Nemzetgyűlési napló, 1922. II. kötet • 1922. július 13. - 1922. július 26.
Ülésnapok - 1922-22
80 A nemzetgyűlés 22. ülése 1922. den felszólítás és kényszer nélkül a pestai intéz menyeknek a kommunista társadalomba való beillesztésének módját ; ugyanez az ember ma mint purifikátor lép fel, (Zaj a szélsőbaloldalon.) mert korábban felismerte az idők szavát, korábban átlendült jobboldalra, és megszerezte magának' azt az elégtételt, hogy nem felette Ítélkeznek, hanem, ő Ítélkezik mások felett. (Zaj.) Nem kell távolra mennem. Itt volt hosszú ideig a mélyen t. igazságügyminist er ur, ki ugyancsak végigszolgálta a kommünt. S ő, aki ugyancsak végigszolgálta a kommünt azzal az indokolással, hogy nagy családja volt, nem át állott a az emberek ezreit börtönbe juttatni és a börtönben hagyni, aki pedig ugyanazt a bűncselekményt követte el, amelyet azok elkövettek, (Élénk ellenmondások jobbfelől) s ő ugyanezen bűncselekménynyel a vállán itt ülhetett évekig a ministeri bársonyszéken. Propper Sándor : Moral insanity ! Györki Imre : Szólnom kell az állami alkalmazottak illetményeinek rendezéséről s az állami alkalmazottak ellátásának kérdéséről is. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Teljesen tarthatatlan állapot az, amely ma uralkodik, hogy t. i. az állam a legnagyobb kizsákmányoló. (Mozgás jobbfelől.) Egyetlenegy olyan vállalatot nem találunk, ahol az embereknek ezrei olyan nyomorúságos munkabér mellett dolgoznának, mint amilyen nyomorúságos munkabér mellett- dolgoznak az állami alkalmazottak. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ezért senki ne csodálkozzék azon, ha ezek az oszlopok, am.elyek eddig cszlopai voltak a mostani kormánynak és kurzusnak, kezdenek most már repedezni, s ezeket a repedéseket, bárhol vizsgáljuk, meg lehet ma már állapítani. (Mozgás a jobboldalon.) Nem lehet tovább fentartani az állami alkalmazottaknak azt a fizetési rendszerét, amely eddig fentartatott, s nem lehet továbbra is fentartani az ellátásnak azt a panamaszerü rendszerét, amely eddig fentartatott. (Mozgás és zaj a jobboldalon.) Méltóztassék az állami alkalmazottakat becsületes fizetéssel ellátni és rábízni arra az állami alkalmazottra azt, hogy a megélhetésére szükséges terményeket hol szerzi be. (Zaj a jobboldalon.) Elnök (csenget) : Csendet kérek, képviselő urak a jobboldalon. Györki Imre: Ne méltóztassék az államnak állandóan gyámkodni az alkalmazottai felett, hanem méltóztassék lehetővé tenni az állami alkalmazottaknak, hogy maguk vásárolják meg a nekik szükséges dolgokat, s akkor ezeket a dolgokat sokkal olcsóbban, sokkal könnyebben szerzik be, mint így, s az állam is óriási megtakarításokhoz jut hozzá, mert az elosztás és beszerzés körül felmerülő sok millió kiadást, amelyet ma jogtalanul teljesen a Köztisztviselők Fogyasztási Szövetkezetének juttat, az állam saját alkalmazottai helyzetének javítására fordíthatja. (Helyeslés a szélsőhahldalon.) A tisztviselői kérdésre vonatkozólag évi július hó 15-én, szombaton. a következő határozati javaslatot terjesztem a t. Nemzetgyűlés elé (olvassa) : »I. A nemzetgyűlés utasítja a kormányt, hogv ugy az 1922. évi I. törvénycikkben elrendelt, valamint az általános létszámapasztás során elbocsátandó közalkalmazottaknak más pályára leendő áthelyezésére, nemkülönben ugyanazoknak más pályákra való átképzésére sürgős törvényjavaslatot nyújtson be, mely törvénytervezetben — az 1922. évi VI. te. rendelkezéseinek módosítása, illetőleg kiegészítése mellett — gondoskodni kell arról is, hogy az elbocsátandó közalkalmazottak az átképzés tartama alatt legutóbbi illetményeik élvezetében hagyassanak. (Egy hang jobbfelől : Miből ?) II. A nemzetgyűlés utasítja a kormányt, hogy az állami alkalmazottak létszámának az 1922. évi I. és VI. törvénycikkben elrendelt apasztását az egész vonalon igazságosan, politikai és felekezeti szempontok mellőzésével hajtassa végre, az ettől eltérően máris felmerült sérelmeket orvosolja és az említett törvények végrehajtásáról tegyen a nemzetgyűlésnek sürgősen részletes jelentést. III. A nemzetgyűlés az 1922. évi I. és VI. törvénycikkben az állami és községi népiskolai tanítók és tanárok elbocsátására vonatkozó rendelkezések végrehajtását felfüggeszti. IV. A nemzetgyűlés utasitja a kormányt, tegyen sürgős jelentést arról, hogy az államkincstár terhére tárcánkint kik, mióta, milyen összegű nyugdíjat élveznek. V. A nemzetgyűlés utasitja a kormányt, hogy a közalkalmazottak illetményeire és ellátására vonatkozólag sürgős törvényjavaslatot terjesszen a nemzetgyűlés elé. VI. A nemzetgyűlés utasitja a kormányt, hogy a köztisztviselők minősítéséről szóló 1883. évi I. te."korszerű módosításáról, valamint a közalkalmazottak j ogviszonyainak szabályozására vonatkozó törvényjavaslatot terjesszen a nemzetgyűlés elé. VII. A nemzetgyűlés utasitja a kormányt, tegyen záros határidőn belül megfelelő intézkedést azon határozatok, jogkövetkezményeinek megszüntetése iránt, amely határozatokat közalkalmazottak (állami, megyei, községi és alapítványi tisztviselők), tanárok, tanítók, vasutasok (napidíjasok, altisztek), szolgák és munkások ellen a törvényektől (szabályoktól) eltérően alakított fegyelmi hatóságok vagy bíróságok előtt, avagy bár törvény (szabály) szerint alakított fegyelmi hatóságok vagy bíróságok előtt, de az addig fenállott törvényekkel, szabályokkal egyébként ellenkező eljárások során, 1909. évi augusztus hó elseje óta előbbi hivataluk, állásuk vagy alkalmaztatásukból folyó jogaik sérelmére hoztak. Nevezetesen : a) Gondoskodjék az ilyen fegyelmi és bírósági eljárások végleges megszüntetéséről az egész vonalon ; b) gondoskodjék a fentiek szerint állásuktól, hivataluktól alkalmaztatásuktól megfosztott,nyűg-