Nemzetgyűlési napló, 1922. II. kötet • 1922. július 13. - 1922. július 26.

Ülésnapok - 1922-30

A nemzetgyűlés 30, ülése 1922. évi július hó 26-án, szerdán. 465 zó'déseket kötünk. Ezeket a nyerstermeivényeket a balkánállamokból a kikészitési eljárás mellett be kellene engedni és feldolgozva, vagy raktározás után a kedvezőbb konjunktúrák után kivinni. T. Nemzetgyűlés ! Ilyen módon, azt hiszem, épen a kisgazdaságok produkcióképességét növelnők, ami összefügg a földreformmal, mert hiszen ezeket a kisgazdaságokat képesekké tennők arra, hogy intenzivebben gazdálkodjanak. Nem várhatjuk ezektől azt, hogy — mint Hollandiában és Németországban történik — kertészetre rendezkedjenek be, de várhatjuk azt, hogy sertés, baromfi-tenyésztésre térjenek át, hogy kivitetelünk ezekben a cikkekben növekedjék. Mint emiitettem, baromfiban, tejben, sertésben volt legnagyobb a kivitel, majdnem akkora, mint a lisztkivitel. Nagyon természetes, hogy ezáltal olyan több termelést érhetünk el, amely gyorsan az egyik évről a másik évre már biztositható. Emellett nem szabad ipari termelésünket sem elhanyagolnunk. A t. kereskedelemügyi minister ur azt mondotta, hogy az ujabb időben intézkedések történtek arra nézve, hogy több uj iparvállalat létesíttessék. Aki azonban ismeri azt, hogy milyen leküzdhetetlen nehézségekkel jár egy uj iparvállalat keletkezése, hogy még egy téglagyárnak is le kell küzdenie az úgynevezett gyermekbetegséget, s ha Magyarországon még eddig nem létezett iparágakat, mint amilyen a textilipar, akarunk létesiteni, akkor először ki kell választani hozzáértő kiváló szakvezetőkét, fel kell fogadni munkásokat, piacot kell biztositani, át kell esni a kezdet technikai nehézségein : az tudja, hogy évek hosszú sora fog eltelni addig, amig egy ilyen uj iparág prosperálni tud. Sokkal helyesebb volna ha a régi iparvállalatok működését előmozdítanánk. E tekintetben természetesen generális álláspontot és irányt megszabni nem lehet, mert hiszen minden iparágnak, sőt azt lehet mondani, minden gyárnak a boldogulása sokszor egészen speciális feltételektől függ. Meg kell ezeket kérdezni, mik a bajaik és ehhez képest lehet intézkedni. Generális hiány volt utóbbi időben a szénhiány és a közlekedés nehézsége, továbbá az a bizonytalanság, amely a valuta ingadozásával jár. A szénhiányon szerintem csakis nagyobb szabású koncepcióval lehet segíteni, akkor, ha a kőszénbányák telepeiken villamos centrálékat állítanának fel. Sokan azt mondják ugyan, hogy a szón a gyári vállalatoknál nem játszik nagy szerepet, mert ezzel a költségeknek csak 5—15°/o-át lehet megtakaritani. Azonban ha meggondoljuk, hogy az ilyen villamos centrálék által felhasználható a szénpor és megkíméltetnek a szállítástól a vagonok is; ha látjuk továbbá, hogy külföldön az ipartelepek elhelyezkedése mindenütt a szénbányák közelségében történik, akkor lehetetlen meg nem becsülni annak óriási fontosságát az egész ország iparára nézve, hogy alkalNEMZETGYÜLEST NAPLÖ. 1922-1026. — II. KÖTET. mas időben ilyen villamos centrálékat rendezzünk be. Én nem gondolok arra, hogy az állam csinálja ezt meg, de mindenesetre az állam is hozzájárulhatna a terv megvalósításához. Félek ugyan minden állami hozzájárulástól, mert épen a költségvetés győz meg engem arról, hogy az állami gép- és vasgyár, amely sok-sok milliárdot képvisel, az 1921/22. évi költségvetésben mindössze csak 204.000 korona jövedelmet hoz. Az ipar fejlesztésének egyik alkalmas eszköze volna, ha az állam például a diósgyőri vasgyárat eladná, amit szakkörök régóta szorgalmaznak, megmaradna a budapesti központi gépgyár, mely az államvasút kocsi- és lokomobilparkjának kiegészítéséhez feltétlenül szükséges. Ha ez a tranzakció olymódon vitetnék keresztül, hogy összekapcsolható lenne a rudóbányai vasérctelep megvételével, amely nagy Magyarországon a legnagyobb vasércbánya volt és amely ma idegen kézen, a witkovici vasgyár kezén van, ez Magyarország vasiparára nézve óriási fontossággal birna. Ha ezeket az iparfejlesztési akciókat a kormány foganatosítaná, ha mezőgazdasági téren is pótolják azokat a hiányokat, amelyek kétségtelenül fennállanak, akkor kereskedelmi mérlegünk rövid idő alatt aktívvá válnék. A szakkörök biznak ebben, sőt nemcsak a szakkörök, hanem pl. kiváló angol közgazdászok, kik Magyarország viszonyait tanulmányozták, erről szóló jelentésükben meglehetősen optimisztikusan nyilatkoznak Magyarország termeléséről. A harmadik tényező volna a kereskedelmi szerződések, vagy amint a kereskedelmi minister ur mondta, kereskedelmi megállapodások kötése. A minister ur az utódállamokra helyezte a fősúlyt, azonban láttuk azt az ellenséges hangulatot, amely részükről velünk szemben megnyilatkozik. Többszöri kísérleteink ellenére nem sikerült megállapodást kötni sem Jugoszláviával, sem Csehországgal, sem Romániával. Én magam is súlyt helyezek arra, hogy ezek a megállapodások mielőbb létesíttessenek, azonban szerintem nagy mulasztás, ha nem igyekszünk Németországgal minél hamarább kereskedelmi szerződést kötni. A Németországgal való forgalmunk, behozatalunk és kivitelünk ma harmadik helyen áll; az első helyen áll Ausztria, a második helyen Csehország és a harmadik helyen Németország. A német birodalom valutája nagyon közel van a mienkhez, Németország mint fogyasztó piac is nagyon jelentékeny számunkra. Mi a korona áresésével szemben meglehetősen közömbösitenők magunkat, ha Németországgal kereskedelmi szerződést kötünk, mert hiszen méltóztatik tudni, a kereskedelmi forgalomban végső sorban áru áruval cseréltetik ki és a pénz csak csereeszköz. Nézetem szerint ezzel a drágaságon is nagy mértékben lehetne segíteni és meg lehetne akadályozni koronánk további áresését, annál is inkább, mert koronánk árjegyzésére nézve hova* 59