Nemzetgyűlési napló, 1920. XVII. kötet • 1922. február 09. - 1922. február 23.

Ülésnapok - 1920-313

150 A nemzetgyűlés 313. ülése 1922. évi február hó 14-én, kedden. mat tartani, hogy amennyiben az érvek súlya, amelyek az én álláspontommal szemben felvonulnak, engem meggyőz, én azt az álláspontomat meg iá változtathatom. * Tehát magának a törvényalkotásnak parlamentáris lényegére nézve abszolút kellék az alapos megvitatás. Már pedig, ha egy ilyen javaslat megvitatására, amilyen ez, amely, ha nem azt gondolják, — nem gondolják annak, bár sajnos, az lesz—hogy egy ro sz átmeneti intézkedés, hanem alapvető alkotmányozó törvényalkotás, ha ennek megvitatására három-négy hetet szánunk rá, ez teljesen bona fide eljárás, sőt szükségszerű, kötelességszerű, normális eljárás. Az ellenzéknek tehát nemcsak azt kell fontolóra vennie, hogy mily mértékben élhet vagy nem élhet jogaival, hanem azt is, hogy mily mértékben kell teljesítenie, hogy lemondjon ezen kötelességének teljesítéséről. Ë.1 nem vagyok hivatva e tekintetben az ellenzéknek tanácsokat adni, miután magam teljesen párton kivül állva, a legrosszabb akarattal sem tudnám megakasztani ennek a törvényjavaslatnak töivényerőre emelkedését, hanem mégis a mélyen tisztelt elnök urnák mai előadására reflektálva, kell, hogy néhány mozzanatot mégis kiemeljek. Az igen tisztelt elnök ur mindnyájunkat hálára kötelezett azzal, hogy az officium boni viri-t elvállalta, állásának és személyének tekintélyével közbelépett és igazán a legnagyobb odaadással, a magas részrehajlatlanság szellemében közvetítette a tanácskozásokat a kormány és az ellenzéki pártok képviselői között, (ügy van! ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ennélfogva az ő előadása a történtekről bizonyára teljesen megfelelt az ő benyomásainak, mégis egy ponton kell, hogy azt a magam benyomásai szerint helyreigazítsam. Ez egy igen fontos pont. Az igen tisztelt elnök ur azok között a pontok között, amelyekben a kormány és az ellenzék álláspontja között közeledés jÖttlétre, felhozta a női választójogotis. Én konstatálom, hogy a kormány felfogása a női választójog tekintetében változáson ment keresztül, hogy az ma más, — a hat elemi stb. — mint amilyen volt az eredeti törvényjavaslatban. (ügy van ! ügy van / a bál- és a szélsőbaloldalon.) De ilyen természetű kívánságot, hogy a női választójog ekként állapittassék meg, az ellenzék sohasem formált. Ennek konstatálását azért tartom szükségesnek, mert semmiképen sem tudnám az erkölcsi felelősséget elvállalni a női szavazati jog ekkénti konstruálásáért. Minden szerzőségi igényt vagy szerzőségi gyanút — amint tetszik — e tekintetben magamtól és az egész ellenzéktől el kell hárítanom. (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) B. Szterényi József: Azért szóltunk közbe ! Gr. Apponyi Albert: Egyebekben én is konstatálom, hogy igen lényeges közeledés jött létre mindazokon a pontokon, amelyek a választási összeírás és a választási eljárás pártatlanságának és tisztaságának biztosítékait tartalmazzák. Ami nuárísz itt még maradt, azzal nem akarok behatóan foglalkozni. A nagy ütközőpontok a női választójog kikapcsolásával főleg két kérdés tekintetében maradtak meg : írni-olvasni tudás kontra négy elemi, és a katonai jogcímnek, mint önálló jogcímnek felvétele, (ügy van ! ügy van ! a bál- és a szélsőbaloldalon.) Mélyen tisztelt Nemzetgyűlés ! A tisztelt kormány azt mondja, hogy végre is ő nem engedheti, hogy az ellenzék neki diktáljon. Rendben van. Eszünkágában sincs, hogy a tiszteit kormánynak diktálni akarjunk. De a helyzet az, hogy rendkívüli teljesítményt kivannak az ellenzéktől, olyan rendkívüli teljesítményt, amely az ő természetes jogkörével, talán kötelességével is ellenkezik. Nagyon természetes, hogyha tőlem valamit Iá vannak, amit jogom van megtagadni, akkor természetesen megállapíthatom a feltételeit annak, hogy elállok-e ezen jogomtól,, vagy nem. Azzal a különbséggel, mely egyfelől az irniolvasni tudásra, másfelől a négy elemi iskolára fektetett cenzus között van, sajátságos játék folyik. Egyfelől azt bizonyítgatják, hogy mennyire jelentéktelen az egész dolog, mindössze 92.000 szavazóról van szó, másfelől akár törésre is viszik a dolgot ezen a kérdésen. (Mozgás a bál- és a szélsőbaloldalon.) Bródy Ernő : Gyanús ! Mit akarnak ? (Zaj. Elnök csenget.) Gr. Apponyi Albert : Ez az, amit nem tudok megérteni, mert ismétlem, én nem tudom, hányszor fogom még ismételni, mert közbeszólások alakjában — nem az én beszédem alatt, mert arra vonatkozóan hálásan ismerem el, hogy ilyenekkel nem találkoztam — az előbbi beszédekkel szemben ismételten hangoztatták, hogy a kisebbség, az ellenzék ne akarjon diktálni. Esze ágában sincs. Arról van szó, hogy a kisebbség, az ellenzék lemondjon egy egészen normális jogáról s csak arról van szó, hogy milyen feltételek mellett teheti ezt. Ha erről van szó és ha igazén — elismerem — nagy érdek fűződik ahhoz, hogy ez a törvényjavaslat még idejében törvényerőre emelkedjék, akkor igazán nem értem, hogy ez a 90.000 ember — a kormány szempontjából talán jelentéktelen valami, a mi szempontunkból, amint mindjárt ki fogom fejteni, nemjelentéktelen — miért legyen akadály. Nem jelentéktelen dolog ez a mi szempontunkból azért, mert itt nemcsak a nyers statisztikai számok jönnek tekintetbe. Tegyük fel, hogy ezek a számadatok teljesen megfelelnek a valóságnak, amit akkor, amikor utóvégre kombinációról van szó, egészen pontosan nem lehet megállapítani. Én azonban ugy vagyok értesülve, hogy ebben a kimaradó 90.000 emberben aránytalanul, meglehetősen nagy számmal van képviselve a munkásosztály, amelynek érzékenységét választási törvényalkotásnál különösen kímélni szükséges. A munkásosztály úgyis eléggé érzékenyen van érintve a törvényjavaslatnak a domicíliumra vonatkozó rendelkezésével, (ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ezzel itt ismét érintve van. En pedig azt hiszem, hogy nekünk igen nagy ér-