Nemzetgyűlési napló, 1920. XVI. kötet • 1922. január 26. - 1922. február 08.

Ülésnapok - 1920-307

A nemzetgyűlés 307. ülése 1922. évi február hó 7-én, kedden. 353 ezek az ifjak és legnagyobb részük nem jut lakáshoz sem. Mikor tény az és látjuk azt, hogy a mi egyetemeink egyre satnyulnak, mert hiszen hiába vittük le Szegedre és Pécsre az egyetemeket, az a mi nagy reményünk, hogy azok ott meg fognak népesedni és még a szomszéd megszállott területekről is oda fogják vonzani az ifjúságot, mind nemcsak nem vált valóra, hanem az egyetemek teljesen elnéptelenedtek, alig hogy lézeng bennük egy-két diák és ennélfogva hiába költjük ezeknek egyrészt az intézményeknek fentartására a nemzet pénzét, másrészt pedig, ami még nagyobb kár, nem töltik be a hivatásukat, hogy részt vennének a nemzeti nevelés nagy munkájában. Akkor is felmerült, kisértett az a gondolat, hogy minek is nekünk olyan sok egyetem ! Tényleg a budapesti egyetem untig elég nagy, sőt túlnagy is ennek a kis országnak a kereteihez képest és ahhoz, hogy elegendő ifjúságot, elegendő tanult embert ki ne tudjon bocsátani az életbe. Tényleg elég lett volna. De akkor minket az a gondolat vezetett, hogy az ország integritása felé törekszünk, hogy nem tudunk egy percig sem arra gondolni, hogy kisebb ország lettünk és azzal mentünk bele ebbe az áldozatba, azzal tettük ezt az intézkedést, hogy ezeket az egyetemeket is fenn kell tartani, hogy egyszer csak jön egy perc, amikor az országnak határai kitágulnak és akkor ezeket a térségeket, ahová be tudunk özönleni, el kell engednünk, nem tudnánk eléggé ellepni, ha nem készültünk volna erre a nagy pillanatra. Akkor, amikor kétségtelennek látjuk, hogy a tudásnak, tudománynak, a tanult emberek nagy számának milyen haszna van, milyen fontos, jelentőségteljes feladata van ebben az országban, akkor viszont szomorúan kell megállapítanunk, hogy a kormány budgetjében, az államkincstár terhei között minden szerepel, rengeteg sok pazarló célra költünk nagy összegeket, csak épen azzal nem törődünk, ami a nemzetépítés igaz, nagy munkája volna. Ha megnézzük a költségvetést, ott mindenre találunk nagy áldozatokat. Hogy csak egyet mondjak, a ministerelnökségi sajtóirodát 18 millió koronával dotálják. Ennek a sa itóirodának semmi más rendeltetése nincs, mint az, hogy a kormányt és a kormány intézkedéseit külföldön, a külföldi lapokban jó beállitásban mutassa be, informálja ezekről a külföldet és rózsaszínű köddel vegye körül a kormányt, nehogy a külföldnek ellenszenve ellenünk fordulhasson, és hogy a külföldön ne legyenek népszerűtlen emberek. Ezeket a sajtómilliókat idehaza is felhasználják arra, hogy a sajtó egyik részét maguk mellé állítsák, hogy az a sajtó dicsérje őket és minden jót zengjen róluk. Amilyen haszontalan kiadás ez, épen igy száz és száz olyan kiadás van, amely a nemzetnek száz ós száz milliójába kerül. Ezek között talán a leghaszontalanabb az, . NEMZETGYŰLÉSI NAPLÓ. 1920—1921. — XVI. KÖTET. hogy Zalaegerszegen a szerencsétlen, üldözött, nyomorult emberek számára, akiknek elég, ha élhetnek, elég ha nem bántják őket, tartunk egy internáló-tábort, amely a magyar népnek évente körülbelül 40 millió koronájába kerül. T. Nemzetgyűlés ! A ministerelnök ur azt mondotta, — bár ez a valóságnak nem felel meg, a tényekkel ellenkezik — hogy Zalaegerszegen sohasem volt ezernél több ember internálva. Hát én elfogadom a ministerelnök urnák azt a megállapítását, hogy ott csak ezer ember van, de akkor konstatálnom kell, hogy ezer embert birói Ítélet nélkül, polgári szabadságuktól megfosztva, fogva tartanak ott csak azért, hogy a magyar népnek millióiból, keserves adófilléreiből évente 40 milliót költsenek reájuk. Ez a kiadás néhány hónappal ezelőtt még 40 millió korona volt, ennyit tett ki erre a célra az előirányzat. Most, hogy a pénzünk értéke romlik, valószínűleg ez a 40 millió is többre fog szaporodni. Nem tudom, hogy mi becsületes kor leszünk-e, nem tudom, hogy hogyan állhatunk meg majd az utókor előtt, ha eltűrjük, hogy ezer nyomorult emberért, akiknek annyi bűne sincs, hogy a bíróság elitélhette volna őket, évente 40 milliót fecsérlünk el, holott, ha már arról- van sző, hogy ezek az emberek — mint róluk állíttatik — a társadalomnak ellenségei, akkor könnyű volna velük kiegyezni, nem kellene két-három-négy évig és isten tudja meddig ott tartani őket és évente 40 milliót költeni rájuk, hanem elegendő volna, ha az egy évi költséget egyszer felosztanák közöttük, mindegyik kapna 40.000 koronát. Egészen bizonyos, hogy ha mindegyiknek adnának 40 ezer koronát, akkor ezeket jó emberekké tennék, nem lennének többé a társadalom ellenségei és a következő évben nem kellene másik 40 milliót, az azután következő évben pedig talán 60 millió koronát költeni rájuk és megszabadulnánk attól a szégyenbélyegtől is, amely a nemzetünk arcán éghet azért, mert az abszolutizmusnak egy ilyen terrorintézményét fentartja, ahol embereket birói Ítélet nélkül fogva tartanak. Hiszen abban a táborban idióták is vannak, akiket nem lehet elbocsátani azért, mert nem tudják őket kihallgatni, sőt a zalaegerszegi táborban, amint ez nyilvánosságra hozatott és amint az a valóságnak meg is felel, egy siketnémát is visszatartanak izgatás miatt. T. Nemzetgyiilés! Soha nem volt hatalmasabb kincse egy alkotmányos nemzetnek, amely ad a szabadságára, függetlenségére, becsületére, a jelenkor és az utókor előtt, mint a közszabadságok. Soha nem tűrhette el az a nemzet, hogy a polgári szabadságot csak olyan prédaként kezeljék, mint amilyen prédaként magyar emberek magyar emberek ellen feltámadva kezelik a polgári szabadságot Magyarországon. Nem szörnyüséges-e még gondolatnak is az, hogy megfosszák a magyar polgárt attól az elemi emberi jogától is, hogy a szabadsága intézményesen 45