Nemzetgyűlési napló, 1922. II. kötet • 1922. július 13. - 1922. július 26.

Ülésnapok - 1922-27

A nemzetgyűlés 27. ülése 1922, a parlamentarizmus elvei szerint nem alakult ez a kormány, amelynek csak károm tagja tu­dott mandátumhoz jutni, s amikor véletlenül az egyik minister ur tudott 36 szótöbbséggel egy mandátumot szerezni, azt el is ejtették, mert hiszen az a hiba érte őt, hogy tényleg megválasz­tották az egyik kerületben és ezért kénytelen volt helyét otthagyni. (Derültség balfelöl.) Propper Sándor: Megtörte a szolidaritást! Őrgr. Pallavicini György: Ezzel szemben, hogy a kormány nem helyezkedett a parlamen­tarizmus alapjára, ami összeállítását illeti, egy­két kivétellel szemben őszintén és melegen kell üdvözölnöm azt a törekvését, hogy némely tár­cát tényleg szakemberekkel töltött be. Ami már most az egységes pártot illeti, igen t. Nemzetgyűlés, én arról abszolúte nem akarok kritikát mondani, mert arra jogosítva nem vagyok. Csak egy szempontot szeretnék fel­mutatni, amely talán megvilágítja azt, hogy felesleges, hogy én mondjak kritikát róla. Mert ha az igen t. ministerelnök ur ép ugy örvend a párt összeállításának, mint az igen t. föld­művelésügyi minister ur,... Szabó István (nagyatádi) földmivelésügyi minister: Honnan tudja? Őrgr. Pallavicini György: ...ha Gömbös Gyu­lának ép ugy tetszik a párt, mint Klebelsberg vallás- és közoktatásügyi minister urnák,..­Kiss Menyhért: Klebelsberg a liberális! Őrgr. Pallavicini György: ...ha pl. igen t. barátom, Wolff Károly ép ugy örül az egységes párt összejövetelének,... Haller István: Mint Mándy Samu! Őrgr. Pallavicini György: ...mint ahogy Mándy Samu például, ha Csontos Imrének ép­ugy tetszik, mint Biró Pálnak, akkor nekem igazán nincs semmi jogom erről a pártról kriti­kát gyakorolni és többet nem is akarok erről beszélni. (Derültség és taps a baloldalon.) Szilágyi Lajos: Fő az egység! (Zaj. Elnök csenget.) Kováts-Nagy Sándor: Meg is van! Maga egyedül van, még sem egységes. Haller István : Fáy és Meskó pí. egyformán gondolkodnak ? Kováts-Nagy Sándor: Haller és Pallavicini? Haller István : Egészen egyformán a vá­lasztójogban, egészen bizonyos. (Zaj.) Elnök : Csendet kérek, képviselő urak ! Kováts-Nagy Sándor: Mindenben? Haller István : Mindenben ! Rögtön meg­mondjuk, ha különbözünk. Stante pede! Őrgr. Pallavicini György: Anélkül, hogy a választások részleteiről beszélnék, azok káros hatásáról szeretnék néhány szót mondani. A vá­lasztások káros hatását legelső sorban abban látom, hogy népünkben, amely a múlt válasz­tások alatt valóban példásan viselkedett és amely végre valahára megtanulta azt, hogy Magyar­országon egy választás hogyan folyhat le rend­évi július hó 21-én, pénteken. 269 ben és tisztességben, ismét belevetették a meg­vesztegethetőség lehetőségét. Szilágyi Lajos: Korrumpálták! Mételyezték! Gr. Andrássy Gyula: Pénz, terror! Kováts-Nagy Sándor: Miért hordtak Dombó­váron fát nekik ? Őrgr. Pallavicini György : Csak röviden kon­statálom ezt a tényt ; azt hiszem, ezzel szem­ben senki sem zárkózhatik el. Ez egy szomorú tény. Igen sok kerületben voltam, láttam azt a lelki tusát és azt az erkölcsi romlást is, . . . (Zaj jobb felöl.) Elnök: Kérem a képviselő urakat, szívesked­jenek a folytonos közbeszólásoktól tartózkodni. Őrgr. Pallavicini György : ... azt a folyto­nos etetést, itatást . . . (Haller István közbeszól.) Elnök : Kérem Haller képviselő urat, szí­veskedjék a közbeszólásoktól tartózkodni. (Egy hang Jobb felől : Rétságról beszéljen!) Őrgr. Pallavicini György: En Rétságon nem voltam, igen t. képviselő ur ; én igen sok kerü­letben voltam. (Egy hang jobb felöl: Rétság? Majd beszélünk róla szerdán!) Méltóztassanak megengedni, hogy most teljesen objektíve kezel­jem ezt a kérdést példák nélkül. Ne méltóztas­sanak arra kényszeríteni engem, hogy amikor az erkölcsi károkat akarom röviden ecsetelni, egyes esetekre mutassak rá. Haller István: Kazuisztikával szolgálhatunk! Őrgr. Pallavicini György: Hogy az etetés, itatás a nép erkölcsét nem javítja, azt hiszem fölösleges itt az igen t. Nemzetgyűlés előtt bővebben indokolnom. Patacsi Dénes : Baranyában senki sem ete­tett, sem fizetett! Miért nem csinálta minden megye igy? Őrgr. Pallavicini György: A másik — és talán ez a legbecstelenebb eszköz, — a függő em­bereknek politikai meggyőződését befolyásolni. Szabóky Jenő: Az uradalmak cselédeit! Haller István: Csendőrrel és szolgabiróval! Mi helyeztük át a vasutasokat ! Elnök : Szabóky és Haller István képviselő urakat kérem, hogy a házszabályokhoz alkal­mazkodjanak. (Szilágyi Lajos közbeszól.) Szilágyi Lajos képviselő urat is kérem, hogy szíveskedjék csendben lenni. (Haller István közbeszól.) Haller István képviselő urat másodszor figyelmeztetem, szíveskedjék a házszabályokat megtartani. Őrgr. Pallavicini György: Ne felejtsük el, hogy mi két éven keresztül keresztény erkölcsöt hirdettünk, én a magam részéről nem két év óta, hanem sokkal régebben, és teljes meggyőző­déssel ma is. tín azt hiszem, a keresztény er­kölcsnek egyik alapfeltétele, hogy minden ember­nek legalább is a lelke és meggyőződése legyen független. (Ugy van! a baloldalon.) Szilágyi Lajos: Lélekrablás! Őrgr. Pallavicini György: A múlt választá­son ezt a lelki szabadságot aláásták. Erre én számtalan és számtalan esetet tudok, de nem hozom elő, mert illetékes helyeken már elő-

Next

/
Oldalképek
Tartalom