Nemzetgyűlési napló, 1920. XVI. kötet • 1922. január 26. - 1922. február 08.
Ülésnapok - 1920-308
A nemzetgyűlés 30S. ülése 1922 vászonnemük, amelyek legnagyobb részben Csehországból kerülnek hozzánk, aránylag olcsóbban lettek volna megszerezhetők, mint most, annak a hirnek következtében, hogy az állam gondoskodik a szükségletekről, legalább legnagyobb mértékben, sokan elmulasztották a kedvező konjunktúrát, az árukat azonban épen a szervezet nehézsége miatt nem kaphatták meg. Viszont annyira nélkülözik a tisztviselőcsaládok e téren az illető árukat, hogy nem várhattak tovább és kénytelenek voltak a mostani rossz valutáris viszonyok mellett legalább egy részét megszerezni a még ki nem utalt textiliáknak. Vannak viszont tiszfcviselőcsaládok, amelyek talán épen korábban gondoskodtak a szükségletek fedezéséről és most nem kivannak talán cipőt, vagy siffont, hanem egyéb ruházati cikkre volna szükségük. Hogy azonban el ne essenek a kedvezményes árutól, azt is megveszik, de meg kell venniök azt a drágább árut is, amire elsősorban van szükségük. Hogy még egy utolsó, ilyen kirivó hátrányos mozzanatot emlitsek, rámutatok az üzlettel, a szervezettel járó adminisztracionális költségek horribilis voltára, amely költségek az egész ellátást terhelik és ennek következtében drágítják a dolgot. Az államtól jelentékeny összegeket vonnak el e célra, viszont a szervezet alkalmazottai elégedetlenek, mert a szervezet vezetősége igen helyesen igyekezik az adminisztracionális költségeket a minimumra redukálni, ennek következtében az alkalmazottak kedvetlenek, amit a fogyasztóközönsóggel éreztetnek, a tisztviselők pedig kevesebbet kapnak, mert hiszen az állam teljesítőképessége bizonyos határok között mozog. Ilyen módon is károsodás éri a tisztviselőket, ennek következtében a főbb kirivó mozzanatokat összefoglalva, megállapíthatom, hogy a kormánynak igen rokonszenvező gondoskodásából fakadó intézkedés nem jelent oly könnyítést, mint amilyent a kormány szándékolt volna és most is szándékol a tisztviselők érdekében. A segítés e módja drágítja a fogyasztást az előbb említett okokból, amiket bátor voltam kifejteni s azokból az okokból, amelyekre még rá fogok mutatni. Aggályaimat nemcsak a magam tapasztalatából merítem, hanem a közigazgatás számos területén dolgozó tisztviselők, barátaim, ismerőseim panaszaiból. Amikor e kérdésről több alkalommal beszéltek, találkoztam oly érvekkel is, amelyek azt mondták, hogy az ellátás ily módja nemhogy drágítja a fogyasztást, de olcsóbbá teszi, mert a kereslet az árúk iránt kötötten, egységesen jelenik meg. Én ezt az argumentációt, őszintén szólva, nem tudom megérteni. Nem tudom megérteni, ha ezt a kérdést szakszerűen vizsgálom, mert a piaci árak emelkedésére rendkívül befolyással van a kínálat részéről megérzett szükséglet, hogy nagy tömegben jelentkezik a kereslet, mindenáron venni akar, már pedig egészen másképen alakul a piaci helyzet, ha tudjuk, hogy van egy szerv, évi február hó 8-án, szerdán. 363 amelynek 730.000 ember ellátásáról kell gondoskodnia, például 730.000 ember számára kell mindenáron burgonyát beszereznie, az állam pedig mindenáron burgonyához akarja juttatni a tisztviselőket. Ha mármost a tisztviselők akár a szövetkezeti boltokban, akár a kereskedelemben szerzik be szükségletüket, akár pedig kisebb csoportokba összeállva, az egyes földbirtokosoknál szereznek be például négy-öt vagon burgonyát, ez mindenesetre más hatással lesz, mint hogyha megjelennek az ügynökök, teszem Szabolcs vármegyében, a burgonyapiacokon a burgonyatermés betakarítása után és egyszerre 730.000 ember számára szükséges burgonyát keresnek. A kínálat tájékozva lesz a szükséglet felől és ennek megfelelően emeli az árakat, amint tapasztalhattuk, hogy amint ez a szervezet megjelent Szabolcsban, a burgonya 260 fillérről egyszerre 560 fillérre emelkedett. És ime, nem a gazdatársadalom emeli a termeivényei árát, hanem ilyen módon magától értetődően a piacon alakul ki ez az ujabb ár, épen a kínálatnak a fogyasztás tekintetében mutatkozó teljes tájékozatlansága révén. Viszont a piaci ár alakulására rendkívül fontos tényező : az egyéni szempontok, egyéni tekintetek is. Ha felemiitettem a tisztviselők egyes csoportjait, egyáltalában nem kívánom visszaállítani az egyes közigazgatási hatóságoknak azokat a hibásan működő es a tisztviselő érdekét a végén már nem egészen támogató fogyasztási csoportjait, mert hiszen tudom, hogy a legtöbben nem tették meg azt és nem fejtették ki azt a tevékenységet, amely tényleg a ^tisztviselők érdekében lett volna. Én csak felemlítem, hogy ha egy-egy hatóság tisztviselői esetleg önmaguk összeállván megkeresnek egy-egy ilyen nagybirtokost, hivatkozva a tisztviselőknek — de nem igen kell hivatkozniuk — ínséges helyzetére, akkor az a birtokos kikalkulálva az ő termelési költségeit, mindenesetre előnyösebb árban fogja ajánlani ennek a csoportnak a szükséges terményeket és árukat, mint hogyha a közvetítők révén a piacról kell azt beszerezniök. Én tehát hogy összefoglaljam a mai szervezet ellen a tisztviselők fogyasztási érdekeinek szempontjából kifejtett aggodalmaimat, azt kell mondanom, hogy nem szívesen látom azt, hogy talán épen a szervezet részéről, a szükséghelyzetből alakult intézkedésből rendszert akarnak teremteni. Ezeket az aggodalmaimat azokra az újságcikkekre alapitom, amelyeket az elmúlt napokban volt alkalmunk olvasni, hogy most ujabb gyáralapitások és egy tízezer holdas birtok beinstruálása foglalkoztaják a szervezet vezetőségét. Hogy mivel jár ez a mai gazdasági viszonyok közt, r ezt feleslegesnek tartom itt bővebben kifejteni. Én tehát ismétlem, hogy nem ellene beszélek ennek a rendszernek, különösképen nem a tisztviselők természetbeni ellátása ellen, hanem a jelenlegi módozat hibáit, visszásságait akarom itt bemutatni, hogy lássa a tisztviselői osztály, 46*
