Nemzetgyűlési napló, 1920. XVII. kötet • 1922. február 09. - 1922. február 23.

Ülésnapok - 1920-313

Î60 À nemzetgyűlés 313. ütése 191 magam is azt találom, hogy a sürgősség kimondása kizárólag erre a javaslatra szól, (Ugy van ! bal­felöl.) mlétóztassanak meggyőződve lenni, hogy amit én hibának belátok, azt nyíltan, férfiasan meg szoktam mondani. (Éljenzés a bal- és a szélső­baloldalon.) Kérem a képviselő urakat, szíveskedjenek meghallgatni. Minthogy a sürgősség a választójogi javaslatra kéretett, ha holnap a tanácskozás nem ezzel a törvényjavaslattal kezdődnék meg, hanem egy másik törvényjavaslattal, természetes, hogy a sürgősség folytán kimondott időpont sem kezdőd­hetik akkor, amikor a sürgősség elhatározása folytán kezdődnék, hanem bejelentem a t. Ház­nak, hogyha a Ház határozata olyan értelem­ben módosulna — amennyiben méltóztatnak elfogadni az én napirendi javaslatomat — hogy az ülést holnap 10 órakor fogjuk megkezdeni. Ugron Gábor : A házszabályokhoz kérek szót. Nagy elégtétellel konstatálom, hogy az elnök ur bizonyos mértékben igazat ad nekem. Abból a célból, hogy az elnök ur lássa, micsoda helyzet kövétkezhetik be ebből az eljárásból, ujabb kér­dést vagyok bátor intézni a t. elnök úrhoz, hivat­kozván a házszabályok rendelkezéseire. Ha nem a választójogi javaslatot, hanem más törvényjavaslat tárgyalását tűzzük ki és ezt a törvényjavaslatot délután két óráig a Ház nem fogadja el, mi fog történni ? Ennek a törvény­javaslatnak tárgyalását meg fogják szakítani és el fogják kezdeni a választójogról szóló javaslat­nak tárgyalását, vagy pedig egész egyszerűen a választójogra nem is kerülhet a sor ? Ez az egyik kérdésem. A másik pedig az : hogyan véli a t. elnök ur a Háznak határozatait respektálni ? A Ház ugy határozott, hogy reggel kilenc órától este kilenc óráig fogja az ülést tartani, két órai szünettel. Most az elnök ur azt javasolja, hogy a Ház változ­tassa meg ezt a határozatot. Bocsánatot kérek, ez nem lehet. A Ház ezt a határozatot olyan összeállításban, amilyenben jelen volt, elfogadta már, most mások vannak jelen, esetleg sokan el is mentek, igy a határozatokat óráról-órára változ­tatni nem lehet. (Ügy van ! balfelöl.) Elnök." Minthogy az ülést nem a sürgősségi szakasz alapján kezdjük meg, természetes, hogy a tanácskozási idő csak délután két óráig tart. Amennyiben ezt a törvényjavaslatot két óráig a Ház el nem fogadná, nagyon természetes, más tárgyra nem térhetünk át. (Felkiáltások half elől : Rendben van !) Bródy Ernő : Nem sürgős a választójog ? Még csak egy nap van hátra ! Elnök: A házszabályokból folyik ez. Bródy Ernő : Ez az obstrukrió ! (Zaj.) Elnök : B „ódy képviselő urat kérem, szíves­kedjék csendben lenni. (Zaj és mozgás a bal- és a jobboldalon.) Kérem a képviselő urakat, kérdést intéztek hozzám, méltóztassanak megvárni, amig felelek. (Helyeslés a baloldalon.) Teljesen a t. Ház határozatától függ az, fenn akarja-e tartani az '. évi február hó M-ên, kedden. előző határozatot. Ha fenn akarja tartani, akkor nem fogadja el az elnöki előterjesztést és követelni fogja, hogy a holnapi ülés napirendjének első pontja gyanánt a választójogi törvényjavaslat tárgyal­tassék. Ha azonban a t. Ház ugy határoz, hogy el­fogadja az elnök napirendi indítványát, akkor a t. Ház maga változtatja meg azt a határozatát, amelyet már hozott, tehát nem én, mint elnök, teszek változtatást a napirenden, hanem a Ház. (Helyeslés a jobboldalon.) Ugron Gábor t. képviselő urnák az az érvelése hogy most mások vannak jelen, mint azok, akik azt a határozatot hozták, nem állhat meg, a házszabályok erre nézve semmiféle támpontot nem nyújtanak, mert a ház­szabályok értelmében minden képviselő köteles mindig jelen lenni, és ha egyik vagy másik képviselő ezt a kötelességét nem teljesíti, ez a Ház határoza­tainak érvényessége szempontjából semmiféle je­lentőséggel nem bir. (Helyeslés a jobboldalon és fel­kiáltások : Szavazzunk !) Rassay Károly : A házszabályokhoz kérek szót ! Nem akartam ebbe a vitába" beleszólni, azon­ban mégis ugy érzem, hogy teljesen házszabály­ellenes magyarázattal a vitát nem lehet lezárni. Nem járulhatok hozzá az elnök ur azon megállapí­tásához, hogy a házszabályoknak nem felelne meg Ugron Gábor képviselőtársamrak az az igen helyes felállítása, hogy amennyiben a Ház e tárgyban már határozott, ugyanazon ülésben ezt újra határozat tárgyává tenni nem lehet. Bocsánatot kérek, az elnök urnák nincs ebben igaza, mert amikor az elnök ur propoziciót tesz arra, hogy a holnapi ülés Mlenc órakor kezdődjék s ezt a propoziciót a Ház elfo­gadja, akkor ez határozat, amelyet nem lehet fél ói a múlva megváltoztatni. (Ügy van! balfelől.) Az a magyarázata sem áll meg a t. elnök urnák, amit a sürgősséggel kapcsolatban mondott, hogy t. i. ha olyan pont tűzetik ki napirendre, amelyre a sürgősség nem vonatkozik, akkor természetesen 10 órakor kezdődik az ülés. Olyan házszabályunk, amely megmondaná, hogy a Ház ülése 10 órakor kezdődik, nincsen. Minden egyes alkalommal a napirendnél kell határozatot hozni abban a tekin­tetben, hogy a legközelebbi ülés mikor kezdődik. Ha pedig a Ház egyszer kimondta, hogy a holnapi ülés kilenc órakor kezdődik, akkor ezt ugyanezen az ülésen semmiféle okból megváltoztatni nem lehet és ujabb határozat tárgyává tenni nem lehet azt, hogy a holnapi ülés 10 órakor kezdődjék. Ha már most az ülésnek kilenc órakor való megkez­dése összeütközésbe jut azzal, hogy uj tárgyat is tűzzenek ki arra a napirendre, akkor ebből nem az következik, hogy változtassuk mteg a kilenc órai kezdetre már kimondott határozatot, hanem az következik, hogy ne tűzzünk ki a napirendre olyan tárgyat, amely nem egyeztethető össze a kilenc órai kezdettel. (Ügy van! balfelől.) Elnök ". Még csak egyet vagyok kénytelen meg­jegyezni a t. képviselő ur felszólalása után. A t. képviselő urnák az az állítása, hogy ugyanaz nap a Ház más határozatot nem hozhat inditványra

Next

/
Oldalképek
Tartalom