Nemzetgyűlési napló, 1922. I. kötet • 1922. június 19 - 1922. július 12.

Ülésnapok - 1922-12

A nemzetgyűlés 12. ülése 1922. évi július hó 4-én, kedden. 221 Sürgősen kell javitani ezeknek sorsán, mert tapasztalatból tudom, bogy nagyon türelmetlenek. Rosszul esett nekik, bogy azt tapasztalták a múlt nemzetgyűlés utolsó heteiben, bogy itt szenvedélyes pártharcok folytak, az alatt pedig ők nyomorogtak, éheztek és helyzetük nem tétetett megbeszélés tárgyává. A nemzetgyűléstől várják most az orvoslást. Az ő szemszögükből ugy fogják fel a dolgot, hogy a rendkivüli viszonyok alatt, amig ez a nehéz helyzet megvan és a mezőgazdasági munkanélküliek száma oly nagy, rendeletileg kellene korlátozni az egyes vidékeken az aratógépek használatát és a munkabéreknek terményekben való megállapítása iránt kellene intézkedni. (Ugy van ! a jobboldalon.) Magam részéről osztozom Dénes István t. képviselőtársam nézetében, hogy kis haszonbérleteknek nagyobb arányban és gyorsabb tempóban való átalakítása lényegesen segítene a munkanélkülieken, és azonkívül az a szerény nézetem, hogy mezőgazdasági terményeket és termékeket feldolgozó nagy ipari telepek létesítésével is lehetne munkaalkalmakat teremteni. (Ugy van! jobb felöl.) Az, hogy a lakáskérdés egyike a legnagyobb problémáknak közéletünkben, mindenki előtt tudott dolog. Kevesebben tudják talán azt, hogy ennek a kérdésnek sokkal több a nehézsége az Alföld mezőgazdasági városaiban és falvaiban, mint az ipari centrumokban. Ennek tárgyi oka, hogy a paraszt városokban, falvakban bérlakások soha nem voltak, szubjektív oka pedig, hogy a kisgazdát, földmivest a legnagyobb mértékben az keseríti el, ha a házát vagy annak egyrészét mások számára igénybe veszik. A paraszt ember sokkal jobban megnyugodott jószágának, terményeinek elrekvilásába, mint lakásának elfoglalásában. (Felkiáltások a szélsőbalon : Igaza van !) Hihetetlen izgalmak és elkeseredés, nagyon sok panasz tárgya volt ez, ós azért az a szerény véleményem, hogyha bizonyos is, hogy a kormánynak e téren a rendkivüli intézkedéseket egyelőre még fenn kell tartania, viszont kétségtelen az is, hogy nemsokára a jelen javaslaton messze túlmenő rendelkezéseket kell tennie az építkezések megindításával, mert ennek a kérdésnek elvégre is nem lesz más megoldása, mint az építkezés megindítása. (Igaz! Ugy van!) Bátor leszek rátérni az alföldi közélet egy igen szomorú jelenségére, rátérek azzal az őszinteséggel és komolysággal, amelyet ez a kérdés megérdemel, értem ez alatt azt a lelki szakadékot, azt az ellentétet, amely ma is fennáll az alföldön egyrészt a kisgazdatársadalom, a földmivesosztály, másrészt az intelligencia, a történelmi osztály közt. Okai ennek egyrészt történelmiek, oka t. i. az, hogy sokáig tartott nálunk a középkor, a jobbágyság, és annak emléke ma is elevenen él a lelkekben. Hiba és mulasztás terheli — hangsúlyozom a múltban — a középosztályt és a birtokosságot is, mert ez elhanyagolta a népet, nem foglalkozott vele eléggé szeretettel és önzetlenül. (Igaz ! Ugy van !) A középosztály nem tudta megérteni, hogy a népnek jó- és balsorsában osztoznia kell, a birtokosok pedig, amint azt gróf Majláth József már 25 évvel ezelőtt megirott tanulmányában kifejtette, elhagyta birtokait, bevonult a városokba, a fővárosba, vagy pláne külföldre, és nem maradt a nép közt. Ma már jobb a helyzet. Hozzájárult az osztály-ellentét fokozására és mélyítéséhez a háború is. A háború alatt a közigazgatási tisztviselőknek, akik a nép előtt mint a középosztály reprezentánsai jelentkeznek és akik a néppel legtöbbet érintkeznek, óriási tömegét a nép szemében ellenszenves és ódiózus háborús rendeleteknek kellett végrehajtaniuk, és ez természetesen gyűlöletessé és ellenszenvessé tette őket a nép előtt. En a napokban közbeszólások alakjában szociáldemokrata párt t. tagjai részéről gyakran hallottam gúnyos hivatkozásokat arra nézve, hogy a forradalom kitörésekor sok közigazgatási tisztviselőnek menekülnie kellett, el kellett hagyniok a helyüket. Erre nézve azt vagyok bátor megjegyezni a t. képviselő uraknak, ha voltak is a háború alatt önmagukról megfeledkezett tisztviselők, ha voltak is, akik durván bántak a néppel, vagy anyagi haszonszerzésre használták fel a háborús állapotokat, ez csak kevés kivétel ; a legnagyobb többségben az illető tisztviselők menekülésébői az illető tisztviselők munkásságára és karakterére nézve semmiféle rossz következtetést nem lehet vonni. Ez tisztán és egyedül annak következménye, hogy teljesíteniük kellett a háborús közigazgatást. Ennek bizonyítására felhozhatom, hogy amikor Makón a forradalom kitört és a hazatérő katonák elégedetlenkedtek a hadi segélyezéssel, én ennek az ügynek intézését a tisztviselőktől elvettem és a Nemzeti Tanácsosai egyetértésben rábíztam a dolgot a munkástanács delegált tagjaira. Elismerem, hogy a munkástanács tagjai a legteljesebb objektivitással és a legnagyobb tisztességgel végezték a dolgukat. Mégis mi lett a következmény? Az, hogy két három hónap múlva épen oly gyűlöletesekké váltak, mint a közigazgatási tisztviselők és a hadisegélyesek, a hadisegélyre vonatkozó határozatokat fejéhez vágták a munkástanács tagjainak és visszakívánták a közigazgatási tisztviselőket. (Igaz ! Ugy van ! jobb felöl.) Minden malicia nélkül és tárgyilagossággal mondom, hogyha a t. képviselő uraknak kellett volna a háború alatt a háborús közigazgatást ellátniok, ha nem csináltak volna egyebet, mint sorozni, haclisegélyt megállapítani, maximálni, rekvirálni ós egyéb ily közigazgatást végeztek volna, (Felkiáltások a szélsőbalon: Felmenté' seket elintézni!) ép ugy el kellett volna menekülniük a forradalom kitörésekor. (Mozgás.) Fájlalom és rosszul esett Peyer t. képviselő úrtól, aki nagyműveltségű és ministerséget viselt ember, az, hogy tegnapi beszédében fel-