Nemzetgyűlési napló, 1922. II. kötet • 1922. július 13. - 1922. július 26.

Ülésnapok - 1922-29

À nemzetgyűlés 29. ülése 1922. tási elnök különféle kézjegyeket tegyen a borítékra és a szavazólapra és igy érvénytelenítse a szavaza­tot. Ilyen szavazatokat ugy a szociáldemokrata párttól, mint a liberális ellenzéktől ezrével loptak el itt. Ez tény, tessék a j egyzőkönyveket megnézni. Budapesten a scrutiniumnál én magam is ott vol­tam és láttam, hogy százával nem bontottak fel borítékokat azért, mert a borítékra rá volt irva a számjegy, már pedig a rendelet expressis verbis kimondotta, hogy számjegyeket nem szabad ráirni. A szavazatszedő elnök mégis ráirta, mert tudta, hogy a Grünblatt Salamon vagy Kohn Mór nem fog szavazni az egységespártra vagy a Wolff-pártra. A választójogi rendelet ezen korrektivuma zseniális ötlet volt, ellenben nem volt igazságos és nem volt valami szép, nem volt. esztétikus. Az olasz rendszert csakis azért találták ki, hogy ezt indokolják. Ami pedig igen t. képviselőtársam közbeszó­lását illeti, hogy »látjuk Ausztriában«, épen a napokban jártam Bécsben és megállapítottam azt (Egy hang a jobboldalon : 140 korona egy zsemlye !) hogy 140 korona egy zsemlye, de mennyi a kereset ? Ausztriában kollektiv szerződések vannak a munka­adók és munkások között, ugy a fizikai, mint a szellemi munkások és a kereskedelmi alkalmazot­tak részéről is. Ott minden hónapban megállapít­ják, hogy a múlt hónaphoz viszonyítva az index­szám hány százalékkal emelkedett és ahány száza­lékkal emelkedett az indexszám, hónapról-hónapra ugyanannyival emelik a béreket és a fizetéseket. Kállay Tamás : Es mi lesz a vége ? Pikler Emil : Mondja meg nekem Kállay t. képviselő ur, mi lesz itt a vége ? Kállay Tamás ; Itt rend lesz ! Ebben az ország­ban rend lesz ! (Egy hang a szélsőbaloldalon : Éhen­halás lesz !) Kállay Tamás : Addig maradunk a kormány háta mögött. Elnök : Csendet kérek, képviselő urak ! Pikler Emil : Mi lesz a vége, nem tudom. Most látjuk azt, hogy az ausztriai munkásság és a magán­alkalmazottak sokkal jobb szociáüs és bérviszo­nyok között élnek, mint itt, Ezt megállapítottam most ; ez történeti igazság, ez tény. Hogy mi lesz két hónap múlva, nem tudom ; jóslásokba bocsát­kozni nem tudok. Dobóczky Dezső: Mások éhenhalnak, a mun­kások mulatnak ! Azt tudjuk ! Pikler Emil : Egyébként, igen t. Nemzetgyű­lés, arra, hogy különösen a magánalkalmazottak ilyen rettenetes helyzetbe kerüljenek, amilyenben most vannak, nem lett volna szükség, mert én hivatkozom arra, hogy a Magyarországi Magán­tisztviselők Szövetsége, amelynek ezidőszerint aktiv elnöke vagyok, azonkivül két testvérszerve­zetünk : a Pénzintézeti Tisztviselők Országos Egyesülete és a Kereskedelmi Alkalmazottak Or­szágos Szövetsége tavaly egy beadványt intéztek az igen t. Nemzetgyűléshez. A nemzetgyűlés min­den tagja ezt megkapta, sőt egy deputáció is járt itt. Ebben a beadványban — tessék ezt meghall­gatni — szó szerint ezt mondottuk (olvassa) : »A NEMZETGYŰLÉSI NAPLÖ. 1922—1926. — II. KÖTET. évi julnis hó 25-én, kedden. 385 munkabérek és a létfentartáshoz szükséges cikkek árai között még soha nem volt oly áthidalhatatlan ür, mint napjainkban, és ennek a hézagnak be­temetésére hiába áldozza fel a magánalkalmazot­tak tömege a békéből még megmaradt kevés számú értékeit, háztartásának, bútorzatának minden feles­leges darabját, minden felesleges nadrágját és cipő­jét, hiába tűri és szenvedi el immár hét esztendeje a legnagyobb nyomort, ugy hogy testéről szinte lefoszlik a ruha, lábáról lemállik a cipő : mindezzel helyzetén javitani eddig nem tudott.« Mit kaptunk erre válaszként ? Felállott Mayer János képviselő — akkor még közélelmezésügyi minister ur — és szó szerint a következőket jelen­tette ki ; ha nem emlékszik reá, mindjárt emlé­kezetébe idézem (olvassa) : »Ezt a kategóriát én nem tartom azok közé sorolandónak, akikről az államnak gondoskodnia kell, nem azért, mintha mi talán kegyetlenek akarnánk lenni ezzel a kate­góriával szemben, hanem azért, mert ez a kate­gória át tudja hárítani a beszerzés nehézségeit a munkaadójára, tehát nem kell az államnak gon­doskodnia arról, hogy az ő ellátását biztosítsa és nem szükséges, hogy az állam siessen a támo­gatására.« Hedry Lőrinc : Arról beszéljen, hogy mennyi­vel jobb helyzetben vannak, mint az államiak ! Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Pikler Emil : Ha ezt nem a minister ur mon­dotta volna, hanem valamelyik szakszervezeti elnök vagy titkár, vagy valamelyik szcciáldemo krata képviselő, akkcr ez sztrájkra való uszitás lett volna, lázitás, izgatás, "az alkalmazottak fel­lazítása a munkaadó ellen. Esztergályos János: Elvitték volna Zala­egerszegre ! Pikler Emil : Valószinüleg elvitték volna Zalaegerszegre ! (Zaj.) Dénes István : Csodálatos nyugalommal tudja hallgatni ! Pikler Emil : Nagyon sajnálatos, hogy Mayer minister ur ehhez a tanácséhez akkcr nem mellé­kelt használati utasitást és nem mondotta meg, melyek azok a módok és eszközök, amelyekkel munkaadóinkat rá tudjuk venni és rá tudjuk kény­szeríteni arra, hogy a drágulási különbözetet tényleg fizetésünkhöz csatolják. Mi azonban az ő tanácsát tényleg megfogad­tuk, dacára annak, hogy használati utasitás nem veit mellette. A szakszervezetekben már tanul­tunk annyit, mit kell ilyen esetben csinálni. Bér­akciókat kezdtünk, megmozdultunk, gyűléseket tartottunk, a munkaadókhoz és a munkaadók szervezetéhez fordultunk, de ennek akadémikus értéke veit csak és amellett, hogy nyomorúságun­kat nem szüntette meg, meg kellett fizetni a drága búzát épugy, mint a milliomos embernek. Semmi különbség nincs talán közöttünk. A gazdatársadalom, ideálja az aranyparitás. Ezt már elérték, sőt nemcsak hogy elérték, hanem már túl is haladták, hiszen a búza ára már felül van az aranyparitáson. 49

Next

/
Oldalképek
Tartalom