Nemzetgyűlési napló, 1922. II. kötet • 1922. július 13. - 1922. július 26.

Ülésnapok - 1922-25

193 A nemzetgyűlés 25. ülése 1922. évi július hó 19-én, szerdán. ismételték a többi rendőrhatóságok is, amiből arra kell következtetnem, hogy központi intézkedésre történt. Ez a rendelet visszafejlődést jelent, holott e tekintetben előrefejlődést óhajtanánk. Hogy az előrefejlődést a kormány is őszintén óhajtja, erre vonatkozólag legyen szabad felolvasnom a kereskedelemügyi minister ur július 12-én elmondott beszédének egy részecskéjét, mely a következően szól (olvassa) : »Ami mindenekelőtt a külfölddel való gazdasági kapcsolat kérdését illeti, bennünket elsősorban az a terület érdekel, amely régente a közös vámterületet alkotta és még az a terület, amely kapcsolatos vagy szomszédos ezzel a volt közös vámterülettel. Nem lehet tagadni, hogy a nyugatmagyarországi részek ehhez tartoznak. Az a terület, amely a közös vámterületet alkotta, azért bir ránk nézve a legnagyobb fontossággal, mert ott alakultak ki az évek hosszú folyamán bizonyos olyan összeköttetések, amelyeket rövid idő alatt megszüntetni nem lehet és amelyek kétségtelenül a jövőben is hagy hasznára fognak válni azoknak az egyes gazdasági területeknek. « Amikor a ministerelnök ur és a volt belügyminister ur április és május havában Sopronban járt, ezt a kérdést rendkivül fontosságúnak ismerték fel, különösen Sopron rekonstrukciója érdekében, mert hiszen • akik ott megfordultak, többé-kevésbé tisztában vannak azzal, hogy Sopron vármegyének fele elszakittatván, Sopron tulajdonképen — ha szabad magam igy kifejeznem 7- egy Operationsbasisának felétől lett megfosztva. Ok igen helyesen használtak egy gyüjtőkifejezést, hogy mit kell tenni ezzel a várossal; azt mondották : Magyarország szárazföldi kikötőjévé kell tenni. De szárazföldi kikötővé és egyáltalában kikötővé nem tudunk tenni semmiféle pontocskát, ha ott a forgalmat bármiféle irányban megnehezítjük, ahelyett, hogy megkönnyitehénk. (Igaz! Ügy van!) Ez a bizonyos rendelet három pontban különösen sérelmes. Az egyik pont azt mondja (olvassa) : »A határátkelési igazolványokat az illetékes katonai parancsnokság véleményének előzetes kikérése mellett az elsőfokú politikai vagy rendőrhatóság állítja ki, azonban csak olyan személyek részére, akik sem bűnügyi, sem államrendészeti szempontból nem kifogásolhatók"« Egy másik pont (olvassa) : »A határátlépési igazolványok esetleges megújítása esetén az igazolványkérésnek jogossága újból igazolandó.« Egy harmadik pont (olvassa): »A határ átkelési igazolványok határátkelésre csak abban az esetben jogosítanak, ha azokat a szomszédos állam illetékes rendőrhatósága láttamozta.« Ez visszafejlődés. Eddig ez nem volt, és ha eddig jó volt igy rendészeti szempontból is, érthetetlen, hogy miért ne legyen jó továbbra is. Mi volna most a helyzet: sőt mi a helyzet? Az, hogy nekem vagy bárkinek, aki az elszakitott területekre akar átmenni — és ez napról-napra előfordul, a gazdasági connexiókat máról-holnapra nem lehet megszakítani —, el kell menni a rendőrfőkapitányhoz, be kell nyújtani egy kérvényt, az átteszi a katonai kerületi parancsnoksághoz, — ez talán két nap — a kérvény visszajön, végre kezemben van a magyar hatóság határátlépési igazolványa. De ez nem elégséges, el kell küldeni Bécsújhelybe, Kismartonba vagy Nagymartonba, ahová ki akarok rándulni, onnan azután visszajön. Meg vagyok győződve róla, hogy ez nem a belügy minister ur intenciója. De becsületére legyen mondva például a soproni rendőrségnek, amely belátta ennek keresztülvihetetlenségét és végrehajthatatlanságát, felirt ez ellen a belügyminister úrhoz és de facto a határátkelési igazolványokat ma is ugy állítják ki, mint eddig. Drozdy Győző : Szóval nem számit a rendelet ! Östör József : Ez a rendidet azonban érthető okokból a közönségben nagy nyugtalanságot keltett, mert vannak azután alárendelt hatóságok, — pl. az egyik vámőrség parancsnoksága —• (Egy hang oalfelol : Megint a vámőrség !) amelyek a maguk hatáskörében túllőnek a célon és pápábbak akarnak lenni a pápánál. Az egyik vámőrség parancsnoksága egy kis rendeletet bocsátott ki a Harta-Nagyszékkövesdi és Mexikóipusztai átkelésre vonatkozólag. Ebben a kis rendeletben a vámőrök azt mondják, hogy este 10 órától reggel 4 óráig a határon egyáltalában senkit sem bocsátanak át. Méltóztassanak elképzelni, hogy ebből micsoda kellemetlenségek fakadhatnak az ottani lakosságra, vagy például olyan egyénekre is, akik nem tudják ezt a rendeletet, mert hiszen kevesen vannak, akik tudják. Mi lesz, hogy ha valaki oda érkezik este 11 órakor zivataros, záporos időben a Mexikói-puszta átkelő szakaszához ? Drozdy Győző: Fiirödjön egészen a hivatalos óráig! Östör József : Bőrig ázik. — Ennek folytán a belügyminister urat arra óhajtom kérni interpellációmban, hogy intézkedjék a lehetőség szerint a saját hatáskörében, miszerint ez a rendelet vagy visszavonassék, vagy megfelelően módosittassék. Annál is inkább vélem, hogy jogos ez a kívánság, mert az a nemzetközi egyezmény, amely a határátkelési igazolványok szabályozására vonatkozólag Magyarország és Ausztria között aláírva még nem lett ugyan, azonban paraflrozva van, erre vonatkozólag nagyon jó inditóokul szolgál. Ennek a nemzetközi egyezménynek van egy pontja, mely a következőképen szól (olvassa) : »A szerződő felek hajlandóknak mutatkoznak arra, hogy a soproni területen, illetőleg, a Nyugat-Magyarországból Ausztriának jutott területen lakóknak a rendes utlevélszabályok alkalmazásánál, különösen pedig a határátlépési igazolványok megadásánál a legnagyobb előzékenységet fogják tanusitani.« Megvan tehát