Nemzetgyűlési napló, 1922. I. kötet • 1922. június 19 - 1922. július 12.
Ülésnapok - 1922-5
42 A nemzetgyűlés 5. ülése 1922. évi június hő 24-én, szombaton. Mondom, láttam, hogy ezt a két embert egy polgári ruhába öltöztetett egyén botjával hadonászva megtámadott és mint félőrült kiabált rájuk, hogy azonnal takarodjanak be házaikba. Ereztem, hogy pár perc múlva rám is kerül a sor, aki egészen egyedül állottam a lakásom előtt levő járdán. Ott sétálgattam, amikor ez az ismeretlen egyén nekemtámadt és botjával hadonászva, azt mondotta: Maga is menjen be. — Mondottam : En nem megyek be. — Azt mondotta: De parancsolom, hogy azonnal menjen be. — Erre ezt mondottam : Először legyen szives igazolni magát, mily címen követeli tőlem, mint magyar állampolgártól azt, hogy a házba bemenjek? — Nekem ugyanis, t. Nemzetgyűlés, az a különleges felfogásom van az egyéni szabadságot illetőleg, hogy az nemcsak képviselők számára, hanem minden állampolgár számára is érvényben kell hogy legyen. Drozdy Győző : Nem Magyarországon ! (Ellenmondások a jobboldalon.) Igen, igen, ezt nem lehet letagadni. Létay Ernő : így tehát nem tartottam szükségesnek, hogy én, aki semmiféle bűncselekményt vagy kihágást elkövetni nem akartam, azon rajta nem is érettem, igazoljam magam mint megválasztott nemzetgyűlési képviselő, mert tisztára elegendőnek tartottam magyar állampolgárságomat arra, hogy engem senki meg ne háboríthasson a magam éjszakai sétájában, bárhova vezetne is utam tulajdonképen. Ez a polgári ruhába öltöztetett egyén, amikor felkértem, hogy igazolja magát, milyen címen von engem felelősségre, az igazolást megtagadta és igen fenyegető módon kezdett előttem botjával hadonászni. Mivel véletlenül nemvagyok valami ijedős természetű, az illetőnek megmondottam, hogy minél jobban kiabál, annál kevésbé lesz velem szemben igaza, mert én csak az erőszaknak engedve vagyok hajlandó helyemet elhagyni. Erre ő azt mondotta, hogy neki joga van karhatalmat igénybevenni. Azt mondottam: Vegyen. — Erre odahívott az ottlevő katonaságból négy vagy öt katonát, közöttük egy hadnagyot és ezek segítségét akarta igénybevenni, hogy engem, az egyedülálló csoportot (Derültség a bal- és a szélsőbaloldalon.) a házba amelyből kiléptem, bemenni kényszeritsen. A hadnagynak természetesen bemutatkoztam és hivatkoztam nemzetgyűlési képviselői mivoltomra és mentelmi jogomra. ügy látszik, hogy a katonaság jobban megérti a mentelmi jog iránti tizsteletet, mint a polgári hatóságok, mert ez a hadnagy nem engem kezdett kérni arra, hogy menjek be a házba, hanem annak a polgári ruhába öltöztetett — még ebben a pillanatban nem tudom — kinek kezdte magyarázni, hogy hagyja abba a dolgot, hiszen — mint látható — ez az ember semmiféle néven nevezendő kihágást el nem kÖTetett, senkinek nem árt, senkit nem bánt, hát mit akar tulajdonképen tőlem. Erre ez az egyén még inkább elkezdett hadonászni botjával és csendőröket hivott oda. Végül találkozott egy nagy közjogi funkcionárius, egy csendőrőrmester, aki elém állott és nagy hetykén azt mondotta: »Az urnák nincs mentelmi joga!« (Derültség.) Én teljesen nyugodtan fogadtam ezt a nagy közjogi méltóságtól eredő alkotmányjogi megállapítást és tisztán csak arra szorítkoztam, hogy megmagyarázzam annak a csendőrőrmesternek, hogy tudomásom szerint a csendőrségnek kiadott utasításban nincs, hogy a mentelmi jogsérelmek meghatározására a csendőrőrmester illetékes, ezt tehát bizza arra a szervre, amely illetékes annak megállapítására és kértem, hogy hagyjon engem nyugodtan ott állni, vagy pedig, ha ezt nem akarja, akkor alkalmazzon velem szemben erőszakot, mert máskülönben nem vagyok hajlandó helyemet elhagyni. Ezen eset után ugy akatonaság, mint a csendőrség eltávozott. Eltávozott az az ismeretlen egyén is, akinek igazoltatását minden igyekezetem ellenére sem tudtam elérni, sőt arra sem tudtam rájönni, hogy ennek az illető polgári egyénnek kitől eredő és milyen nemű megbizatá sa van arra, hogy karhatalmi szervként játszva ki magát, karhatalmat, csendőrséget igénybe vehessen, engem igazoltasson és velem szemben jogsérelmeket kövessen el. Az eset után azonnal feljelentést tettem a turai csendőrörs parancsnokánál, akinek nevével szintén nem szolgálhatok, ós aki panaszomat jegyzőkönyvbe vette. Ezzel röviden végeztem második mentelmi jogsérelmem bejelentésével. Harmadik számú mentelmi jogsérelmem a délvidéken történt, Jánoshalmán. Jánoshalmára ez év június hó 11-én egy autón érkeztünk meg Bassay Károly és Drozdy Győző tisztelt barátaimmal, valamint dr. G-ergely István budapesti ügyvéddel, aki szintén jó barátom. (Mozgás a jobboldalon.) Azt hiszem, hogy én ? mint a jognak tisztelője, becsülője teljes tárgyilagossággal törekszem előadni az esetet és nem igyekszem okot szolgáltatni arra, hogy bárki megmosolyogja azt a becsületes törekvésemet, hogy a mentelmi jog sérelme miatt törvényes elégtételért folyamodom ós azt követelem ennek a Háznak jogérzékétől. Jánoshalmára érkeztünk után bementünk egy házba, hogy ott az ut porát kabátunkról letisztítsuk és az ottani ellenzéki képviselőjelölttel érintkezésbe léptünk, hogy tájékozást nyerjünk arról, melyek azok a jogsérelmek, vagy vélt jogsérelmek, amelyeket ő panaszol, hogy azok tekintetében eljárhassunk. Mivel arról értesültünk, hogy ott több egyén törvényellenesen van letartóztatásban, azonnal elhatároztuk, hogy legelső teendőnk lévén ezen törvénytelenül letartóztatott egyének szabadonbocsátása, a főszolgabírói hivatalba fogunk menni, hogy ott ezek szabadonbocsátása iránt a lépéseket megtegyük. Amint az utcára kiléptünk, szembe jött velünk két csendőr, akik megkérdezték tőlünk, hogy kik
