Nemzetgyűlési napló, 1922. I. kötet • 1922. június 19 - 1922. július 12.

Ülésnapok - 1922-17

À nemzetgyűlés 17. ülése 1922. évi július hó 10-én, hétfőn. 423 tiltja még ma is a szabad mozgását. Én nem vagyok szabadkőműves és igy teljesen tárgyilagos lehetek annak megbirálásában, hogy végzetes bűn ezt a szabadkőműves világösszeköttetést parlagon hagyni. Annak eltiltása helyett inkább arra kötelezném moraliter és csaknem azt mondom, fizikailag is, hogy az internacionális összeköttetést a külföldi nagy ipari trösztökkel épen ezen a téren a magyar közgazdaság javára mielőbb értékesitse. (Mozgás a jobboldalon.) A reakció, az egészen biztos, nem tarthat sokáig. A másik nagy akadálya a nagy külföldi konzorciumoknak közgazdasági életünkbe való bevonásának az, hogy ezt a szót : köztársaság, még ma sem szabad ebben az országban nyíltan, becsületesen, törvényes formák közötti propagandával kiejteni. Dénes István: Szabad, de lecsuknak! Rainprecht Antal : Reakcióval pedig a külföld nem tárgyal. Megindokolni ennek a még fennálló törvénynek létjogosultságát gondolkozó külföld előtt nem tudják, de még kevésbé gondolkozó belföld előtt. Hogy ugy mondjam, két sláger köré csoportosulnak az ellenérvek. Az egyik az, hogy elég volt a köztársaságból. Azzal a köztársasággal rémitik a tájékozatlanokat, amely minden volt, csak nem köztársaság, amelyből épen a köztársaság lelke hiányzott, annak nélkülözhetetlen kelléke : a polgári demokrácián épült parlament. Ezzel a szerencsétlen álköztársasággal rémitik a tájékozatlanokat és kishitüeket. Nem Svájcot, a kultúrában sokkal hatalmasabb köztársaságokat nézik, hanem mindig csak a diktatúrára emlékeznek vissza, szóval mind arra, ami homlokegyenest ellenkezője volt a polgári köztársaságnak. És emlékeznek és emlékeztetnek az őrültekre, akik e szép cégér eszméje alatt ép ugy, mint később a keresztény cégér alatt, becstelen uralmukat űzték. (Ugy van ! Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) A másik ellenérv az, hogy a magyar éretlen, műveletlen még a köztársaságra. Megengedem, hogy ez már tárgyilagosabb érv. Mi több, a a köztársasági államformát indirekte elismerő és dicsérő érv is, mert indirekt beismerése annak, hogy a köztársaság legideálisabb államforma, mert csak ott van helye, ahol művelt és teljesen érett polgárság van, (Helyeslés és taps a szélsőbaloldalon.) tehát üldözhető és eltiltható már csak ezen oknál fogva sem lehet. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ezt az ellenérvet hangoztatok talán nem is tudják, hogy mily szigorú kritikával sújtják ezzel az érvvel — bizonnyal akaratlanul — magát a királyságot, a régi államformát s a mai kormányt és kormányrendszert is, mert hiszen mindig a kormányrendszer az abban kialakuló szellem az, amely az egyes ember műveltségét, tudását és mentalitását irányítja. Jól figyeljék meg, t. Nemzetgyűlés, hogy épen a köztársasággal ellenkező tábor állitja ki ezzel az érvvel a szegénységi bizonyítványt a királyságról, de a mai kormányzati rendszernek is szegénységi bizonyítványt állit ki, és arról a bizonyos tradícióról, amelyet a kormány, annak dacára, hogy bennünket éretlen állapotban tart, mert hiszen a köztársaságra sem teszi éretté, mégis folyton inaugurál és folyton visszaállítani akar. A kormány és nagyon sokan műsirást rendeznek a nép éretlenségén, de ugyanakkor raffinait módon a tradíciók előráncigálásával azt akarják, hogy továbbra is éretlen és műveletlen maradjon. Különben is nem tudom, hogy hogyan és miként gondolják az ekként érvelők az érettség és műveltség időpontjának megállapítását. Hiszen az érveikből világos, hogy ők a királyságot csak átmenetileg kívánják, mert mihelyt a nép műveltebb lesz, érettebb lesz, az igy érvelők szintén a köztársaságot tartják a legjobbnak. Patay Tibor : Nem felel meg a magyar természetnek. Rainprecht Antal : Tehát vagy abban bizakodnak, — és én ezt az igen t. Patay képviselőtársamról és jó barátomról nem tudnám feltételezni — bogy a királyság alatt továbbra is műveletlenek maradunk, ami ellen ugyebár, nem lehet érvelni, mert egy demokratikus királyság a nemzetet, a népet még mindig műveltségre és az érettségnek bizonyos fokára emelheti, vagy pedig ha majd — az érvelők szerint — művelt lesz az ország népe, akkor majd megszüntetjük valamiképen a királyságot. De hogyan gondolják ezt a megszüntetést ? (Mozgás a jobboldalon.) Talán ugy gondolják, hogy a műveltté és éretté vált társadalom forradalma fogja elsöpörni a királyságot? Hát újra forradalmat akarnak? Nem volt elég a forradalmakból? Avagy pedig az éretté vált polgárság akkor, amikor az érettségi biztosok konstatálják, hogy a polgárság érett, egy bizottságot küld fel a királyhoz és felkéri, hogy : miután mi már érettek vagyunk, szíveskedjék leszállni a trónról? Rassay Károly : B. listára helyezik a királyt \ (Zaj.) Rainprecht Antal : Avagy megbízunk a király bölcseségében és okosságában, aki majd ha látja, hogy ez a nemzet érett, önként fog eltávozni, elhagyja a királyi palotát és elmegy polgárnak? Igazán szeretnék ilyen királyt látni. De hiszen ha el is akarna menni, nem engedné az a klikk, amely időközben körülötte kifejlődött. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Nem akarom ezt a kérdést feszegetni, annál kevésbé, mert az államforma kérdésében nekem is az a nézetem, hogy itt a népnek kell döntenie, nem pedig ennek a nemzetgyűlésnek. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Csak a reakciót akartam a nemzet Ítélőszéke elé vinni és vonni, amely a legtiszteletreméltóbb eszmét is bebörtönzi és nem engedvén erről az államformáról szólni, megcáfolatlanul hagyta azokat az aljas és silány vádakat, amelyeket nekünk, akik nyíltan köztársasági érzésüeknek