Nemzetgyűlési napló, 1922. II. kötet • 1922. július 13. - 1922. július 26.

Ülésnapok - 1922-29

358 A nemzetgyűlés 29. ülése 1922. évi július hó 25-én, kedden. Elnök : A házszabályok 188. §-a értelmében a mentelmi bejelentés minden vita nélkül át­tétetik a mentelmi bizottsághoz. Következik a napirendünk tárgyalása. Szólásra következik? Bartos János jegyző: Szentpáli István! (Nincs itt.) Tankovics János! Tankovics János: T. Nemzetgyűlés! Az indemnitás tárgyalása folyamán talán már igen sok beszéd hangzott el, és nem is volt szán­dékomban felszólalni, de egyes beszédek miatt kötelességemnek tartom, hogy mégis felszólaljak és azokra felelve a nemzet közérdeke szem­pontjából felhívjam az igen tisztelt kormány figyelmét arra, hogy mi ebben a helyes és mi nem. A múlt ciklusban tartott beszédemben meghiányoltam a kormány eljárásában azt, amit jónak láttam meghiányolni és rámutattam arra is, amit helyesnek találtam. A túloldalon ülő t. képviselőtársaim ezt ellenzéki beszédnek gondolták és a végén szinte zokon vették. Most előre kijelentem, hogy én a kormány iránt bizalommal vagyok s az indemnitást mint országos érdekűt elfogadom, de mégis a követ­kező megjegyzéseimet kívánom ez alkalommal elmondani. T. Nemzetgyűlés ! Országos veszélyt látok abban, hogy mindenki majdnem kivétel nélkül az államtól várja az eltartását. Ez lehetetlen állapot. Még akkor is lehetetlen volna és lehe­tetlenségre vezetne, ha Fagy-Magyarország a leg­rendezettebb viszonyok között volna. De ez az állapot nem is illik emberhez, hiszen minden ember alkotásra van teremtve, tehát tessék alkotni és akkor ugy önmagának, mint az állam­nak és a nemzetnek szolgálatot tesz. De hogy itt emberek azt mondják: állam, tarts el, vagy azt mondják: én tanultam ezt és ezt, nekem ilyen és ilyen képzettségem van, tehát tessék nekem állami hivatalt adni, — ez nem emberi, nem férfias dolog, mondhatnám, szolgalelkűség. Ha pedig ilyen szolgalelküségbe süly ed az állam vagy a nemzet, lett légyen ez a hivatalnokoknál, munkásoknál vagy bármelyik társadalmi osztály­nál, annak nemzetnek a jövője meg van pecsé­telve. Ezzel szemben van egy rettenetes kép. Leg­utóbb is legnagyobb sajnálatomra olvastam, hogy a Rákóczi-utón vagy másutt tüntetés volt; az emberek nagy tömege kenyérért kiáltozott és a kormányhatalommal szemben állást foglalt. Roppant furcsa ez, mélyen tisztelt Nemzetgyűlés. Míg az egyik társadalmi osztály olyan szegény, dacára annak, hogy dolgozik — talán általában valamennyi dolgoznék — hogy önmagának és övéinek kenyeret tudjon teremteni, addig egy másik társadalmi osztály — kijelentem előre, hogy sem emberi mi voltommal, sem hitemmel nem találom összeegyeztethetőnek, hogy anti­szemita legyek, nem is voltam, nem is leszek, de mégis meg kell mondanom, hogy egy másik társadalmi osztály, amely szintén szegény, máról­holnapra milliomos tud lenni. Szomjas Gusztáv: Munka nélkül! Peidl Gyula : Csak munka nélkül ! Munkával nem lehet ! Szomjas Gusztáv : Igaza van ! Tankovics János: Én ebben valami rend­szeres dolgot látok, és szeretném, ha a kormány szerény szavaimat megszívlelné és kicsit körül­nézne, hogy ennek igy kell-e lenni. A másik, ami óriási veszélyként lebeg a nemzet felett, a drágaság kérdése. A főváros közönsége, még a tanult, olvasott, intelligens közönsége is — nem is mondom, hogy a mun­kássága — a falu népe iránt valósággal ellen­szenvvel van és azt okozza a drágaságért, azt mondja, hogy a búzája ingyen terem, a tejet ingyen kapja, a gyümölcsöt csak össze kell lapátolni és azért sem ad pénzt. Klárik Ferenc: Nem a népet okolja! Tankovics János : Tessék megnézni időről­időre azt a búzaárat; még ha 6000 korona is, akkor is a háború előtti valutához viszonyítva, amikor jó valutánk volt, ugyanazt a valutáris árat találjuk meg. De ugyanazt a valutáris árat találjuk meg Budapesten is a beszerzendő ruhában stb. Peidl Gyula : Téves számitásJ Tankovics János : Dehogy téves, kedves PeidI képviselőtársam. Lehet talán pár fillér vagy korona eltérés, de a valóságban és lényeg­ben egy kicsit sem tévedés, hanem teljesen helyes a számítás. Peidl Gyula : A kereseti viszonyokhoz ará­nyítva ! (Egy hang a jobboldalon : Erről lehet beszélni !) Tankovics János: De tegyük fel, hogy ilyen rettenetesen, tarthatatlanul drága volna. Miért nem beszélnek az igen tisztelt városi képviselő urak az ipari cikkekről is? Szijj Bálint: Azért, mert azokat itt csi­nálják ! Tankovics János: En iparos vagyok, ma is foglalkozom az iparral; én más kenyeret nem ettem 12—13 éves koromtól fogva, de azért az igazság velem szemben is igazság marad. En nem a képviselői fizetésből élek, de kötelessé­gemnek tartom, ha a nép bizalma ide küldött, hogy akkor itt helyt álljak, és ha kell, magam­mal szemben is állást foglalok. Miért nem be­szélnek az igen t. képviselőtársaim az ipari produktumokról? Arról, hogy mi történik a börzén? Miért nem beszélnek a drágasággal kapcsolatban arról, hogy mennyi aranyat vittek ki az országból, nem mondom, hogy milyen körülmények között . . . Vanczák János: A hadianyagokért vitték ki, a háborúért! Tankovics János : ... és a kommün alatt és a kommün után is, és a csempészek. Saly Endre; Még kisül, hogy börziánerek vagyunk!

Next

/
Oldalképek
Tartalom