Nemzetgyűlési napló, 1920. XVII. kötet • 1922. február 09. - 1922. február 23.

Ülésnapok - 1920-309

10 A nemzetgyűlés 309. ülése Í922. évi február hó 9-én, csütörtökön. ennek a nem egyenlő mérlegbe állítása az, amit én helytelenítek ennél a kormányzati politikánál. Nem vonz, de taszit, nem segít, de támad, a többi társadalmi osztályt elkeseríti, az ellenszenvet felfokozza, a közalkalmazottnak és az államnak viszonyára is bizonyos bontó hatással van. Ne méltóztassanak egy percig sem megfeledkezni arról, hogy a közalkalmazott és az állam közötti viszony valósággal egy negotium bilaterale, egy kétoldalú szerződés, amely áll a do ut des, a facio ut faciès, az adok hogy adj, a teszek hogy tégy elve alapján. Amikor szerződést kötök és a másik fél nem teljesiti a szerződést, akkor én követelhetem a szerződés teljesítését. Amikor az államnak kötelessége, hogy erkölcsi momentumokat rögzítsen az emberek életébe, az államnak életébe, vájjon erkölcsi momentumok lesznek-e azok, hogy a kétoldalú szerződést egyoldalulag felrúgva, bármikor elbocsátásra ítéli a tisztviselőt ? Az a közalkalmazott, aki éhbérért dolgozott, küzdött és szenvedett a hosszas háború és a forradalmak alatt, aki most is nyögi mindezeket a szenvedéseket, aki a kétoldalú szerződés alapján állott be és adta oda az ő munkáját, aki éhbérért tisztességesen teljesítette kötelességét, megérdemli-e az államtól, hogy akkor hagyja el, amikor a legnagyobb segítségre van szüksége ? Folytonosan csak áldozatkészséget követelni és azt mondani, hogy a tisztviselő dolgozzék, viszont az állam nem gondoskodik a kétoldalú szerződésből reá háruló feladatok teljesítéséről : ez csak azt eredményezheti, hogy megrendül az állam erkölcsi nagyságába vetett hit, ez pedig rendkívül alkalmas mód és eszköz az anarchia megteremtésére, kitermelésére. Ha a tisztviselőt a körmi ny —kellő időben gondoskodván róla — kitaníttatta volna valami iparra és adott volna neki erkölcsi tőkét, hogy elhelyezkedjék künn akár az iparban, akár a kereskedelemben, és adott volna neki anyagi tőkét, amellyel megindíthassa iparát vagy üzletét, akkor azt mondanám, hogy megvan benne a szociális vonatkozás, megvan benne az a gondolat, amelyet én helyesnek tartok. De mert azt nem látom és mert ugy látom már most, hogy ennek következménye az lett, amit épen Szabó József t. képviselőtársam mondott, hogy usque 30.000 embert kidobnak a megélhetés legrettenetesebb viszonyai közé, ami egyenlő azzal, hogy nem tud megélni ; ki kell mondanom, hogy ez nem szociális programm, nem szociális politika. Ha pedig a keresztény nemzeti irányzatot zászlajára tűző kormányzat nein támasztja alá szociális gondolkozással a politikáját, nem tudom, mit várhatunk másoktól, akik nem ezt az irányzatot vallják magukénak. Ha a tisztviselőt kidobják állásából és azt mondják, hogy helyezkedjék el, mondjuk, hogy megtanul egy ipart. Bár az erkölcsi tőkét nem adta meg a kormány, — pedig ezt is megkövetelhetné a kétoldalú szerződés következtében — de azalatt tanult, amig alkalmazásban volt, megvan a képessége, tegyük fel, megvan hazulról az anyagi tőkéje is, akkor szemben fog állani az. a tisztviselő a szabadversennyeb Mi fog történni ? A szabadverseny következtében nem tud majd érvényesülni, mert az a sok mindenféle iparág vele szemben kartellbe, trösztbe fog tömörülni, bojkott alá helyezi és mivel nem fog neki az állam megélhetést nyújtani, kénytelen lesz lavírozni, amig bír, a vége pedig az lesz, hogy felőrlődik az ereje, nem tud beleilleszkedni a gazdasági életbe, mert szemben találja magát a szabadverseny következtében mindazokkal, akik féltékenykednek rá és azon dolgoznak, hogy ne találja meg a boldogulását. Ennek nagyon könnyen kiszámítható a következménye. Hiába mondta a pénzügyminist er ur, hogy forradalomról nem lehet beszélni. Szilágyi Lajos : A Bethlen-kormány még azt is megcsinálja ! Hornyánszky Zoltán: Mindenféle politika, amely nem provideál előre, amely nem számol a káros lehetőségekkel, hibát követ el, mert a politikai életben számítani kell minden rosszra, hogy azt eleve preventive kizárja. A prevenciónak nem az a módja, amikor a békétlenséget látom, tapasztalom, érzem, tudom, amikor a szociális jelleget nem domborítják ki, amikor arra kellene törekedni, hogy a szociális politikát ugy vigyem bele az életbe, hogy anyagi segítséggel is rendelkezésére álljak annak a kidobott tisztviselőnek, akit megfosztok attól, hogy tovább dolgozzék az államnak és belekén yszeritek a szabad versenybe, aminek vége az ő felborulása lesz. Ha a tisztviselőknek ezeket megadta volna az állam, akkor szociális jellege volna a javaslatnak, de mivel nem adta meg, egyáltalában nincsen szociális jellege és határozottan ront a helyzeten, ahelyett hogy javítaná. Még arról kell beszélnem, hogy a húszéves határ, amelyet a tisztviselőknél megállapítanak, egészséges-e. A közpályákon látjuk azt, hogy bizonyos tapasztalás és gyakorlat kell ahhoz, hogy valaki megfelelően tudjon dolgozni a hivatalában. Most ép a legértékesebb elemeket éri az elbocsátás veszélye. Aki 8—10 évig dolgozott egy hivatalban, jóformán bele sem dolgozhatta magát egy ügyágazatba ; húsz esztendő után kezdődik az az idő, amikor vérévé vált az a hivatali funkció, amelyet gyakorol. Mégis 20 év után bocsátják el azokat, akik legjobban tudnák értékesíteni erejüket. Ez egyenesen az állam ellen való bűn, mert épen a legtapasztaltabb, legalkalmasabb egyéneket vetik ki a hivatalból. Szilágyi Lajos : Azt akarják, amit a hadseregnél már végrehajtottak, hogy a szine-javát üldözik el a hadsereg kötelékéből, a legtapasztah tabb, legértékesebb tiszteket ! Kállay Tibor pénzügyminister : Hogy lehet ilyet mondani ! Hornyánszky Zoltán : Ha a 20 esztendő után nem a legkiválóbbakat érné az elbocsátás veszélye, ki biztosítja a tisztviselőt arról, hogy a protekció révén épen azok fognak bent maradni hivatalukban, akik nem épen a legalkalmasabbak ? Erre nézve a törvényjavaslat nem nyújt garanciát. Méltóztassék elképzelni a protekciónak micsoda