Nemzetgyűlési napló, 1920. XVI. kötet • 1922. január 26. - 1922. február 08.
Ülésnapok - 1920-302
148 A nemzetgyűlés 302. ülése 1922. évi január hó 31-én, kedden. Kóródi Katona János: A zsidóság védelmezője a parlamentben ! Rupert Rezső : A tisztességnek, a becsületnek, az emberiességnek a védelmezése. Csináljátok a zsidókkal az üzleteket, miért» haragusztok itt most rájuk ? B. Szterényi József: Még pedig bőven! Elnök : Csendet kérek! Méltóztassék folytatni, képviselő ur. B. Szterényi József: Nem fogom kétségbevonni, én talán legkevésbé, aki életem legjavát az ipar szolgálatában töltöttem, azt a rendkivüli nehézséget, amelyet a kisipar megmentése s fejlesztése jelentett a múltban és a jelenben is. Csak egy példát hozok fel ama nehézségek illusztrálására, miké pen lehessen gyorsan érvényesülő hatással, kormányzati intézkedésekkel, egy iparágat segiteni lábraállitani. Az asztalosiparban nagy Magyarországon 57 ezer iparos volt, a szabóiparban 81 ezer, a legsúlyosabb helyzetben lévő lábbeli-iparban pedig 115.500. Az egész volt kisiparosnépességünknek a fele erre a három iparágra esik, nagyon természetes tehát, hogy szinte áthidalhatatlan nehézségek, leküzdhetetlen akadályok azok, amelyekkel minden kormányzatnak találkoznia kell a maga kisipari akciójában, ha ilyen tömegeket akar felsegíteni, lábraállitani. Ëp ezért óva intem én a t. kormányt és a kormányt támogató partokat annak a tudatnak elterjesztésétől, hogy a vidéken, a községekben szétszórtan élő kisiparosokat, akiknek tömege ma már, sajnos, minden segédszemélyzet nélkül áll, lehet olyan istápolásban részesiteni, mint a városi iparosságot. A legutóbbi statisztika szerint ma már, sajnos, az egész magyar kézműiparosságnak 63%-a segédszemélyzet nélkül áll ; óva intenék tehát attól, hogy ezzel a tömeggel elhitessük azt, hogy igazán radikális módon rajta még segiteni lehet. Amire a kormánynak és társadalomnak működését koncentrálnia kell, az az, — és ebben pártszempontoknak érvényesülnie nem lehet — hogy segiteni kell különösen a városi kisiparos elemen, ott, ahol nagyobb számban van együtt egy-egy szakmabeli kisiparosság. Ezt minden rendelkezésre álló eszközzel támogatni kell, bármily fájdalmas legyen a másik résznek, a vidéki tömegeknek lassú halódása. Mert azt hiszem, azt minden objektive gondolkodó gazdasági ember elismeri, hogy az a műhely, amelynek már^segédje és inasa nincsen, a kihalásnak van átengedve, (Ellenmondás a középen.) gyermeke sincs, akit ipari pályára nevelhet, maga az iparos áll egymagában, mint egy száraz kóró ; ezen segiteni a legmesszebbmenő jóindulattal, a legnagyobb áldozatkészséggel sem lesz lehetséges. AM meg fogja tudni tenni, az előtt tisztelettel meghajlok és az elismerés legmagasabb fokával fogok az ő bölcsességének, nagyságának és kiválóságának áldozni. En nem azt mondom ezzel, hogy ezt a tömeget tegyük ki a pusztulásnak, ne méltóztassanak félreérteni. Én azt mondom csak, hogy ne ébresszük abban a tömegben azt a hitet, hogy őt lehet még ugy istápolni, mint a városi iparosságot. (Mozgás a középen.) Beszédem végéhez közeledem és nem tehetem, hogy ne mutassak rá egy ellentétre, amely a képesitéskérés szigorítása és a jövő iparosnemzedé'k nevelése között mutatkozik. Múltkori beszédében Pálfy Dániel képviselőtársam képviselte az Ipartestületek Országos Szövetségének emlékiratát a tanoncoktatásról. Engedjék meg, hogy rámutassak arra a kiáltó ellentétre, amely abban mutatkozik, hogy ugyanaz az iparosság, amely a képesitést a legszélsőbb fokig fejlesztendőnek tartja és kivánja, már túlzásnak minősiti a kormány lépéseit és törvényes korlátozásokat kivan ott, ahol a tanoncoktatásról, a tanoncok jövő képzéséről és neveléséről van szó. Pálfy Dániel : Egy cél felé törekszünk, csakhogy én a műhelyben akarom nevelni a tanoncot, mert nem az iskola nevel, hanem a műhely. B. Szterényi József: Nagyon helyesen fejtegette tegnap vagy tegnapelőtt egyik képviselőtársunk a tanoncoktatás, tanoncnevelés kérdését és azt a súlyos elmaradottságot, amelyben a vidék a tanoncokkal való bánásmód, a tanoncok szociális elhelyezése terén van. Pálfy Dániel: Ez igaz ! B. Szterényi József: Teljes mértékben csatlakozom Nagy János képviselőtársam ebbeli felfogásához, annak idején egy utón haladtunk a legényegyletek és inasotthonok kérdésében, miként azon hajlékok tekintetében is, amelyekben a jövő iparosnemzedéket nevelnünk kell, és ebben a tekintetben ne mondja nekem senki, hogy én a műhelyben akarom nevelni a tanoncot. A műhely a tanonc szakszerű képzése, egyebekben pedig a család és azok a szociális intézmények képezik a tanonc erkölcsi, valláserkölcsi nevelésének a helyét. Pálfy Dániei : Ezt mondom én is ! B. Szterényi József: T. képviselőtársam a tanoncoktatással szemben foglalt állást . . . Pálfy Dániel : Szószerint ugyanezeket mondtam, amiket a képviselő ur mondott. B. Szterényi JÓZSef: Es én örvendek, hogy a tisztelt kereskedelemügyi minister ur rögtön rá is utalt arra, hogy nem engedi meg a vasárnap délelőttnek oktatási célokra való elvevését ; a vasárnap délelőtt maradjon annak a gyermeknek a maga lelki nevelésére, a maga vallási igényeinek kielégítésére. Pálfy Dániel : Ezt nem is akartuk ! Azt mondom én is, hogy vigyék el a templomba. B. Szterényi József: Nem a templomról volt szó, t. képviselőtársam, . . . Pálfy Dániel : Benne van a naplóban ! (Elnök csenget.) B. Szterényi József:... hanem redukálásáról az oktatásra szánt időnek. Az urak beadványának világos követelése az, — fenyegetés is van benne bizonyos fokig — ha pedig a tanoncot túlságos mértékben veszik igénybe, t. i. oktatási célokra,
