Nemzetgyűlési napló, 1922. I. kötet • 1922. június 19 - 1922. július 12.

Ülésnapok - 1922-16

368 A nemzetgyűlés 16. ülése 1922. tokát köteleztek arra, hogy saját alkalmazottaik részére lakásokat építsenek. Rakovszky István: Nagyon helyes! Berki Gyula: Megengedem, hogy rendes, normális viszonyok között egy ilyen intézkedés belenyúlása a magánjogokba, hogy rendes, normális körülmények között ez ugy tűnik fel, mint erőszakos intézkedés ; azonban rendkívüli viszonyokat élünk, tehát rendkívüli eszközöket kell alkalmaznunk a kérdés eliminálására. Lehet, hogy ez nem fog szimpátiákat kelteni, de merem állítani, hogy ha az országban ezt a kérdést meggondolás tárgyává teszik, és ha a nagybankok és vállalatok a vidéken — amint biztosan tudom — saját alkalmazottaikat el fogják látni lakással, akkor a lakáskérdés 50%-ban meg lesz oldva. De nézetem szerint az államnak is még súlyos áldozatok árán is bele kell ebbe a kérdésbe nyúlnia. Ma az állam lefoglal magánlakásokat a vidéken arra, hogy azokban hivatalokat rendezzen be. (FelJciáltásoJc half elől: Budapesten is!) Rengeteg sok uj hivatal van, — hiszen rendkívüli viszonyok is vannak — amelyeknek elhelyezésével a magánlakások számát még apasztották. (Zaj.) Én elhiszem, hogy az állam és a kormányzat nehéz helyzetben van, de talán lehetne gondolkozni azon kérdés felett, hogy hogyan lehetne az államnak a középületek építését megkezdeni s ezzel is a lakások egy bizonyos részét felszabadítani. (Helyeslés.) Ami pedig a falusi kislakásokat illeti, ott segítségül kell menni építkezési anyagokkal; és itt bátorkodom a t. kormány figyelmébe ajánlani, hogy a zsebemben van egy levél, amelyben valami cementajánlatról van szó s mivel ez a levél kopirozva van, véletlenül ráragadt az előző levél szövege is, amiből azt olvasom ki, hogy Magyarország területéről nagymennyiségű cementet szállítanak ki külföldre. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Ismerek egy vármegyét, ahol egy kanál cement nem áll rendelkezésre, ahol építkeznének, de nincsen rá mód, mert különféle nagy vállalatok a cementet inkább eladják külföldre és az itteni helybeli szükségleteket nem elégítik ki. Ezt különösen a kereskedelemügyi minister ur figyelmébe ajánlom. Azonkívül van még egy másik kérdés, amelyről szintén olvastam, hogy a külföldön kísérletet tettek vele s ez az, hogy köztudomású dolog, hogy a háború alatt a háborús vagyon egy igen jelentékeny része eltűnt, még mostanig sem került elő, mert fél megjelenni, fél attól, hogy ha valahol megmutatja magát, az állam rögtön jön. Mélyen tisztelt Nemzetgyűlés! Megpróbálták a külföldön azt, hogy az a tőkés, aki épit egy uj házat, abba beépített tőkéje után nem esik vagyonváltság alá, hanem csak a ház békebeli értéke szerint fogják az adót házára kivetni. Ha a tőkések azt fogják látni, hogy ők építkezhetnek s ennek az építkezésnek nem lesz az a konzekvenciája, hogy ők nem rendelkezhetnek évi juliíis hó 8-án, szombaton. egész szabadon a lakással, másrészt nem lesz az a konzekvenciája, hogy jön az állam és súlyos adóterheket rak azokra az újonnan felépített házakra, akkor talán ezzel is előbbre vihetjük a kérdést. Mélyen tisztelt Nemzetgyűlés ! Méltóztassanak megengedni, hogy végül még a tisztviselő kérdéssel foglalkozzam néhány szóban. Több oldalról bírálat tárgyává tették a kormányzatnak ebben a kérdésben elfoglalt álláspontját. A tisztviselő kérdés megoldása tényleg a legnehezebb problémák egyike. Nézetem szerint elsősorban kétségkívül az egyéni megbízhatóságot és a rátermettséget kell figyelembe venni akkor, amikor a tisztviselőket osztályozni fogják. Kiss Menyhért: Vagyoni viszonyaikat! Berki Gyula : A probléma azonban, ismétlem, igen nehéz, ezért nagy vigyázattal szabad csak hozzányúlni. S itt utalok arra, hogy hiába vár a tisztviselői kar mindent csak a kormányzattól, mert itt a társadalomnak is meg kell tennie a maga kötelességét. A nagy vállalatoknak, a nagy bankoknak, a nagy tőkének segítségére kell sietni a kormányzatnak abban, hogy a tisztviselők elhelyezése dolgában olyan szituációt teremtsen, hogy az elbocsátottak uj életpályát tudjanak maguknak teremteni, szóval ; elhelyezkedhessenek. E mellett, mélyen tisztelt Nemzetgyűlés, bátorkodom még egy másik kérdésre is felhívni a figyelmét és ez az, hogy Magyarországon most csonka vármegyék is vannak, van olyan, is, amely mindössze három-négy községből áll. En respektálom azt az álláspontot, hogy bizonyos tradíciók és nemzeti szempontok kedvéért az illető vámegye nevének fentartásához magasabb nemzeti érdekek fűződnek, de a csonka vármegyék adminisztrációjának fentartását költséges és elhibázott dolognak tartom (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) s azt hiszem, hogy amikor majd a közigazgatási reform kérdéséről fogunk beszélni... Kiss Menyhért: Messze van még az! Berki Gyula : . . . e tekintetben is intézkednünk kell. A szituáció az, hogy vannak 3—4 községből álló vármegyék, amelyekben meg van az egész adminisztráció. Ez olyan teher arra a három-négy községre, — már csak a lakás szempontjából is — amit el nem bírhatnak s ettől eltekintve is meg lehetne nézetem szerint oldani a kérdést ugy, hogy pl. Békés megyét el lehetne nevezni Békés-Arad-vármegyének s oda lehetne csatolni Aradnak megmaradt néhány községét. Rassay Károly: De nem kellene annyi uj tisztviselőt kinevezni! A kisembereket szélnek eresztik, Eckhardtot pedig ministeri tanácsossá nevezik ki. (Zaj balfelöl.) Rakovszky István: Hja, Eckhardt! Azé Magyarország! (Zaj.) Berki Gyula: Mélyen tisztelt Nemzetgyűlés! Ezek után be is fejezem beszédemet. En ugy gondolom, hogy ennek az indemnitási vitának túlságos kitolásával nem fogunk az ország