Nemzetgyűlési napló, 1922. II. kötet • 1922. július 13. - 1922. július 26.

Ülésnapok - 1922-30

A nemzetgyűlés 30. ülése 1922. évi pdms hó 26-án, szerdán. 419 désének, én azt hiszem, az indemnitásra, ezekre a költségekre elsősorban az országnak van szüksége, mert tulajdonképen az összes közjogi intézmények nagy átalakuláson mennek keresztül, vagyis inkább a realitás felé mennek. A régi közjogi fogalmak tagadhatatlanul változáson mennek keresztül. Az országnak nem az a feladata, mint azt a középkorban láttuk, hogy annyi igénnyel lépjen fel mindenki a kormánnyal szemben, amenynyit lehetetlen teljesíteni és ezáltal megnehezitse a kormányzást s a kormány útjába akadályokat gördítsen. Ezt nem tartom indokoltnak. A pénz, amely az állami kiadásokra szükséges, az országé és én részemről a bizalmi és bizalmatlansági nyilatkozatokat az indemnitási törvényjavaslat tárgyalásánál helyeselni nem tudom. Egy kérdést óhajtok még érinteni : azt, amely tulaj donképen már az első felszólalással kapcsolatban felmerült : a szerencsétlen numerus clausus kérdését. Megvallom, a numerus clausus hive schasem voltam. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Nem akarok frázisokat hangoztatni, de elmondok egy dolgot saját tapasztalatomból, amely megvilágítja álláspontomat. Évek előtt, amikor Angliában jártam. — engedjék meg, hogy a neveket elhallgassam — a cambridgei egyetem egyik tanára, akivel megismerkedtem, azt mondta nekem : Magának, aki szakember, sokkal jobb volna, ha megismerkednék a londoni egyetem, egyik tanárával, akinek én majd ajánlani fogom, magát. Adott is hozzá ajánló levelet, majd később találkozott is vele. Ez a londoni tanár azt mondta az én tanárismerősömnek, hogy örülni fog, ha megismerkedhetik velem, és hozzátette, hogy elárulhatja, hegy Örül annak, ha megismerkedhetik egy magyar emberrel, aki közgazdasági dolgokkal foglalkozik és nem zsidó. Én azt hiszem., hegy senki sem veit megakadályozva abban, hogy foglalkozzék ezekkel a dolgokkal és hegy tanuljon. Én azt hiszem, hogy protekcióra és monopóliumra semmiféle téren szükség nincs. Azt hiszem, hogy az állam hivatása, — nevezzük demokráciának vagy arisztokráciának, itt a forma mellékes — hogy módot adjon arra, hogy minden vallásfelekezeti, minden faji különbség nélkül minden tisztességes ember egyforma \ iszonyok közt élhessen és folytathasson a maga részéről nemes versenyt a tisztességtelen versennyel. Azt hiszem, nem. az a hivatása az államnak, hogy előmozdítsa azt, hogy pártok vagy vallásfelekezetek keretében a söpredék más párt vagy más vallásfelekezet tisztességes elemeinek rovására érvényesüljön. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Minthogy már kijelentettem, hogy az indemnitást nem tekintem bizalmi kérdésnek, a javaslatot megszavazom. (Helyeslés és éljenzés.) Elnök : Ki a következő szónok ? Bartos János jegyző : Batitz Gyula ! Batitz Gyula: T. Nemzetgyűlés! Ellentétben az előttem felszólalt tisztelt képviselő úrral, az indemnitás kérdését olyan kérdésnek tekin-. tem, amelyet bírálat tárgyává tennie nemcsak szükséges, de kötelessége is minden nemzetgyűlési képviselőnek, mert hiszen az valóban az államnak pénzügyi körforgását jelenti és igy minden nemzetgyűlési képviselőnek kötelessége, hogy ehhez hozzászóljon és a maga álláspontját, véleményét elmondja. Hiszen, ha ez a kötelezettség nem állana fenn, akkor bármelyik kormány az ország polgárságát ugy adóztathatná meg, ahogy akarja, a befolyt pénzeket oda tehetné, ahova akarja. Mivel azonban létezik egy országgyűlés, amely azért választatott meg, hogy ezt bírálat tárgyává tegye, a kormány mindennemű működésével együtt, hogy ezenkívül a kormánynak javaslatokkal és tanácsokkal szolgáljon — igy módot adván a kormánynak a különböző vélemények meghallgatására s az elfogadhatóknak ítélt eszmék átvételére — a kormány levonhatja a tanulságot és olyan kormányzást vihet, amely a közérdeknek, a közóhajnak megfelel. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Nem mondok ujat, ha azt mondom, hegy, amilyen az ország politikai berendezkedése, olyan annak az országnak gzadasági helyzete is. Mert kétségtelen tény, hogy a gazdasági kérdést a politikai kérdéstől elválasztani nem lehet — ez szorosan összekapcsolódik egymással — igy tehát minden embernek, aki gazdasági kérdéssel foglalkozik, természetesen politikai kérdéssel is kell foglalkoznia. Gondoljunk csak vissza a háború előtti időkre. A háború előtti választójogi törvényre, amelynek alapján össze szokták hozni abban az időben az országgyűlést. Köztudomású volt — mindenki már ugy gúnyolta ki az akkori választótörvényt — hogy az akkori választótörvény értelmében nem is az embereket választották, nem is az emberek képességéi szerint határozták meg, ki legyen a képviselője az országnak, hanem azt nézték, hogy kinek hány ökre, hány szamara, hány lova van, kinek mennyi hold földbirtoka van, kinek mekkora gyára van és aszerint állapították meg, hogy ki legyen az ország képviselője. És hogyha ez igaz, — amint hogy igaz volt, mert hiszen vagyoni cenzushoz volt kötve a választójog kérdése — igy csak természetes, hogy csak olyan országgyűlés jött létre, amely kiváltságos társadalmi osztályt képviselt, t. i. azokat, akik rendelkeztek föld felett, ház felett, lovak, szamarak és ökrök felett, csak az a társadalmi osztály volt képviselve az ország házában, amely valójában a mások jövedelméből élt és csak igy jöhetett létre az az adózási rendszer is, amely végigvonul Magyarország egész közéletén. Igy jöhetett létre mindaz a politikai hatalmi tobzódás és egyeduralmi rendszer, amelyet mi mindenkor kárhoztattunk és amely ellen harcoltunk. És ennek szükségszerű velejárója volt az is, hogy ebben az országban a háború előtt egyetlen olyan munkásember nem volt, aki keze munkájából vagy szellemi munkájából tisztességesen meg tudott volna élni. ( Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Drozdy Győző : Most is hatvanöt nagybirtokos van a parlamentben S Batitz Gyula : Ebből az országból már háború előtt is ezrével vándoroltak ki nemcsak a föld53*