Nemzetgyűlési napló, 1922. I. kötet • 1922. június 19 - 1922. július 12.
Ülésnapok - 1922-5
A nemzetgyűlés 5. ülése 1922. évi Junius hó 24-én, szombaton. 63 a kisgyermekek részére, de egyáltalán a betegek részére is. A józan ész, és a logika a humanitás azt parancsolja és parancsolná ennek következtében, hogy a kormánynak a pénzügy minister urnák mindent, de mindent el kellene követnie, hogy a cukor ára minél olcsóbb legyen ebben az országban, mert minél olcsóbb a cukor, annál többen tudnak a szegény gyermekek és a betegek közül ahhoz hozzájutni. Egészen természetes és logikus. Ezzel szemben mit tapasztalunk? Azt, hogy a pénzügyminiser ur épen a napokban mindent elkövet, hogy ennek az elsőrendű tápszernek, élelmiszer szükségletnek ára minél magasabb és drágább legyen. Már 37 koronát szedett eddig is az igen t. pénzügyminister ur egy kiló cukor után, azonkivül a fogyasztási adót és a forgalmi adót. Nemrég ismét megegyezett a répatermelőkkel és a cukorgyárakkal, hogy a borzasztó magas, cukorárat ismét felemelje. Én elhiszem, hogy fontos a répatermelés az országban ; ha azonban az igen t. pénzügyminister ur a répatermelés fentartása érdekében tartja fontosnak a cukor árának emelését, hogy t. i. a répatermelők minél drágábban tudják eladni a répájukat és kifizetődjék nekik a répatermelés, mert ez az indoka a cukorár emelésének: akkor bátor vagyok megjegyezni, hogy a közgazdasági életben van más eszköz is arra, hogy ezeket a tényezőket pártfogolják, ott van a praemium. De semmi esetre sem engedhető meg, hogy a fogyasztók kárára történjék ez a kedvezés. (Helyeslés balfelöl.) Már most továbbmenve, mi a következménye annak, hogy a pénzügyminister ur az utóbbi napokban ismételten emelte a cukor árát, és a kincstárrészesedést? Az, hogy Magyarországon a cukor ára még egyszer akkora lett, mint külföldön. Azonban a fogyasztók kénytelenek a belföldi cukrot fogyasztani, miután az érdekelteket: a nagy répatermelőket, a cukorgyárosokat és a kincstárt a pénzügyminister ur megvédi. Kögtön gondoskodott ugyanis arról, hogy a hollandi és cseh cukorra olyan vámot vessen ki, amely lehetetlenné teszi, hogy külföldi cukor egykönnyen bekerülhesen az országba. Azonban beszéljenek a tények. Minden kiló cukor után, amely bekerül az országba, kb. 37 korona kincstári illeték, 25—30 korona vám, 2 korona fogyasztási adó, 3°/o forgalmi adó esik. T. Nemzetgyűlés ! Ha a cukor luxuscikk volna, akkor nem interpellálnék, nem feszegetném ezt a kérdést, bár akkor sem ismerem el a védővámok ily borzasztó alkalmazásának jogosultságát. Azonban a cukor nem luxuscikk, hanem — amint kifejtettem és köztudomású is — elsőrendű élelmiszer, elsőrendű tápszer. Semmi körülmények között sem tartjuk indokoltnak a cukorár emelését. Még abból a szempontból sem, amelyből az igen t. pénzügyminister ur, igen jól tudom, meg fogja indokolni, hogy t. i. az állam pénzügyi helyzete teszi szükségessé a kincstár magasabb részesedését. — Ha a t. pénzügyminister urnák szüksége van pénzre, akkor iparkodjék arra, hogy ne a népmilliók fogyasztási cikkeiből, tehát ne a tömeg szájából vegye ki az államháztartáshoz szükséges pénzt, hanem lássa meg, hogy kiknél van a pénz és a nemzetvagyon, és a szükségleteket innen fedezze. Ez volna az igazságos és a természetes is. Ennek következtében a következő interpellációt vagyok bátor a pénzügyminister úrhoz beterjeszteni (olvassa) : »Van-e tudomása a pénzügyminister urnák arról, hogy a cukorra kivetett vámok és illetékek következtében a magyar munkás- és tisztviselőgyermekek, a betegek tízezrei nem tudnak cukorhoz jutni s igy egyik legfontosahb tápszert a helytelen pénzügyi politika miatt kénytelenek nélkülözni? Hajlandó-e a pénzügyminister ur ezen rendkívül káros, antiszociális cukorvámokat és kincstári illetéket haladéktalanul eltörölni?« (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Elnök : Az interpelláció kiadatik a pénzügyminister urnák. Soron van? Hébelt Ede jegyző : Dr. G-riger Miklós ! (Felkiáltások : Nincs itt ÍJ Elnök : Az interpelláció töröltetik. Hébelt Ede jegyző: Dr. Gäriger Miklós! Elnök : Az interpelláló nem lévén jelen, az interpelláció töröltetik. Hébelt Ede jegyző: Farkas István! (Az elnöki széket Huszár Károly foglalja el. ) Farkas István : T. Nemzetgyűlés ! Az állami üzemekben alkalmazott munkások mindig mostoha gyermekei voltak az államnak. Azok a munkások, akik odakényszerültek bemenni, többé-kevésbé rosszabb, kedvezőtlenebb munkafeltételek mellett nyertek alkalmazást, mint a magánüzemek alkalmazottai. Különösen áll ez a dohánygyári munkásokra, azokra a dohánygyárakra, amelyek jövedelmet hajtanak. Ha megnéznők az erre az évre érvényes költségvetést, akkor látnók, hogy ezek a dohánygyárak bizony jól jövedelmeznek az államnak, ellenben azok a munkásnők, akik ott alkalmazásban vannak, nagyon sanyarú, nagyon szomorú viszonyok között vannak. A dohánygyári munkásnőknek nincs meg még az a lehetőségük sem, amely a magánüzemekben alkalmazott munkásoknak megvan, mert nincs szervezkedési szabadságuk (Ugy van ! a szélsöbaloldalon.), nincs meg a lehetőségük arra, hogy önerejükből, az önsegély módszerével segítsenek a helyzetükön, ugy, mint más foglalkozásbeli magánüzemekben alkalmazott munkások és munkásnők. Az állam ezt nem engedi meg nekik; az állam csak azokat a privilegizált szervezeteket engedi, hogy ott működjenek, amely szervezetek nem képviselik ugy és olyanformán a munkások érdekeit, amint ahogy azt másirányu szervezetek képviselik.
