Nemzetgyűlési napló, 1922. II. kötet • 1922. július 13. - 1922. július 26.
Ülésnapok - 1922-30
A nemzetgyűlés 30. ülése 1922. -évi július hő 26-án, szerdán. 445 Elnök : Drozdy képviselő urat kérem, ne méltóztassék közbeszólni. Rupert Rezső: Szegény jegyzőt megijesztette. Az Est kellemetlen dolgokat irt, azért haragszik. Megírta a Kőváryné-féle ezreseket ! Eckhardt Tibor : Közismert ezeknek a lapvállalatoknak működése és azért nem óhajtom a nemzetgyűlés idejét felolvasásokkal és szemelvényekkel igénybevenni, de szükségesnek tartom hangsúlyozni, hogy a kormány fejtse ki balfelé is ugyanazt az erélyt, amelyet érvényesit jobbfelé. Szükségesnek tartom hangsúlyozni, hogy amikor bocsánatos bűnökért hazafiak börtönben ülnek, ugyanakkor halálos bűnökkel terhelt latrok ugyanoda kerüljenek. (Elénk helyeslés és taps a jobboldplon.) Rupert "Rezső: Az Est irt Kőváryné bankóiról ! (Zaj.) Elnök : Csendet kérek ! Eckhardt Tibor: Vagyok bátor a következő határozati javaslatot beterjeszteni : Utasitsa a nemzetgyűlés a m. kir. kormányt arra, hogy az országrontásban elsősorban vétkes Világ, Az Est, Pesti Napló és Magyarország című lapok haladéktalanul és végérvényesen betiltassanak. (Helyeslés és taps a jobboldalon. Nagy zaj a baloldalon.) Minthogy a kormány iránt bizalommal viseltetem, az indemnitást elfogadom. (Élénk éljenzés és taps a jobboldalon és a középen. Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Bartos János jegyző : Csik József ! (Felkiáltások : Nincs itt !) Hegymegi-Kiss Pál ! Szilágyi Lajos : Kacérkodnak a szocialistákkal. Elnök : Szilágyi Lajos képviselő urat kérem, ne tessék közbeszólni! Hegymegi-Kiss Pál képviselő urat illeti a szó! Hegymegi-Kiss Pál : T. Nemzetgyűlés ! Ha méltóztatnak megengedni, először az előttem szóló képviselő ur két megjegyzésére bátorkodom reflektálni. Az egyik, a mit közbeszólás alakjában beszéd előtt mondott, mikor egyik képviselőtársam bejelentés alakjában szóvátette egy küldöttség eljárását. Bátor vagyok a t. képviselő urat megnyugtatni abban az irányban, hogy az ellenzék nem fél s ennélfogva az a tanács, »Aki fél, az menjen haza!«,amelyet kaptunk, az ellenzékre egyáltalában nem vonatkozhatik. Fábián Béla : Még Eckhardtól sem félünk ! Rakovszky István : 665 ! Hegymegi-Kiss Pál : A másik, amit a t. képviselő ur beszédére vonatkozólag bátorkodom megjegyezni, arra a kijelentésre vonatkozik, amelyet, mint ő mondta, hivatalos minőségben tett, legalább beszéde elején azt halottam,... Rakovszky István : Itt csak képviselők vannak. Drozdy Győző : Tárcanélküli minister ! (Derültség a baloldalon.) Hegymegi-Kiss Pál: ...hogy nem áll jóhiszemű ellenféllel szemben. Kötelességemnek tartom, hogy az ellenzék részéről tiltakozzam ez ellen a kijelentés ellen. Mi igenis jóhiszemű alapon állunk és ugyanezt feltételezzük a túloldalról is. Drozdy Győző : Részben ! Hegymegi-Kiss Pál: Én ahhoz a párthoz tartozom, amely párt a keresztény morállal és a demokratikus gondolkodással nem tartja összeegyeztethetőnek a párbajt. (Mozgás.) Az én pártom a párbaj ellen foglalt állást a múlt nemzetgyűlésen is, és az az álláspontja, hogy ezt az eszközt egyszer és mindenkorra ki kellene küszöbölni a parlamenti harcokból. Drozdy Győző : Ne üsd ki a kardot Kuna P. kezéből! (Derültség) Kuna P. András : Nem is hagyja az, ne félj tőle ! Hegymegi-Kiss Pál: Aki ilyen kötelezettséget vesz magára, azt természetesen terheli az a kötelezettség is, hogy az emberek egyéni tisztességét is minden tekintetben tiszteletben tartsa, ne sértsen és ne támadjon, mert ellenfeleitől is csak igy követelheti meg a hasonló objektivitást. Én a magam részéről ezen nemzetgyűlés tanácskozási szabályait mindig teljes mértékben tiszteletben tartom ; tiszteletben tartom azokat az illemszabályokat is, amelyek intelligens, művelt embereket egyáltalában kötnek, de hasonlót várok ellenfeleimtől is. Ennélfogva én az előttem szóló képviselő urnák azt a megjegyzését, hogy az ellenzék nem volna jóhiszemű ellenfél, az ellenzék nevében visszautasítom. A nemzetgyűlés törvényességére nézve hangsúlyozni kivánom, hogy azt az álláspontot foglalom el, amelyet a múlt nemzetgyűlés befejeztével is elfoglalt az ellenzék, és amely álláspontot itt Apponyi Albert gróf, Rassay Károly és Rupert Rezső képviselő urak kifejtettek. Hogy mégis megjelentem itt e nemzetgyűlésben, annak az a magyarázata, hogy választóimtól megbízást kaptam arra, hogy a polgári társadalom érdekeit védelmezzem, a nemzetállam alapeszméjének, a népfenség elvének megfelelő, törvényes nemzetgyűlés létesítését követeljem, egy olyan nemzetgyűlését, mely képes legyen az ország polgárainak egyező közakaratát megvalósítani, s amely egyedül képes az egyes osztályok érdekein felülemelkedő, a köz céljainak valósággal szolgálatában álló hatalommal kormányozni. Perlaki György : Mindenki ezt akarja. (Mozgás a baloldalon; felkiáltások: Csak nem esinálja !) Hegymegi-Kiss Pál : Nem szavazom meg az indemnitási javaslatot azért sem, mert a kormányt nem támogató párthoz tartozom, és mert azt az utat, azt a politikát, amit a kormány követ, én a magam részéről nem az ország talpraállásához, hanem ujabb megrázkódtatáshoz vezetőnek látom. Türelmüket hosszasabban fogom igénybe venni, mert pártom megbízásából nekem jutott az a kellemetlen feladat, hogy beszédem érdemi