Nemzetgyűlési napló, 1920. XVII. kötet • 1922. február 09. - 1922. február 23.

Ülésnapok - 1920-309

24 A nemzetgyűlés 309. ülése 1922. teni nem tudunk. En tehát nem kifogásolhatom a törvényjavaslatnak azt az alapgondolatát, hogy a segítséget ugy adja meg, hogy a mellőzhető tisztviselőket minden reményük és szerzett jogaik ellenére lekapcsolja és a megmaradott tisztviselők exisztenciáját biztosítja. Huszár Elemér : Kortesfogás a javaslat ! (Mozgás.) Fáy Gyula: Ezt egyáltalában nem kifogásolhatom, ha számot vetek a fennálló kényszerhelyzettel. Mivel azonban tudom, hogy mennyi keserűséggel és mennyi éllel jár az ilyen lekapcsolás, nagyon kérném, hogy ennél a lekapcsolásnál lehetőleg a méltányossági szempontok figyelembe vétessenek. Csak egész röviden adom elő, hogy nagyon kívánatosnak tartanám azt, ha a létszámapasztásnál a kormány mindenekelőtt a következő kategóriákat következő sorrendben venné figyelembe és ezeket a kategóriákat kapcsolná ki legelsősorban a tiszviselők létszámából : 1. Akik törvényesen nyugdíjazhatok, vagy végkielégithetők az 1912 : XLIV te. 36. §-a alapján, vagyis a köteles időt kiszolgáltakat, a korhatárt elérteket, a testi és szellemi fogyatkozásban szenvedőket. 2. Az 1918 november 1. óta kinevezetteket okvetlenül az 1920 : XI. te. alapján. 3. Az 1918 november 1. óta fegyelmi vizsgálat alatt állott és bármilyen büntetésben részesült alkalmazottakat. 4. Olyan vagyoni helyzetben levőket, akik nem, vagy kevésbbé szorulnak rá az állami fizetésre. 5. Azokat a női alkalmazottakat, akiknek kereső férjük van. 6. Más képesítések birtokosai, amelyekkel más pályán is érvényesülhetnek. 7. Akiknek 5 évnél nincs hosszabb szolgálati idejük. Végül : 8. Akik nyugdíjazásuk esetén tényleges illetményeik 90°/o-át kapják nyugdíjképen. Ha ezeket a kategóriákat lekapcsoljuk, akkor mégis aránylag kisebb létszámot érünk el, akkor mindenesetre a leterhelésnek nagy részét elvégeztük. De ezzel kapcsolatban gondoskodni kellene a kormánynak arról is, hogy mindennemű kezdő kinevezés eszközlése esetén — mert elképzelhető, hogy ilyenre is lesz szükség — ne uj embereket nevezzenek ki, hanem amíg a lekapcsolt létszámból rendelkezésre állnak emberek, ezeket reaktiválják. Továbbá gondoskodni kellene a kormánynak arról is, hogy uj napidíjas személyzetet egyáltalában sehol, az egész vonalon újból fel ne vegyenek. Kérem a pénzügyminister urat, hogy még az általános vita alkalmával legyen szíves ezekre az aggodalmaimra kielégítő választ adni. Remélem, hogy a pénzügyminister ur kielégítő választ fog adni, különben kénytelen volnék fentartani azt a jogomat, hogy a részletes vita során azt, amit most elmondtam, az illető szakasznál módosításként javasoljam. Ezeknek előrebocsátása, mellett a törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Helyeslés jobbfelöl) évi február hó 9-én, csütörtökön. Elnök: Szólásra következik? Forgács Miklós jegyző : Budaváry László Î Budaváry László: Igen t. Nemzetgyűlés! Azok a t. képviselő urak, akik ehhez a törvényjavaslathoz már hozzászóltak, különböző sötét színekkel festették a tisztviselők nehéz helyzetét. Véleményem szerint nem is lehet olyan sötét színeket találni, amelyekkel méltóképen ecsetelni lehetne azt a borzalmas helyzetet, amelyben ma a közszolgálati alkalmazottak és a magyar tisztviselők sínylődnek. Ha megfordul az ember a tisztviselők között, ott a néma kétségbeesésnek lehet szemtanuja. A panaszt, a zokszót tőlük már nem is igen lehet hallani, hiszen az élet terhei oly mértékben súlyosodnak rájuk, hogy ők ezt már egyszerű panaszkodással elintézni nem tudják. Mindenütt nagy nyugtalansággal fogadták azt a törvényjavaslatot, amely most a Ház asztalára került. Mindenki a bizonytalanság rettenetes érzetében vergődik, nem tudja, hogy vájjon nem kerül-e ő is bele abba a kategóriába, amely kénytelen lesz hivatali állásától megválni és kénytelen más utakat keresni a maga boldogulására. Mindazonáltal a tisztviselői kar és a közalkalmazottak tisztában vannak azzal, hogy az ország szörnyű helyzetére való tekintettel valamilyen megoldást mégis kell keresni. Belátják ők azt, hogy azt az óriási nagy tisztviselői kvantumot, amellyel az ország most rendelkezik és amelyet a kormánynak fizetni kell, ez az ország nem bírja meg. Tudják azt is, hogy az ország pénzügyi helyzete a legsivárabb ; azt is tudják, hogy ezen a nagy tisztviselői kvantumon folytonos fizetésemelésekkel segíteni nem lehet, mert ebbe az ország is könnyen belepusztulhat. A megoldásnak azt a módozatát is elfogadják, hogy a tisztviselők bizonyos részét a szolgálatból vonják ki, és a benmaradtaknak illetményeit olyan mértékben emeljék, hogy az a megélhetésre feltétlenül elégséges legyen, vagy legalább is az élet súlyos terheitől őket megválthassa. Az tölti el azonban a tisztviselőket nagy nyugtalansággal, hogy vájjon nem olyan tisztviselők fognak-e majd hivatali állásuktól való megválásra kényszeríttetni, akiknek ez az egyetlen életlehetőségük, akik tulajdonképen amellett hogy becsülettel eleget tesznek kötelességüknek, hazafias érzésüknek teljével végzik a maguk nehéz és felelősségteljes munkáját, s akiknek másfelől a tisztviselői fizetésük az egyetlen megélhetési lehetőségük ; vájjon nem olyanok fognak-e benmaradni, akiknek esetleg más úton-módon szerzett jövedelmük is biztosithatná az életük fentartását? Mindezzel szembe lehet állítani azonban a kormány igazságszeretetét és jóhiszeműségét. A kormánytól feltétlenül elvárhatják a tisztviselők is és magunk is azt, hogy ezt a létszámapasztást az igazságnak legszigorúbb betartásával és mértékével fogják eszközölni. Egyes képviselőtársaim kitértek arra, hogy