Nemzetgyűlési napló, 1922. II. kötet • 1922. július 13. - 1922. július 26.

Ülésnapok - 1922-27

250 A nemzetgyűlés 27. ülése 1922. évi július hó 21-én, pénteken. — t. i. a zalaegerszegi táborba. A nagy zajban ezt a közbeszólást nem hallottam, tehát kötelességemnek tartom, hogy Reisinger képviselő urat ezért a sértő kifejezésért utólagosan rendreutasitsam. (Helyeslés.) Walkó Lajos kereskedelemügyi minister ur kivan szólni. Walkó Lajos kereskedelemügyi minister; T. Nemzetgyűlés ! Van szerencsém a tisztességtelen versenyről szóló törvényjavaslatot (Helyeslés a jobboldalon.) és a sütőipari munkának szabályozásáról szóló törvényjavaslatot beterjeszteni. Tisztelettel kérem e két törvényjavaslatnak kinyomatását, szétosztását és az osztályok mellőzésével a tisztességtelen versenyről szóló törvényjavaslatnak az igazságügyi és a közgazdasági bizottsághoz, a sütőipari munkának szabályozásáról szóló törvényjavaslatot pedig aközgazdasági és a munkásügyi bizottsághoz való utalását. Elnök: A két törvényjavaslat ki fog nyomatni, szét fog osztatni és az osiztályok mellőzésével előzetes tárgyalás és jelentéstétel végett a tisztességtelen versenyről szóló törvényjavaslat az igazságügyi és a közgazdasági bizottsághoz, a sütőipari munkának szabályozásáról szóló törvényjavaslat pedig a közgazdasági és a munkásügyi bizottsághoz tétetik át. Ki a következő szónok ? Forgács Miklós jegyző : Patacsi Dénes ! Patacsi Dénes : T. Nemzetgyűlés ! (Halljuk ! HaUjuk ! a jobboldalon.) Felszólalásomban először is a legégetőbb és a legnehezebben megoldható kérdéssel, a drágasági kérdéssel óhajtok foglalkozni. Nyilt és rejtett vádak hangzanak el, hogy a drágaság okai a gazdák. Az ilyen vád az olyan fogyasztónál, aki a drágaságot, annak borzasztó hatását és veszedelmét közvetlenül érzi, nagyon könnyen hitelre talál, de viszont azt is tudjuk, hogy nagyon sok célzat, amely a gazdák ellen irányul, hangulatot akar kelteni azzal is, hogy ugy állit ja be a dolgot, mintha a gazdák okoznák a drágaságot. A védelem ezzel szemben nagyon könnyű. A gazda nagyon szivesen adja a faluból kikerülő összes terményeit békeáron, tehát a búzát 20 koronáért, a rozsot 16 koronáért, az árpát, tengerit, zabot 14 koronáért, a burgonyát 6 koronáért, a tojást 6 fillérért, a tejet literenkint 20 fillérért, a vágószarvasmarhát 80 fillérért, a tenyészmarhát élősúlyban 1 koronáért, a kövér sertést 120 fillérért. Peidl Gyula : Hol lakik az a gazda ? (Élénk derültség a szélsobáloldalon. Felkiáltások a jobboldalon : Várja meg a végét !) Patacsi Dénes : Mindezért csak azt kérik a gazdák, hogy viszont ők szükségleteiket szintén a békeáron szerezhessék be, (Helyeslés a jobboldalon.) egy pár csizmát 20 koronáért, egy öltöny ruhát 40 koronáért, egy kilogramm cukrot 80 fillérért, egy kilogramm sót 30 fillérért, egy kilogramm olajat 40 fillérért, egy kilogramm kocsikenőcsöt 30 fillérért, egy kilogramm vasat 24 fillérért és összes szükségleteiket, tehát a gyógyszert, orvosi kezelést, közterheket, mind a régi áron fedezhessék. T. Nemzetgyűlés ! Ugy hiszem, hogy ez méltányos dolog, mert egy oldalon valakire több terhet róni és azt kivánni tőle, hegy ott maximált árak legyenek, a másik oldalon pedig toronymagasra emelkedjenek az árak : ez teljesen igazságtalan és méltánytalan dolog. (Ugy van ! Ugy van ! a jobboldalon.) Ebben az esetben tehát nem vádolhatjuk a falut a drágaságért, mert a falu a békeévekben is csak a létminimumot élvezte. Ma is csak ezt kivánjuk, ebből azonban nem engedünk. A múlt évi olcsósági hullám óta, vagyis 1921 január óta 211 és félszeresre emelkedtek az árak. Jelenleg 121 és félszeresre emelkedtek az élelmiszerek árai, mig a ruházati és egyéb iparcikkekért 211-szereset a fűtőanyagokért pedig 190-szerest kell fizetni. Amint látjuk, a falu bevétele és kiadásai között óriási a különbség. A falu népe, hogy ezt behozza, ugy segit magán, hogy redukálja az igényeit és többet dolgozik. Jól tudjuk, hogy a városi lakosság és a munkásság megélhetése nincs meg ebben az arányban. Ennek azonban nem a falu az oka. A munkásság bizonyos mértékben maga is oka a drágaságnak ; nem az egyesek, hanem az összesség. Hogy megnyerjék a maguk ügyének, lelketlen vezetők olyan igényeket támasztottak a munkásságban, amelyeket semmiféle fizetésemeléssel és semmiféle termelőmunkával nem lehetne kielégiteni. Klárik Ferenc : Mik azok ? Patacsi Dénes: Az életből beszélek. Láttam, hogy az izgatók elérték azt, hogy a munkateljesítmény, a maszlagok bekétele után 50 százalékra csökkent. Nem szólok a munkabérről, mert ha az bárhogy emelkedett volna valahogyan, nem tenne ki annyit, amennyit a munkateljesítmény csökkenése okozott. Esztergályos János: Ki irta le ezt ? Patacsi Dénes: Ezt én irtam le, az én élettapasztalataimból. (Mozgás a szélsobáloldalon.) Én általánosságban beszélek, és legyen az akár a szabad ég alatt a nap hevében dolgozó munkás, akár a gyárakban, üzemekben, műhelyekben verejtékező, akár a bánya üregeiben dolgozó, akár az irodák füllesztő levegőjében, akár a vasutakon éjszakázó munkás, egyformán kiváncm a boldogulását. (Élénk helyeslés a jobboldalon és a középen.) Ha 50 százalék a munkacsökkenés, akkor egy száj helyett kettő eszik, de egy ember csak fél helyett dolgozik. Kérdem a t. túloldalt, amely mindig a munkásságról beszél és a munkásság érdekeit hangoztatja : miért nem mondja meg azt is, hogy itt senki más nem okozója a drágaságnak, mint a háború végtelen keservei, a nemzet kifosztása, az akkor félbenmaradt termelőmunka, amely a felére csökkent ? Kérdem : hol volna most az ország, ha a háború befejezte után olyan munkás vezéreink lettek volna, akik azt mondták volna : munkástestvérein, a háborút elvesztettük, a háborúban minden elpusztult, de legtöbb veszteségünk a munkaeszközök elpusztulásában van ; álljunk tehát most össze, fogjunk össze, ne keressünk társadalmi és