Nemzetgyűlési napló, 1920. XVII. kötet • 1922. február 09. - 1922. február 23.

Ülésnapok - 1920-314

174 A nemzetgyűlés 314. ütése 1922. évi február hó 15-én, szerdán. el időnk nagy részét, a véleményeket is nem annyira mérlegelvén, mint számlálván, mert eddig — amint mindenki tudja — hiábavaló akadékoskodással, civakodással és más ilyen szóharcokkal húztuk ki az országgyűlések idejének legnagyobb részét, ami pedig annyi költségpazarlással. . .<< Pásztor József: Akkor még nem voltak kisgazdák S (Zaj.) Griger Miklós : ». . . és kölcsönös bosszantásokkal jár, hogy utoljára is belefáradván és beleunván« (Zaj.) — ez a fontos — »nehogy azt mondják, hogy hiába jöttünk ide, az utolsó napokban inkább csak futólag és nyakrafőre vetettünk papirosra néhány törvénycikket, minden rend, minden szabatosság és minden megvitatás nélkül.« Szabó József (budapesti) : Nem a nemzetgyűlésre mondták ezt ? (Zaj a baloldalon.) Bródy Ernő : A középkorra ! Elnök : Kérem a képviselő urakat, szíveskedjenek saját szónokukat meghallgatni ! Griger Miklós : Még nem tudják, hogy kiknek a szónoka vagyok ! (Derültség.) Elnök (csenget) : Csendet kérek, képviselő urak ! Griger Miklós: Kölcsey Ferencz, történelmünknek ezen nemes alakja, aki az 1832/36-iki országgyűlésen mint Szatmármegye egyik követe szerepelt, a következőket mondja a Naplóban — s ez az ellenzéknek szól — (olvassa) : »Az oppozició nagyrésze dicsőséget keres az örökös gáncsban és ellenküzdésben, hibák utón leselkednek, ahol nincs is, cselt látnak, hol erre szükség nincs. A betű kurtább vagy hosszabb szárában titkot keresnek. Mire vezet ez % Néhány merész kifejezéssel tömött beszédre, hogy tapsot kapjunk és székeinkre egész méltósággal visszaereszkedvén nyert borostyánunkon pihenjünk. Uraim, Isten bizonysága, roszszul őriztétek a hazát, tapsért szóltok, nem a magyar nemzetért, s a magyar nyelv és ajak mozgása után hirt arattok, semmi tettre nem kerültök rá ott, ahol való szükség van rátok.« S hogy a magyar nemzet nagy reformátorát, Széchenyit is felsorakoztassam, az ő beszédéből is idézek, amelyet 1844-ben a főrendiházban tartott az országgyűlés jövő évi összetartására (olvassa) : »Hogy jövőnk az országgyűlésre, ceremónia egy nagy része és azután még megismerkedünk, gyanusitjuk egymást, civakodunk és legtöbb időt elvesztünk. Egyik a másikat rágalmazza, szakadások vannak közöttünk és ez az, ami zsibbasztja az egészet, s legyünk igazságosak, ily körülmények között a legtöbb idő pereg le.« (Felkiáltások : Most is.') Mindezeket a jellemzéseket azért olvastam fel, hogy megcáfoljam azt az állítást, hogy csak a mi nemzetgyűlésünk veszekedett és csak mi személyeskedtünk és azért volt ilyen nemzetgyűlésünk, mert az általános választójog alapján ült össze. (Zaj a baloldalon.) Az általános választójog nem inficiálta a nemzetgyűlést a széthúzásnak és a torzsalkodásnak bacillusaival. A mi nemzeti fátumunk a királykérdés. Ha történelmi erők ezt a kérdést nem vetették volna felszínre, (Felkiáltások jobbfelől : Nem történelmi erők !) akkor mi a békés egyetértés olyan példáját szolgáltathattuk volna, amelyből más parlamentek is tanulhattak volna. (ügy van! balfelől.) Budaváry László : A zsidó uszítás vetette felszínre ! (Zaj.) Elnök (csenget) : Csendet kérek, képviselő urak. Griger Miklós : Az általános választójogra azt mondom : probatum est, s a próba bevált, és semmi okom sincs arra, hogy a választójogtól azokat fosszam meg, akik ezt a nemzetgyűlést mandátumhoz juttatták. (Helyeslés balfelől.) A tisztelt előadó ur a forradalmak és a kommün tapasztalataira hivatkozik, a háború tanulságairól azonban mélységesen hallgat. (Ugy van ! balfelől.) ö nem hiába színarany politikus, . . : Szilágyi Lajos : Tizenhárom/próbás arany ! Griger Miklós : ... különösen ha hasznát veheti annak, hogy hallgatni arany. Pedig köztudomású, hogy a háború támasztotta fel a széles néprétegekre kiterjedő választójogi reform kérdését és pedig nemcsak nálunk. Ez nem izolált magyar jelenség volt, hanem Európaszerte a külföldi államokban, az ellenséges, szövetséges és semleges államokban egyaránt a háború vetette fel a választójog kiterjesztésének gondolatát. Karafiáth Jenő : Elmondtam beszédemben ! Griger Miklós : Amikor Rakovszky István t. képviselőtársunk — ha jól tudom — 1915. évi április 29-én választójogot követelt azon húsz éves férfiak számára, akik a harctéren frontszolgálatot teljesítettek, voltakép az emberi lélek ama parancsoló törvényének engedelmeskedett, amely akkor Európaszerte megnyilvánult. A tisztelt előadó ur a forradalom eltévelyedéseire és a kommün borzalmaira gondol és csak ezekre gondol és csak ezeket szögezi le. Tisztelettel emlékezetébe bátorkodom idézni neki és a t. kormánynak, melyet olyan hűséggel szolgál, . - -. Szilágyi Lajos: Túlbuzgóan! Griger Miklós: ...hogy ez a szükkörü választójogi törvényjavaslat távolról sem felel meg azoknak a mérhetetlen áldozatoknak, amiket a magyar nép a háború alatt meghozott. Miért ? Azért, mert vezető gondolata nem a jogkiterjesztés, hanem a jogfosztás, az, hogy hogyan fossza meg a tömeget a jogtól, mert apró jogcímeket mérlegel a legnagyobb aggodalommal, pedig ezek a tömegek nem mérlegeltek, hanem mérlegelés és habozás nélkül tették kockára életüket. Természetesen az igen t. előadó ur is azt mondja, hogy az általános választójog életbeléptetése esetén forradalmosit. Nos igent, kormány és előadó ur, . . . Bródy Ernő : Hol a kormány ? Nincs itt ! Griger Miklós : ... a népben nincs forradalmi hajlam, A nép szereti a maga megszokott életrendjét és kényelmét — már amennyiben kényelemről szó lehet — és az azt biztosító társadalmi rendet. Ha a nép forradalomra adja a fejét, arra