Nemzetgyűlési napló, 1922. I. kötet • 1922. június 19 - 1922. július 12.

Ülésnapok - 1922-3

12 A nemzetgyűlés 3. ülése 1922. é Antal, Cseley Ferenc, Cserti József, Csik József, Csilléry András, Édes Antal, Endre Zsigmond, • Eőri-Szabó Dezső. Erődi-Harrach Tihamér, Eszter­gályos János, Forgács Miklós, Förster Elek, Gu­bicza Ferenc. Hébelt Ede, Hegymegi-Kiss Pál, Huszár Elemér, Huszár Károly, Kállay Tamás, Károlyi József gróf, Kuna P. András, Láng János, Mózer Ernő, Nagy Ernő, Nagy János (egri), Na­nássy Andor, Pekár Gyula, Perlaki György, Pesti Pál, K. Pethes László, Pintér László, Platthy György, Podmaniczky Endre báró, Rakovszky István, Rothenstein Mór, Rupert Rezső, Simon János, Szakács Andor, Szakács József, Szapáry Lajos gróf, Veress Ferenc, Viczián István, Zsitvay Tibor képviselő urak. Mint kifogásoltat, Mokcsay Zoltán nemzet­gyűlési képviselő ur mandátumát a B) jegyzékbe sorolta az osztály. Ezek után, mint olyan képviselő urak, akik­nek mandátuma ellen a II. osztálytól beszerzett értesülés szerint kifogás nem emeltetett, a meg­ejtett titkos szavazással az igazolási állandó bizottságba rendes tagokul Herczeg Béla és Kaas Albert képviselő urak választattak meg. Póttago­kul pedig Meskó Zoltán és Muszti István képvi­selő urak. Ezekben voltam bátor az I. osztály jelentését beterjeszteni. Korelnök: A jelentés tudomásul vétetik. Ké­rőm a II. osztály előadóját, hogy jelentését meg­tenni szíveskedjék. Rácz Sándor : T. Nemzetgyűlés ! Mint a II. osztály előadójának, van szerencsém a II. osztály megalakulásáról jelentésemet a következőkben előterjeszteni : A megbizólevélek megvizsgálására kisorsolt II. osztály a házszabályok 8. §-a alapján meg­alakulván, elnöknek Graeffl Jenő, jegyzőnek dr. Rácz János nemzetgyűlési képviselő urakat választotta meg. A II. osztály vizsgálat tárgyává tévén a megbízóleveleket, azokat mind kifogás­talanoknak találta és az A) jegyzékbe sorolta. A megbízólevelek tulajdonosai a következők : gróf Cziráky József, Erdélyi Aladár, Erdőhegyi Lajos, Ernszt Sándor, Erődi-Harrach Béla, Éhn Kálmán, Fráter Pál, Friedrich István, Gaál Endre, Griger Miklós, Gschwindt Ernő, Hadházy Zsigmond, Hegedüs György, Hegyeshalmy Lajos, Heinrich Ferenc, Héjj Imre, Herczeg Béla, Hir György, Janka Károly, gróf Jankovich-Bésán Endre, báró Kaas Albert, Klárik Ferenc, Knaller Győző, Kohut Adorján, báró Maillot Nándor Marschall Ferenc, Mándy Sámuel, Mátéfry Viktor, Melczer László, Meskó Zoltán, Miákits Ferenc, Muszti István, Nagy Emil, Nagy János (tamási), Nemes Bertalan, Neu­bauer Ferenc, Neubergei Ferenc, Németh Vince, Oberhammer Antal, Ostor József, PakotsJózsef, Payer Károly, Peidl Gyula, gróf Ráday Gedeon, Rákóczi Ferenc, Reischl Richárd, Sándor Pál, Scitovszky Béla, Schandl Károly, Szabó Sándor, Szabó Zoltán, Usetty Ferenc, Vanczák János, vi június hó 22-én, csütörtökön. Vargha Gábor, Wolff Károly, Zeőke Antal, gróf Zichy János, Zsilinszky Endre. Ezek után a III. osztálytól nyert értesülés szerint a kifogástalan mandátummal bíró kép­viselő urak közül az állandó igazoló-bizottságba megválasztattak rendes tagokul : Czettler Jenő és Szily Tamás képviselő urak, póttagokul pedig Barthos Andor és gróf Cziráky Öyörgy nemzet­gyűlési képviselő urak. Ezekben volt szerencsém előadni az osztály jelentését ; kérem ennek tudomásul vételét. Korelnök; A jelentés tudomásul vétetik. Fel­kérem a IV. osztály előadóját, hogy jelentését meg­tenni szíveskedjék. B. Prónay György: Mélyen t. képviselő urak ! A III. osztály jelentését a következőkben van szerencsém előadni : Az osztály tagjai a házszabályok 8. §-a értel­mében a határozatképességhez megkívánt számban összegyűlvén, gróf Apponyi Albert, mint az osztály legidősebb tagja, a korelnöki széket elfoglalja, az ülést megnyitja és felhívja a megjelent tagokat az osztály elnökének és jegyzőjének megválasztá­sára. A megejtett szavazás alapján elnök meg­állapítja és kihirdeti, hogy az osztály elnökévé Fáy Gyula és jegyzőjévé dr. Petrovics György nemzetgyűlési képviselőket választotta meg. A megválasztott elnök és jegyző elfoglalván helyeiket, elnök felolvastatja a házszabályok 11. §-át és kérdést intéz az osztály tagjaihoz, hogy nem forognak-e fenn kizáróokok a megvizsgálás céljából az osztályhoz utasított nemzetgyűlési képviselők megbízólevelei és az osztály tagjai közt. Drozdy Győző bejelenti, hogy ellenjelöltje, Bartos János választásában résztvett, eszerint Drozdy Győző megbízólevél megvizsgálásában részt nem vehet. Az elhangzott nyilatkozatok alapján az elnök megállapítja, hogy a fenti kivétellel, az osz­tály tagjaira nézve a megvizsgálandó megbízó­levelek tekintetében kizáróokok nem forognak fenn. Az elnök ezután a II. osztályba sorolt nemzet­gyűlési képviselőknek a jelen igazoló-osztályhoz hoz áttett megbízóleveleit, valamint a házszabá­lyok 9. §-a alapján az osztályba sorozott gróf Teleki Pálnak megbízólevelet megvizsgálás céljából ki­osztotta az igazoló-osztály megjelent tagjgi között. Ezután az osztály tagjai előterjesztették az általuk megvizsgált megbízólevelekről szóló jelentésüket, amelyek alapján az igazoló-osztály beható tanács­kozás után a házszabályok 12. §-ának rendelkezé­séhez képest az A) jegyzékbe foglalta a követ­kezőket : Bessenyey Zenó, Barthos Andor, Bartos János, Csöngedy Gyula, Czettler Jenő, gróf, Cziráky György Dénes István, Dinich Ödön, Fábián Béla, Gaal Gaston, Giesswein Sándor, Gömbös Gyula, Görgey István, Graeffl Jenő, Hajós Kálmán, Halász Móric, Haller István, Hedry Lőrinc, Horánszky Dezső, Ivády Béla, Jászai Samu, Kabók Lajos, Kálmán István, Kiss Menyhért, Kitajka Lajos, Kószó István, Könyves Lajos, Krakker Kálmán, Lakó Imre, báró Lers Vilmos, Létay Ernő, Lovász János, Lukács György, Őrffy

Next

/
Oldalképek
Tartalom