Nemzetgyűlési napló, 1922. I. kötet • 1922. június 19 - 1922. július 12.

Ülésnapok - 1922-12

246 A nemzetgyűlés 12. ülése 1922. évi július hó á-én, kedden. Hegyeshalmy Lajos: A képviselő ur másod­szor Sir George Clark kegyelméből volt minister. (Zaj balfelől) Én is kétizben voltam minister (Fél­kiáltások a szélsőbaloldalon : Elég kár !) és amikor az első ministerségem idején hozzám fordultak a tisztviselők és kérdést intéztek, hogy mitévők legyenek, én azt mondtam nekik, amikor először 1919-ben voltam minister, hogy maradjanak a helyükön, mert akkor teszik a legjobb szolgálatot a hazának, ha ott maradnak, nem pedig akkor, ha ide jönnek. Amikor pedig azt kérdezték, hogy letegyék-e a hűségesküt, azt válaszoltam, hogy csak tegyék le és ha majd változnak a viszonyok és vissza kell jönniök, ebből semmi hátrányuk sem lesz. Friedrich István : Igen, igy volt ! Hegyeshalmy Lajos: Hivatkozom Friedrich t. képviselőtársamra, akivel együtt voltam tagja a kabinetnek, hogy ez volt a kormánynak állás­pontja. Friedrich István : Igaz ! Hegyeshalmy Lajos: Amikor pedig másod­szor voltam minister, akkor az a kabinet, amelynek tagja voltam, intézkedett aziránt, hogy ne jöjjenek oly nagy számban a tisztviselők és ne szaporítsák a menekültek számát. Engem tehát nem lehet azzal vádolni, hogy én vagyok az oka annak, hogy oly nagy számban vannak itt menekült tisztviselők, és hogy oly nagy számban foglalnak el vagonokat. At. képviselő ur is kétszer is volt tagja a kormánynak. Nem tudom, hogy mit tett ebben az irányban. Ha nem tette azt amit én, akkor hibás abban, hogy olyan sokan vannak itt menekültek. Másodszor azt mondta a t. képviselő ur az én személyemmel kapcsolatban, hogy én nem látom ott azokat a nagy palotákat az államvasutak környékén, amelyek lakásokat foglalnak el, hivatalok vannak bennük és oly nagy számmal vannak ott tisztviselők. . . Fábián Béla : Ezernél több privát lakásban van Pesten közhivatal. (Nagy zaj.) Hegyeshalmy Lajos: Azért vannak, mert szükség van rájuk ! (Zaj.) Azt akarom azonban mondani, hogy akkor, mikor minister voltam, megtettem mindent arra, hogy a személyzeti létszám csökkentessék és hogy a hivatalok száma apasztassék. A háború előtt az államvasutaknak 12 üzlet vezet őségé volt, a tizen­harmadikat akkor akarták felállitani, ma hat van ; Budapesten volt két üzlet vezet őség, az egyiket én szüntettem meg, nekem tehát nem lehet szemre­hányást tenni, hogy nem tettem meg a szüksége­seket a hivatalok apasztása dolgában. Hogy többet nem szüntettem meg, annakoka a mi szerencsétlen viszonyainkban van, mert ma sem tudjuk még, hogy milyenek lesznek a határaink, nem lehetett tehát itt intézkedéseket tenni az üzletvezetőségek további megszüntetésére. Egyébiránt ebben a tekintetben is nyilatkoz­tam itt az előző nemzetgyűlésen és megmondottam, hogy a kormánynak igenis az a szándéka, hogy mihelyt annak ideje elérkezett, ezeknek az intéz­ményeknek a számát is apasztani fogja, és meg vagyok győződve, hogy mihelyt itt lesz az ideje, a mostani kormány is meg fogja tenni ebben a tekintetben a kötelességét. Amit tehát Peyer képviselő ur az én szemé­lyemmel kapcsolatban mondott, annak egyik állitása sem felelt meg a valóságnak. Csak ezt akartam itt most megállapítani. (Élénk helyeslés jóbbfélől.) Peyer Károly (szólásra jelentkezik). Elnök : Milyen címen kivan a képviselő ur szólni ? Peyer Károly : Személyes megtámadtatás címén. Elnök : Tessék. Peyer Károly : T. Nemzetgyűlés ! Ami He­gyeshalmy képviselő urnák azt a kijelentését illeti, bogy én tagja voltam annak a kormánynak, amely Kun Bélát kiszöktette, erre nézve csak hivatkozom arra a vizsgálatra, amely ebben az ügyben lefolytattatott. Ha azonban Hegyeshalmy képviselő urnák még ezenkívül is vannak kifogásai, legyen szives ezt a kijelentését olyan helyen meg­ismételni, hogy módomban legyen ezért a kijelen­téséért őt felelősségre vonni. (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon. ) Káliay Tamás : Hát ki adta nekik az extra­vagont ! ? Peyer Károly : Azt kérdezze meg az entente-tól ! Kállay Tamás : Én nem vagyok vele jóban ! (Élénk derültség.) Peyer Károly : Ami a másik kérdést illeti, én Hegyeshalmy képviselő úrra vonatkozólag azt mondottam : azért, hogy ma még 2000 vagon van lefoglalva a vagonlakók részéről, hibás a volt kereskedelemügyi minister, mert nem intézkedett, hogy ezek a vagonok a közforgalom céljaira bocsát­tassanak. Hegyeshalmy Lajos : Dehogy nem intéz­kedtem ! Peyer Károly : Nem a rninistert tettem fele­lőssé azért, hogy a menekült tisztviselők idejöttek, hanem azokat a kormányokat, amelyek ezeket az utasításokat ilyen irányban kiadták. Elnök : Az ülést öt percre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök : Az ülést újból megnyitom. Ki a következő szónok ? Petrovits György jegyző': Vasadi Balogh György! Vasadi Balogh György : T. Nemzetgyűlés ! Tekintettel az idő előrehaladott voltára, tisztelettel kérem a Ház szives engedélyét ahhoz, hogy beszé­demet holnap mondhassam el. (Helyeslés.) Elnök : Azt hiszem, méltóztatnak hozzájá­rulni, hogy Vasadi Balogh György képviselő ur beszédét a holnapi ülésen mondja el. (Helyeslés.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom