Nemzetgyűlési napló, 1920. XVI. kötet • 1922. január 26. - 1922. február 08.

Ülésnapok - 1920-300

A nemzetgyűlés 300. ütése 1922. Elnök : A képviselő urnák van még ideje a csak azért figyelmeztetem előre, hogy ne érje figyelmeztetésem készületlenül. Pálfy Dániel : Köszönöm az elnök ur figyel­meztetését, fél kettőre befejezem. Azzal zárom sza­vaimat és azt a kérelmet intézem gazdapárti t. képviselőtársaimhoz, hogy ne méltóztassanak el­felejteni ezen kérdés elbírálásánál, hogy a kard, az ekevas és a kalapács ikertestvérek és ne méltóz­tassanak elfelejteni azt, hogy habár a kard sze­rezte meg részünkre a hazát, mégis az eke és a kalapács tartotta fenn a nemzetet ezer éven keresztül. (Igazi ügy van!) A trianoni béke erőszakosan kicsavarta kezünkből a kardot. Meg­maradt még két ikertestvérünk, most tehát a nemzet jövő fennállása és boldogulása érdekében ennek a két testvérnek a hazaszeretet tüzében, a nemzeti érzés kohójában kell egybeforrnia, és ez az egybeforradás vigye előbbre nemzetünket a konszolidáció utján. (Taps a jobb- és a baloldalon.) A kereskedelemügyi minister urnák ismételten hálás köszönetemet fejezem ki a beterjesztett értékes törvényjavaslatért, mely magyar nyelven, magyar emberekhez van megírva és amely nagy­mértékben hivatva van arra, hogy az egész ország boldogulását előbbre vigye. A törvényjavaslatot általánosságban, a részletes tárgyalás alapjául el­fogadom (Élénk helyeslés és taps a jobb- és a baloldalon. Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök : Az idő előrehaladván, mielőtt napi­rendi indítványomat megtenném, bejelentem a szavazás eredményét. Eszerint a választójogi bizottság tagjaiul a következők választattak meg : Beniczky Ödön 51, Dömötör Mihály 62, Ernst Sándor 65, Fáy Gyula 64, Gerencsér István 64, Gömbös Gyula 61, Haller István 65, Hencz Károly 64, Homonnay Tivadar 65, Karaíiáth Jenő 65, Kováts J. István 63, Köny­ves Lajos 65, Meskó Zoltán 65, Rubinek István 63, Simonyi-Semadan Sándor 63, Szabó István (nagy­atádi) 65, Szabó József (budapesti) 65, Szijj Bá­lint 64, és Vázsonyi Vilmos 47 szavazattal. A sza­vazás eredményéhez képest tehát a felolvasott képviselőket a 20 tagú választójogi bizottság meg­választott tagjainak jelentem ki. Most pedig napirendi indítványt fogok tenni. Javaslom, hogy legközelebbi ülésünket hétfőn, e hónap 30-án délelőtt 10 órakor tartsuk meg és ennek napirendjére tűzessék ki a mai ülés jegyző­könyvének hitelesítése, az ipartörvény módosí­tásáról szóló törvényjavaslat folytatólagos tárgya­lása és az Országos Gazdasági Munkáspénztár részére járó díjaknak, valamint a pénztár által kifizetendő segélyeknek szabályozásáról szóló tör­vényjavaslat tárgyalása. Méltóztatnak ehhez a napirendi indítványomhoz hozzájárulni ? (Igen!) Ha igen, ily értelemben mondom ki a határozatot. Most pedig, mielőtt az ülést felfüggeszteném, határozni kell Pálfy Dániel képviselő ur ama indítványa felett, amely szerint az ülések ideje az ipartörvény tárgyalásának tartamára egy órával meghosszabbittassék. (Helyeslés.) A házszabályok NEMZETGYŰLÉSI NAPLÖ. 1920—1921. — XVI. KÖTET, évi január hó 28-án> szomhaton. 81 értelmében az indítvány felett vita nélkül kell a Ház­nak határozni. Felteszem tehát a kérdést : méltóz­tatnak-e hozzájárulni Pálfy Dániel képviselő ur­nák ahhoz az indítványához, hogy az ülések ideje az ipartörvény tárgyalásának tartama alatt egy órával meghosszabbittassék, igen vagy nem ? (Igen!) Ily értelemben mondom ki a határozatot. Mielőtt az interpellációkra áttérnénk, az ülést 10 percre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök : Az ülést újból megnyitom. Az imént, amidőn az újonnan megválasztott választójogi bizottság tagjainak névsorát felolvas­tam, Rassay Károly képviselő ur nevét tévedésből nem olvastam fel. Megállapítom, hogy Rassay Károly képviselő ur 65 szavazattal a választójogi bizottság tagjává választatott meg. A kereskedelemügyi minister ur kivan szólni. Hegyeshalmy Lajos kereskedelemügyi minis­ter : Tisztelt Nemzetgyűlés ! A közelmúlt napok­ban Lingauer Albin és Sándor Pál képviselő urak tárgyuknál fogva fontos interpellációt intéztek a k ű]ügymjuiiste i-iirhoz. A külügyminister ur ép ez interpellációk fontosságánál fogva a mai napon óhajtott azo'kra válaszolni, azonban ezt a szándé­kát közbejött betegsége miatt nem valósíthatta meg és ezért felkért engem, nehogy a t. Nemzet­gyűlés az interpelláció tárgya tekintetében továbbra is tájékozatlan legyen, hogy a tényállást helyette ismertessem. Nem kivan ez felelet lenni az inter­pellációkra ; az ér^teTrîîê^ë^^^RIêTeT**^ külügy­minister ur, mihelyt betegségéből felépült, meg fogja adni, csupán, mint emiitettem, a t. Nemzet­gyűlés tájékoztatására óhajtom az ügyet felhozni. Az első interpellációt, mint bátor voltam emlí­teni, Lingauer Albin nemzetgyűlési képviselő ur intézte december 31-én a külügyminister úrhoz. Az interpellációban a képviselő ur kérdezte a kül­ügyminister urat, van-e tudomása arról, hogy az átadott nyugatmagyarországi területen az osztrák hatóságok Németujvárott a karácsonyi ünnepek alatt a rokonaik látogatására odaérkezett Kollár Dénes és Lex Roland magyar állampolgárokat a velencei egyezmény világos megsértésével letar­tóztatták és még ma is fogságban tartják. Azután kérdezte a képviselő ur, mit szándékozik ez ellen tenni a külügyminister ur. Erre vonatkozólag kö­vetkezőket vagyok bátor a t. Nemzetgyűlés tudo­mására hozni : Bécsi követünk a külügyminister ur utasítá­sára január hó első napjaiban Kollár Dénes és Lex Roland Németujvárott letartóztatott magyar állampolgárok ügyében, ugy szóbelileg, mint írás­belii eg azonnal közbenjárt az osztrák külügymi­nisteriumban, amely e tárgyban sürgönyileg for­dult a burgenlandi osztrák kormányhatósághoz, valamint az osztrák belügyminister úrhoz. Ismé­telt sürgetés után az osztrák külügyministerium január 25-én közölte bécsi követünkkel, hogy az alantas osztrák hatóságoktól beérkezett jelentés 11

Next

/
Oldalképek
Tartalom