Nemzetgyűlési napló, 1922. I. kötet • 1922. június 19 - 1922. július 12.
Ülésnapok - 1922-5
A nemzetgyűlés 5. ülése 1922. bérében nem volt mit enniök, hanem nem volt mit enniök már 1921 júniusában sem. Ez tény, ezek elől kitérni nem lehet. Ezúttal pusztán egy körülményre akarok még kitérni, arra t. i., bogy annak, bogy a magyar földmunkásság hirtelen ebbe a válságos helyzetbe került, egyik igen nagy oka az, hogy már békében, tehát a háború előtt, a mai viszonyok előtt sem volt a magyar földmunkásság abban a helyzetben, hogy az Alföldön, ahol legdrágább része van a magyar földnek, meg tudott volna élni. Már háború előtt, békében is a magyar földmunkások ezrei és tizezrei akkor, amikor meg akarták keresni a családjuk számára szükséges kenyeret, kénytelenek voltak elvándorolni a Bánátba, a Bácskába, kénytelenek voltak elvándorolni az erdélyi gyárakba, a petrozsényi bányákba, hogy ott tudják megkeresni kenyerüket, (ügy van f) mert a dus magyar földben nem kaptak munkát. Ezt a körülményt nem lehet figyelmen kivül hagyni, mert ugyebár 1918 óta lezáródtak a határok és igy a földmunkásság igen jelentékeny és tekintélyes része előtt bedugultak a kereseti források. A földmunkás nincs abban a helyzetben, hogy ha nem kap földmunkát, elmehessen cipőt csinálni, sem nem mehet el ügyvédi praxist folytatni, sem nem valutázhat. A földmunkás hozzá van kötve a röghöz, annak a földből kell megélnie, amiből természetszerűleg következik, hogy ha nem kap földmunkát, akkor éhen kell hogy pusztuljon. Ma ez a helyzet. Hogy mennyire súlyos ez a helyzet és hogy mennyire helytelen eszmeáramlatot idéz elő az egész magyar közgazdasági életben ez a körülmény, a földmunkásságnak ez a hihetetlen szenvedése, e tekintetben csak arra az egy körülményre akarok rámutatni, hogy a magyar földmunkásság ma abban a gondolatvilágban él, amelyben éltek a XVIII. században Anglia takácsmunkásai és mesteremberei, t. i. azok is a civilizáció és fejlődés vívmányaiban, a fejlődés eszközeiben, a gépekben látták a munkásság szenvedésének és pusztulásának okát, pedig, ugyebár, jól tudjuk, akik némileg is tájékozottak is vagyunk a közgazdasági kérdésekben, hogy nem ez volt az oka. Ëpigy ma a magyar földmunkásság abban a helyzetben van az Alföldön, hogy az aratógépekben és a többi mezőgazdasági gépekben, amelyeknek pedig az volna a hivatásuk, hogy áldást f akaszszanak egy ország életében, mert a fejlődés vivmányai valósulnak meg általuk, mondom, ezekben látja okát az ő kétségbeesett helyzetének. Hogy ez igy van, hogy Magyarország földmunkássága ebbe a szomorú helyzetbe jutott, ezt bizonyítom Csizmadia András t. képviselőtársammal, aki jelen van, aki a többségi párt tagja, aki Orosházának mandátumát nyerte el, mert épen ő is abban a helyzetben van ma, hogy saját bevallása szerint egyesületről-egyesületre jár és nagybirtokosoktól nagybirtokosokhoz megy el és arra kéri őket, hogy a gépeket ne vegyék igénybe, hadd jussanak hozzá azok a szerencsétlen földmunkások egy kis munkához és kenyérhez. NEMZETGYŰLÉSI NAPLÖ. 1922—1926. — I. KÖTET. évi június hó 24-én, szombaton. 57 K. Pethes László : A tótkomlósiakat a t. képviselő ur nem engedte elvinni Mezőhegyesre ! (Zaj.) Dénes István : A dolog komolyságánál és nagy jelentőségénél fogva nem akarok reflektálni t. képviselőtársam megjegyzésére, hiszen én itt nem személyeskedni akarok. K. Pethes László : Én sem ! Dénes István : En a legkomolyabban és a legteljesebb mértékben fel akarom tárni a földmunkásság helyzetét addig, mig nem késő, mert a földmunkásság jelentékeny része éhhalál előtt áll. K. Pethes László: Miért nem engedte a t. képviselő ur Mezőhegyesre a tótkomlósiakat ? (Zaj.) Elnök : Csendet kérek ! Létay Ernő : Megmondta, hogy nem reflektál. Kár provokálni. Dénes István : A mezőhegyesi kérdéssel ugy áll a dolog, hogy Mezőhegyesen nem akarták felvenni a tótkomlósi munkásságot azért, meit a tótkomlósi munkásság nem akart kuli módjára elmenni oda, és még éhbért sem keresni. (Mozgás a jobboldalon. Felkiáltások : Ki volt nevelve !) K. Pethes László : A képviselő ur földeket igért neki ! Dénes István : Erre én a tótkomlósi munkásság képviselőjével feljöttem ide a földmivelésügyi ministeriumba, — erről tanúságot tehet Mayer János jelenlévő volt földmivelésügyi minister ur — kérvényt nyújtottunk itt be és szabályszerűen, törvényszerű utón, annak rendje és módja szerint kértük, könyörögtünk a minister urnák, tegye lehetővé azt, hogy a tótkomlósi és a többi földmunkásság, amely igazán éhhalál előtt áll, dolgozhassák Mezőhegyesen, mert még munkába sem akarta őket felvenni a mezőhegyesi igazgató. Ez a szigorú tényállás, ezt bizonyíthatja a földmivelésügyi minister ur és titkárja is. Mezőhegyesen, amely állami birtok, ma a helyzet az, hogy olyan alacsony munkabéreket fizetnek a földmunkásoknak, amelyek elegendők arra, hogy éhen ne haljanak, de hogy ebből a fizetésből, ezekből a munkabérekből eltartsanak egy családot, az tisztán képtelenség. (Egy hang a szélsőbaloldalon : Magyar szociálpolitika !) Ennek következtében bátorkodom a következő interpellációt intézni a mélyen t. földmivelésügyi minister úrhoz (olvassa) : »1. Van-e tudomása a földmivelésügyi minister urnák arról, hogy a magyar földmunkások tizezrei aratási szerződés nélkül maradtak tavaly és maradtak az idén is ? 2. Hajlandó-e a földmivelésügyi minister ur a legsürgősebben összeiratni az egész országban az aratási szerződés nélkül maradt földmunkásokat és gondoskodni arról, hogy ők és családjaik annyi élelemmel láttassanak el, amennyi az ő életük fentartásához szükséges.« Ezek után bátorkodom áttérni második interpellációmra. (Felkiáltások : Azt nem lehet !) 8
