Nemzetgyűlési napló, 1922. I. kötet • 1922. június 19 - 1922. július 12.

Ülésnapok - 1922-18

460 A nemzetgyűlés 18. ülése 1922. évi július hó 11-én, kedden. lására van szükség. (Ugy van! Ugy van! a jobb- és a baloldalon.) Hisz ezer sebből vérzik ez az ország. Miért akarnók tehát még egymást is sebezni, miért akarnánk tovább rombolni ahelyett, hogy építenénk? Varsányi Gábor : Versenyezzünk a gyógyításban ! B. Bottlik István : Érezzük meg és érezze meg az egész magyar társadalom, hogy itt egy rettenetes harcot kell megvívni a léttel. (Ugy van ! Ugy van ! jobb- és bal

felàl.) A megélhetés nehézségei napról-napra növekszenek; csak a munka, a fegyelem és az áldozatkészség segíthet. (Úgy van! Ugy van!) Mindannyiunknak meg kell tanulnunk lemondani az életnek sok kellemességéről és a politikai életben sokaknak meg kell tanulniok lemondani arról, hogy szenvedélyeiket kövessék. Az indemnitást elfogadom. (Általános élénk helyeslés és éljenzés. Taps a jobboldalon. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Az ülést 15 percre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök : Az ülést újból megnyitom. Szólásra következik ? Bodó János jegyző : Gróf Andrássy Gyula. Gr. Andrássy Gyula : T. Nemzetgyűlés ! A nemzeti és keresztény alapon álló ellenzék igen nehéz helyzetben volt a lefolyt választások befejezése után. Ellentétes benyomások alatt állott és ellentétes kötelességek küzdöttek benne. Egyrészt erős érvek követelték tőle azt, hogy harcoljon a végletekig a kormány ellen, hogy arra törekedjék, hogy ez a nemzetgyűlés kénytelen legyen minél hamarább egy választői törvényt megszavazva, a választójog kérdésében az ex-lexet, amiben van, megszüntetni és megtorolja azokat a visszaéléseket, amiket a választás alatt elkövettek. De voltak megint más motívumok, amelyek az ellenzéktől türelmet és a küzdelemnek elhalasztását követelték. A kötelességek konfliktusa előtt állottunk. Erről a konfliktusról kívánok beszámolni, őszintén, teljes nyíltsággal és kifejtem a keresztény és nemzeti ellenzék álláspontját a mostani kérdésben, egyúttal rámutatni azokra a következményekre is, amikre ez a konfliktus vezetett. T. Nemzetgyűlés ! Magam részéről már a kormány álláspontját, kiindulópontját, alapgondolatát, céllát űzését tévesnek tartottam, és ezért éreztem volna azt az erős kötelességet, hogy vele a legélesebb küzdelmet fogassam. A célkitűzés teljesen téves, ha az ember meggondolja, hogy a kormány és a többség a legridegebben elitéli a forradalmat. Tulaj donképen ellenforradalmi alapon áll, a régi rezsimnek szelleme hatja át és ennek ellenére, ahelyett, hogy egyszerűen ezt a célt tűzné ki : vissza minél gyorsabban a jogfolytonosság alapjára, az ezeréves alkotmányhoz, erről a célról hallgat és az egyetlen szemmellátható és hangoztatott cél a ienmaradás, a mai átmeneti rendszernek megörökítése. így pedig eredményt elérni nem lehet. A forradalomból, a forradalom gondolatából, a forradalmi jogból nem egy kormány merített presztízst, erőt és támaszt, de annak, hogy egy kormány és egy rendszer a forradalomból erőt merítsen, előfeltétele az, hogy a forradalmi jogot helyesnek tartsa, a forradalmat helyesnek tartsa, azt el ne ítélje és vele szembe ne helyezkedjék, így egy Cromwell roppant nagy és kimeríthetetlen erőt meríthetett a győzelmes angol forradalom eszméiből, és még I. Napóleon is annak ellenére, hogy a forradalmárokkal a legkegyetlenebbül elbánt, a forradalom gondolatából merítette nagy erejét azért, mert a forradalom alapgondolatát, az egyenlőséget, a demokráciát, a forradalom alatt kifejlődött birtokmegoszlást védte a reakcióval szemben. ö tehát forradalmi alapon állott és a forradalomból erőt meríthetett. De egy olyan kormány, amely reakciója a forradalomnak, amely elitéli a forradalmárokat, elitéli a forradalmat és a forradalomnak minden egyes elve fölött pálcát tör, nem juthat presztízshez, nem juthat hatalomhoz addig, míg a forradalom jogalapján áll. Addig fából való vaskarika az egész alkotás, az a forradalmat elitélő kormány, amely forradalmi j ogon áll és a forradalom jogát mélyíti, erősiti, amikor a detronizálást is kimondja. Ebben olyan forrását látom az állandó, elkerülhetetlen gyengeségnek, ami kötelességévé teszi annak, aki az ország érdekét szolgálni akarja, aki érzi, hogy erős kormányra, a tekintély elvének megerősítésére van szükség, hogy megpróbálja minél hamarább ezt a rendszert megdönteni és olyan rendszerrel pótolni, amely vissza akar térni az ezeréves alkotmányhoz nyíltan, őszintén és a lehető legrövidebb időn belül, és ezt tűzi ki célul, mint legfőbb politikai ambíciót. Ez tehát már óriási eltérés közöttünk és a kormány között. De még mélyíti ezt az árkot, amely közöttünk van, az az eszköz, amit a kormány a maga céljainak megvalósítására felhasznált. Hogy röviden kifejezzem, a fő eszköz az az álparlamentárizmus, amit régóta ismerünk a külföldről és ismerünk Magyarországon is a gyakorlati életből, és amelynek lényege az, ha a kormányhatalomnak aránylag szűk választójog keretén belül egy hivatalos országot teremtünk és csak ezzel a hivatalos országgal törődünk. A nemhivatalossal, a tényleges többséggel nem foglalkozunk, erre nem vagyunk tekintettel, mert az nem gyakorol közvetlen befolyást a törvényhozás menetére, a kormányzás létére vagy bukására. Annak belső érzései, szenvedélyei hidegen hagyják a vezetőköröket, nem hatnak rájuk, mert nem válthatók politikai aprópénzre a mindennapi küzdelem során. Ebben van a nagy veszedelem. Es ez hová szokott vezetni ? Oda, hogy a kormány elveszti összefüggését a nemzettel, csak a hivatalos, maga által teremtett nemzetre gondol, csak annak támogatását biztosítja, és így köny-