Nemzetgyűlési napló, 1922. I. kötet • 1922. június 19 - 1922. július 12.
Ülésnapok - 1922-11
A nemzetgyűlés 11, ülése 1922, évi július hó S-án, hétfőn, 195 ott van minden gyárak pitásnál. Lipót belga király ugyanis tudta, hogy gyáralapitások, termelés nélkül az országot fentartani nem lehet. De hivatkozhatom a román példára is. Hallottam egyszer, mikor Szinajában jártam, hogy a régi Romániában minden gyárak pitásnál két percent províziót kellett adni Károly király számára, aminek ellenében ő elment minden ilyen iparlétesitésre, sőt jegyzett mindenféle részvényeket is. Ezt a románok ugy hivták, hogy »pro rege«. Azt is mondották, hogy ez királyi panama, pedig voltaképen, t. Nemzetgyűlés, ezek a királyi panamák segítették elő nagy mértékben az ország fejlődését. Egyszóval, én minden ilyen kérdésben, amely nálunk Magyarországon felmerült, az egyéb szempontokat alárendelném annak az egy szempontnak, hogy nyersterményeinket mi magunk idehaza tudjuk feldolgozni. T. Nemzetgyűlés ! Nem azt állitom én, hogy ezt a kormánynak kell megoldania. A megoldás feladata elsősorban a magyar közvéleményre, a magyar polgárságra tartozik, társadalmi és vagyoni különbség nélkül. De ugy van az mégis nálunk, Magyarországon, hogy a társadalmi iniciativákat, a társadalmi kezdeményezéseket majdnem mindig csak akkor látjuk eredményeseknek, ha azok fejlődését — legalább a kezdet nehézségeinél — bizonyos tekintetben maga a kormány is alátámasztja. Mi nem vagyunk abban a szerencsés helyzetben, hogy az államháztartás egyszerűen csak éljen az ország kulturális és anyagi értékeiből. Nekünk meg kell javítanunk, fejlesztenünk kell a magyar erkölcsi és anyagi világnézetet. A kormánytól nálunk. Magyarországon a közvélemény mégis csak mást kivan, mint amit fejlettebb gazdasági viszonyok között élő államok kormányaitól várnak. Aat szokták mondani, és azt mondja a ministerium is, hogy ezt a kérdést nálunk tisztára csak a társadalomnak kell elintéznie, mert hiszen a kormánynak más feladatai vannak. De épen ez az, t. Nemzetgyűlés, amit én teljes egészében nem irhatok alá, mert amennyire meggyőződésem., hogy az ország fejlődése, jövője a magyar polgárság kezébe van letéve és ennek a polgárságnak munkaerejétől, vállalkozási kedvétől függ csak a magyar nemzet talpraállitása, épugy meggyőződésem az is, hogy ebben a kérdésben segíteni a kormánynak is kötelessége. A kormány segítését két irányban képzelem., s itt szoros disztinkciót kell tennünk. Az első irányzat az, hogy a kormány segítse magát ezt a gazdasági életet. A másik szempont, a másik irányzat ettől eltérő, s ha az előbb említett téren tudnám is koncedálni azt, hogy a kormány a mai viszonyok között keveset tehet, van egy második terrénum, ahol a kormánynak ezt a negativitását nem tudnám semmiképen sem helyeselni. Ez pedig az, hogy van tömérdek olyan terrénum a gazdasági államélet terén, ahol igenis a kormánynak egyenesen kötelességei vannak. Es ha a kormány a gazdasági élet ezen terrénumán sem teszi meg kötelességét, akkor ez feltétlenül vissza kell hogy hasson az egész gazdasági életre. Eá kell mutatnom, ha semmi egyébre, az utak kérdésére. Az egész vita a pénzügyi bizottságban abból indult ki, hogy utakra, uj utak építésére az egyik szakaszban a ministerium 30, illetve 60 millió koronát szerepeltet. Ezt a törvénytervezetben külön szakaszba tették. 60 millióból elő lehet ma állítani 60 kilométer utat. Az egész magyar úthálózat áll körülbelül 4000 kilométer állami útból, 16.000 kilométer törvényhatósági útból. Merem állítani, hogy ezek az utak olyan mizerábilis állapotban vannak, hogy ezeken maholnap közlekedni nem is lehetséges. (Ugy van! Ugy van!) Amikor az utak mizerábilis állapota valósággal megbénítja a forgalmat, amikor tönkreteszi a szerszámot, tönkreteszi a lovat, a kocsit, és az esztendőnek van számos olyan szaka, amelyben Magyarország igen sok falujából ki sem lehet mozdulni a szerencsétlen utak miatt, akkor állitom azt, hogyha a kormány akármilyen módon, akár bankóinflációval is, az utakat meg nem javítja, a kötelességét r nem teljesiti. (Ugy van! a baloldalon.) Énszerintem ez nem infláció, mert ha én valamit produktiv célra befektetek, az nem haszontalan bankó, annak én aranyfedezetet csinálok, mert van-e annál szebb aranyfedezet, mint egy országnak a közutai, amelyeken járni lehet és ezzel szemben nincs-e borzasztóbb aranyfedezethiány, mint az, amikor bankjegyet nyomnak folyó kiadásokra, csak épen utak céljaira nem? Számításokat csináltam és megállapítottam azt, hogy Magyarország utainak körülbelül 10°/o-a van olyan helyzetben, hogy rajta hengereléssel kellene segíteni, vagyis nagyobb munkával ; ez kilométerenként 500.000 koronába kerülne. A többi 18.000 kilométernyi ut olyan természetű hibákban szenved, hogy a hiányosságokon eredményesen 100.000 koronával lehetne segíteni kilométerenként. Ha több esztendőre beosztanók az egész útjavítási programmot, ez belekerülne összesen körülbelül % l U milliárdba. Kérdezem én, hogy amikor egy entente-misszió fizetésére kénytelenek vagyunk havonként 30 milliót kiadni, amikor tömérdek olyan célra vagyunk kénytelenek bankót nyomni, amelyet tulajdonkép mellőzhetnénk is, helyes-e clZ où horror investitionis, amelyet a pénzügyminister ur részéről tapasztaltam, amikor ki mertem ejteni a szót a pénzügyi bizottságban, hogy esetleg invesztíciók céljaira is igénybe lehetne venni a bankóprést, ha már máskép nem lehetséges ? Minél inkább vallja azt valaki, hogy a valuta lefelé menő tendenciával bir, annál inkább kell befektetni, sőt szerintem meg kell ragadni a mostani időt, amikor valutánk nem jó, most kell befektetéseket csinálni. (Ugy van! half elöl.) Friedrich István : Soha oly olcsón nem lehet utat javítani, mint ma. 50%-kal olcsóbban, mint békében. Tessék utánaszámitani. ?5"
