormány rendeletét magáévá tette, minthogy továbbá e rendeletben gondoskodás történt arról, hogy az önhibájukon kivül kereset nélkül maradt munká­sok megfelelő állami támogatásban részesüljenek, kérem a határozati javaslat szíves elutasítását. Elnök : Kérdem a Nemzetgyűlést, méltózta­tik-e Szabó József képviselő ur imént felolvasott határozati javaslatát elfogadni, igen vagy nem ? (Igen! Nem!) Kérem azokat, akik a határozati javaslatot elfogadják, szíveskedjenek felállni. (Meg­történik.) Kisebbség. A nemzetgyűlés a határozati javaslatot elveti. Következik Szabó József képviselő ur második határozati javaslata. Kérem a jegyző urat, szíves­kedjék azt felolvasni. Petrovits György jegyző (olvassa Szabó József határozati javaslatát az ellátatlanok kategóriájának revíziója tárgyában). Elnök : A közélelmezési minister ur kivan szólni. Térfi Béla közélelmezésiigyi minister : T. Nem­zetgyűlés ! Az előbb előadottaknál fogva kérem ennek a határozati javaslatnak is szíves elutasítását. Elnök : Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e Szabó József képviselő ur imént felolvasott határozati ja­vaslatát elfogadni, igen vagy nem ? (Igen ! Nem !) Kérem azokat a képviselő urakat, akik elfogadják, szíveskedjenek felállni. (Megtörténik.) Kisebbség. Határozatképen kimondom, hogy a határozati javaslat elvettetik. Következik Szabó József képviselő ur harma­dik határozati javaslata. Kérem a jegyző urat, hogy azt felolvasni sziveskedjék. Petrovits György jegyző (olvassa Szabó József határozati javaslatát a forgalmi adó eltörlése iránt). Elnök : A pénzügyminister ur kíván szólni. Kállay Tibor pénzügyminister: T. Nemzet­gyűlés ! Kérem ennek a határozati javaslatnak el­utasítását. Hogy miért, az azt hiszem, egészen kézenfekvő, tehát felesleges volna evvel az időt tovább tölteni. Elnök : Következik a határozathozatal. Kér­dem, méltóztatnak-e Szabó József képviselő ur imént felolvasott határozati javaslatát elfogadni, igen vagy nem ? (Igen ! Nem !) Kérem azokat, akik a határozati javaslatot elfogadják, szívesked­jenek felállni. (Megtörténik.) Kisebbség. A Ház Szabó József képviselő urnák ezt a határozati javaslatát is elveti. Következik Szabó József képviselő ur negyedik határozati javaslata. Kérem a jegyző urat, sziveskedjék azt fel­olvasni. Petrovits György jegyző (olvassa Szabó József határozati javaslatát a B-listára tett tisztviselők

Next

/
Oldalképek
Tartalom