Nemzetgyűlési napló, 1922. II. kötet • 1922. július 13. - 1922. július 26.

Ülésnapok - 1922-21

A nemzetgyűlés 21. ülése 1922. terhére irni, mert jól tudom, hogy nagy része volt ebben akkori közjogi helyzetünknek, annak, hogy századokon keresztül egy másik állammal éltünk a reálunió különböző kapcsolataiban, és hogy ezen hosszú idő alatt szinte elszoktunk a külügyekkel való foglalkozástól (Igaz! TJgy van !) Horváth Zoltán : Nem volt szabad ! (Igaz ! TJgy van!) Lukács György: Lettek légyen azonban bármik is az okok, annyi bizonyos, hogy száz jelenség utalt bennünket elő vigyázatra, magunkba szállásra, előkészülésre. Mi azonban mindezekre nem figyeltünk, hanem egymást marcangoltuk. (Igaz ! Ügy van ! a középen !) Nem hallgattunk nagy mártírunk Cassandra-szavára (Igaz! Ugy van-!) hanem hol a beszédes, hol a technikai obstrukció. torna játékát folytattuk jobb ügyhöz méltó kitartó szívóssággal, kárörömére ellenségeinknek, akik ezalatt fokozott szorgalommal aknázták alá nemzetünket, amelynek a belviszály és civódás volt legsürgősebb teendője. Vigyázzunk, hogy újból ebbe a nemtörődömségbe ne essünk bele, hogy újból minden erőnket a belviszály ne foglalja le, hogy újból ne hagyjuk figyelmen kivül azt, ami körülöttünk történik és ne tekintsük izolált szigetnek ezt a szegény kis csonka országot, amelyre nincsenek befolyással a világhelyzet alakulásai. (Igaz ! TJgy van !) Különösen azt ne feledjük el, hogy noha látszólag a béke állapotában élünk, mégis nagyrészt még most is a régi mentalitás, a gyűlöletnek az a szelleme környez bennünket, amely a világháború győzteseit az úgynevezett békemüvek megalkotásában vezérelte. Nekünk tehát még belső ügyeink intézésénél is mindenkor éber figyelemmel kell kifelé tekintenünk, mert ha csak pillanatnyilag hagy is abba éberségünk, újból / elgáncsolhatnak bennünket. Óvakodnunk kell attól, hogy kint azt ne mondhassák, hogy még mindig nem tértünk át a konszolidáció útjára, hogy még mindig forradalmi állapotban vagyunk. Annál inkább kell ettől óvakodnunk, mert szomszédaink minden léptünket figyelemmel kisérik és nagy virtuozitást fejtenek ki abban a tekintetben, hogy minden megnyilatkozásunkat hátrányunkra magyarázzák és eszerint informálják rólunk protektoraikat, a világhelyzet jelenlegi urait. Különösen nagy fontossága van mindannak, ami ebben a teremben elhangzik, mert a mi szomszédaink nagy előszeretettel igyekeznek kihasználni azt miellenünk, ami itt mondatik, és az itt elhangzottakból igyekeznek bennünket a külföld előtt megrágalmazni. (Igaz ! TJgy van !) Bátor leszek erre konkrét példával is szolgálni. Midőn a folyó év június havának elején Prágában tartózkodtam a népszövetségi ligák uniójának tárgyalásain, a csehek által nagy szorgalommal terjesztett propagandairatok között, melyek nagy részben ellenünk irányulnak, kezembe akadt az itt előttem fekvő könyévi július hó lÁ-én, pénteken. 31 vecske, amely Brábec cseh szenátor tollából ered. E könyvecskének már címe is kuriózum. Azt mondja: Les minorités Tchéhoslovaques dans la république Magyare. (Mozgás.) Tehát 1922-ben megjelent egy könyv, amely Magyarországot köztársaságnak tünteti fel, s a címe az, hogy a cseh-szlovák kisebbségek a magyar köztársaságban. Amilyen félrevezető a munka címe, olyan félrevezető annak tartalma, minden egyes állítása és érvelése is. Ez a kis könyvecske ugyanis nem kevesebbet akarna bebizonyítani, mint azt, hogv mi, szegény csonka ország a szuverenitásunk alatt megmaradt szlovákokkal szemben visszaéléseket követünk el, nevezetesen, hogy — risum teneatis — a békéscsabai, meg a szarvasi tótokkal szemben az atrocitások különböző fajait engedjük meg magunknak. (Derültség.) Sietek kijelenteni, hogy a könyvecskének semmi hatása nem volt, mert hiszen leri róla tendenciája, mely tendencia semmi egyéb nem volt, mint diszkreditálásunkra való törekvés azért, mert elszántan igyekszünk megvédeni a tőlünk elszakított területeken élő testvéreink kisebbségi jogait, mert rá akarjuk és rá fogjuk kényszeríteni az utódállamokat arra, hogy megtartsák azokat a kötelezettségeiket, melyeket a főhatalmakkal 1919 és 1920-ban kötött szerződésekben magukra vállaltak a tekintetben, hogy a nemzeti kisebbségeket a maguk területén védelemben fogják részesíteni és meg fogják nekik adni a szerződésekben konkrété körülirt jogokat, amely kötelességeik teljesítésére azonban az utódállamok eddigelé semmit sem tettek. (Helyeslés a jobboldalon) Felháborító, hogy rólunk merészelnek ilyen állításokat világgá bocsátani, rólunk, akiknek keze alatt szinte nem is maradt nemzetiség, akik egy félszázaddal ezelőtt töfYónyt alkottunk a nemzetiségek egyenjogúságáról . . . Propper Sándor: Csak épen nem hajtottuk végre ! Lukács György : . . . törvényt, melyben sokkal több jogot, sokkal nagyobb védelmet biztosítunk a magunk nemzetiségei javára, mint amennyit az utódállamok most a nemzetek felszabadításának dicső korszakában (TJgy van ! TJgy van! a jobboldalon.) a nemzetek felszabadításának hangzatos jelszava alatt a maguk nemzeti kisebbségeinek papíron megígértek, az életben azonban egyáltalában be nem tartottak j (TJgy van! TJgy van! a jobboldalon.) Felháborító, hogy velünk szemben kockáztatják meg az ilyen állításokat, velünk szemben, akik nemcsak ezer esztendőn keresztül tekintettünk mindenkor testvéreinknek nem magyarajku polgártársakat, hanem a világháború folyamata alatt is ismételten és ismételten tanúbizonyságát adtuk humanizmusunknak azzal, ami örök dicsősége lesz történelmünknek, hogy nálunk hajaszála sem görbült az ellenséges államok egyetlen polgárának sem, (TJgy van