Nemzetgyűlési napló, 1920. XVII. kötet • 1922. február 09. - 1922. február 23.
Ülésnapok - 1920-313
154 A nemzetgyűlés 313. ülése 1922. évi február hó lé-én, kedden. utólag felelne meg ; e tekintetben nem tudjuk, e két felfogás melyikét vallja, nem is érdekel minket, mert az egyik épp oly téves, mint a másik. Még akkor is, ha az 1920: I. te. a választójog tekintetében semmi külön rendelkezést nem tartalmazna, világos volna, hogy az idézett 10. § rendelkezéseiből a Friedrich-kormány által kiadott választójogi rendeletekre csupán az a tétel alkalmazható, mely szerint a törvényhozás hatáskörébe tartozó ügyek tekintetében, ha azok ideiglenesen szükségrendelettel szabályoztattak, megfelelő törvényjavaslatokat kell a nemzetgyűlés elé terjeszteni, ami ismét jóhiszemű magyarázat szerint nem azt jelenti, hogy egy törvényjavaslat benyújtásának, formalitásának, kell eleget tenni, hanem azt, hogy az ügyet valósággal a törvényhozás által kell szabályoztatni. Az a másik rendelkezés, mely szerint a kormánynak jogában áll az 1919 augusztus hava óta működő kormányok rendeleteit módosítani, miként vonatkoznék azokra a rendeletekre, amelyek a törvényhozás hatáskörébe tartozó ügyeket szabályozzák ideiglenesen a szükségjog alapján? Micsoda alkotmányos felfogás szerint gondolható el, hogy a törvényhozásnak akarata az lett volna, hogy a választói jog állandóan, vagy legalább újból kormányrendeletek által szabályoztassék ? ISTem képtelenség-e ez a föltevés? Az 1920 : I. te. 10. §-ának célja és hordereje egészen más. Miután a törvény előző szakaszai az úgynevezett nép- és tanácsköztársaság kormányainak összes rendelkezéseit érvénytelennek nyilvánították, kifejezetten meg kellett állapítani a proletárdiktatúra után következett kormányok rendeleteinek érvényességét ; történt ez azonban ugy, hogy ez a megállapítás nekik nem kölcsönzött más joghatályt, mint azt, amellyel kormányrendeletek egyáltalában bírnak. Ezért tesz az idézett szakasz két különböző intézkedést egyfelől a rendeleti jog körébe tartozó rendeletek tekintetében, melyeknek ujabb rendelet utján való megváltoztathatóságát emeli ki, másfelől pedig azon rendeletek tekintetében, amelyek törvényhozási anyagot tartalmaznak, melyekre nézve a szakasz kimondja, hogy az ügyet a törvényhozás hatáskörébe kell visszaterelni. Olyan rendelkezése azonban e szakasznak nincs, amely a választójognak ujabb rendelettel való szabályozására alapul szolgálhatna. (Igaz! Ugy van! a hal- és a szélsobaloldalon.) így állana a dolog még akkor is, ha a választójogi rendelet tekintetében a törvény semmiféle, külön intézkedést nem tartalmazna. Ámde az 1920 : I. te. igenis tartalmaz ilyen külön rendelkezést, mely semmi kétséget sem enged a tekintetben, hogy mi legyen a törvényes eljárás. A törvény első szakasza ugyanis igy hangzik : »A nemzetgyűlés jóváhagyja a kormánynak azon rendeleteit, amelyek alapján a nemzetgyűlés összeül.« Ez tehát a választójogi rendeletekre nézve külön intézkedés, még pedig tartalmilag egészen más, mint az, amit a 10. § a kormányrendeletekre nézve általánosságban megállapít. Ez utóbbi szakasz csupán elismeri a benne megjelent rendeleteknek — mint rendeleteknek — érvényességét anélkül, hogy azokat nagyobb erővel ruházná fel, mint amilyennel érvényes kormányrendeletek bírnak; az első szakasz ellenben jóváhagyja a választójogra vonatkozó rendeleteket, aminek folytán azok, ha nem is öntettek törvény alakjába, mégis most már a törvényhozók akaratát fejezik ki. Ezzel pedig megszűnik annak a jogi lehetősége, hogy a kormány ezeket a rendeleteket saját hatáskörében megváltoztathassa. Hogy pedig ez igy van, hogy »jóváhagyás« alatt itt nem lehet csupán a múltra vonatkozó felmentvényt érteni, hanem valóságos jogszabályalkotás, mely addig érvényes, míg a törvényhozó azt meg nem változtatja, azt nemcsak a szöveg bizonyítja, melybe csak önkényesen lehet ilyen megszorító értelmezést belemagyarázni, hanem bizonyítják az 1920 : I. te. 13. §-ának 3. bekezdése és az 1920 :XVIL te. 1. §-ának 1. bekezdése is, melyek egybehangzóan rendelik, hogy: »feloszlatás esetében a kormányzó köteles a nemzetgyűlés összehívása iránt már a feloszlató rendeletben akként rendelkezni, hogy a nemzetgyűlés az alkotandó uj választójogi törvény alapján, ha pedig az addig megalkotva nem lenne, a jelenlegi nemzetgyűlés összeülésére alapul szolgált választójog alapján legkésőbb a feloszlatástól számított három hónapon belül összeülhessen«. A törvény itt kifejezetten a feloszlatás esetéről szól, aminek nyilvánvaló oka, hogy a törvényhozó akkor, amikor ezt a törvényt megalkotta, nem is gondolt arra a lehetőségre, hogy a nemzetgyűlés két évi időtartama alatt e választási törvény meg ne alkottassák. (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Azt mondani tehát, hogy az itt kifejezett törvényhozói akarat, mely az uj nemzetgyűlés választására nézve világosan két alternatívát állapit meg, minden harmadik eshetőség kizárásával : uj választási törvény, vagy az a rendelet, melyet a nemzetgyűlés jóváhagyott, nem szolgál zsinórmértékül akkor, amikor a nemzetgyűlés megbízása lejárt és hogy ebben az esetben, amennyiben nincs uj választási törvény, ismét rendeleti utón lehet intézkedni, más szavakkal: hogy a kormány esetleg elkövetett mulasztásából messzemenő jogokat nyerhet, túlmegy azon a határon, amelyen belül a jóhiszemű törvénymagyarázat mozoghat. (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsobaloldalon.) De hogyan mondhatta volna ki a törvényhozás azt, hogy feloszlatás esetén, tehát egy bizonytalan jövendő időpontban a választások, amennyiben uj választási törvény nem jött létre, a most fennálló választójog alapján ejtendők meg, ha erre a választójogra a 10. § rendelkezéseit lehetne alkalmazni és igy azt bármikor rendeleti utón lehetne módosítani ?« (Zaj u jobboldalon. Halljuk! HaUjuh! balfelol.)