Nemzetgyűlési napló, 1920. XVI. kötet • 1922. január 26. - 1922. február 08.

Ülésnapok - 1920-302

À nemzetgyűlés 302. ülése 1922. êvi január hó 31-ên, hedden. 143 fogja pozitív formában eredményezni a törvényjavaslat, mert hiszen a fejlődés lehetőségei a képesítésre vonatkozó rendelkezések túl hajtása következtében ezáltal el vannak vágva. A kisipar hanyatlásának egészen más. okai voltak a múltban, mint a törvényes rendelkezések és amint az imént, azt hiszem, egész lojálisán ostoroztam azokat a hibákat, amelyeket a régmúlt követett el azáltal, hogy amikor a kisipart lábra lehetett volna állítani és fokozatosan fejleszteni, ezt nem tette meg, azonkép itt is egész objektíve meg kell állapitanom, hogy azok a várakozások, amelyeket ehhez a törvényjavaslathoz méltóztatnak fűzni, azok a várakozások, amelyeket különösen a félrevezetett és a képesítésben túlságos panaceát látó kisiparosság ettől a törvényjavaslattól vár, ha törvényerőre emelkedik, merőben illuzóriusak lesznek ; egy nagy csalódás, nagy kiábrándulás fog bekövetkezni, eltekintve attól, hogy a jelenlegi kisiparosságra kihatása egyáltalán nem lehet, mert hiszen — erre is rátérek — a tényleges állapot alapjára helyezkedik és csak a jövő képesítésről gondoskodik. Folyton hivatkoznak a vita folyamán is, de az irodalomban is a német kisipar fejlődésére és megizmosodására, ellentétben a mi kisiparunknak és az osztrák kisiparnak hanyatlásával. Helyes, a példa nagyon jó. A német kisipar a hatalmas német gyáripar mellett tényleg gyönyörűen elhelyezkedett, a hatalmas német gyáripar védőszárnyai alatt fejlődött, mert belekapcsolódott, miképen egyik láncszem a másikba, a kisiparnak a nagyipar szolgáltat alkatrészeket, a kisipar a nagyiparnak munkát és munkásokat. De el méltóztatnak felejteni, hogy Németországban sohasem volt s ezidőszerint sincs képesítési kényszer és képesités abban az értelemben, mint minálunk, egyáltalán nem létezik. Németország egészen más gazdasági rendszer, a szabadipar alapján áll, kisipari vonatkozásban azon gazdasági rendszer alapján, amely a jövő kisiparosnemzedéknek szakértő iparosok által való nevelését és képzését biztosítja. Ez az a rendszer, — amely több európai államban fennáll, amelyekben a képesités ismeretlen — amely t. i. mesternek csak azt a kisiparost ismeri el, aki mestervizsgát tett, és inast csak az a kisiparos tarthat, aki mester. (Helyeslés.) A jövő nemzedéket biztosítja a német rendszer, a jelent akarja biztosítani a képesités. Ez a nagy ellentét, t. Nemzetgyűlés. Hogy ismét a mi elkövetett hibáinkra mutassak rá az ipari jog terén, hol történt a legsúlyosabb hiba nálunk kisipari vonatkozásban ? 1872-ben. Addig céhrendszer volt a maga zárkózottsága val, a maga idejének nagyon megfelelő szervezetével, de az akkori idők igazi tisztult liberalizmusának hatása alatt — Eötvös József liberalizmusát értem — hirtelen átmenet nélkül áttért a magyar törvényhozás a teljes ipari szabadságra. Nagyon természetes, hogy ez olyan ugrás, amilyent a természet nem tűr meg, olyan ugrás, amelyet ez a zsenge magyar kisipar nem bírhatott el, Itt kezdődik az a visszafejlődés, itt az a súlyos hiba, amely elkövettetett és amelynek orvoslására akart szolgálni az 1884. évi ipartörvény, Matlekovitsnak ez az alkotása, amelyet annyit szidtak és szidnak, amely azonban az akkori korban nagy, igen jelentős alkotás volt, amely akkor behozta a munkásvédelmet a magyar törvényhozásba, amely akkor megelőzte egész Európát a tanoncok tankötelezettségével, amiben évek hosszú során át nem érte utói Európa egyik állama sem Magyarországot. Úttörő volt ezekben a tekintetekben, és épen Matlekovits, a liberalizmus exponense, a szabadiparnak, a szabadkereskedelemnek Magyarországon legexponáltabb bajnoka tért vissza az akkori képviselőházban kötött kompromisszum alapján a képesités elvére, hogy azokat a hibákat korrigálja, amelyek a szabadi párra való hirtelen áttérés következtében 1872-ben elkövettettek. És ha volt hiba az 1884-es ipartörvény képesítési rendelkezéseiben, az volt, ami ellenkezik a képesités elvével, ami inkonzekvens annak végrehajtásában. Ha a képesítést az iparűzés feltétele gyanánt elfogadom, akkor ellenmondás az, hogy aki egy képesített iparágat űzhet, az bármely képesítéshez kötött iparággal foglalkozhatik. Az 1884-es ípartörvénynek ez a rendelkezése, amely meggyőződésem szerint hibás és helytelen, ez váltotta ki — jogosan, teszem hozzá — a mi l kisiparosaink elégületlenségét, mert képesített iparágaknak kumulálása vált lehetővé, amelyeknek egymáshoz semmi néven nevezendő közük nem volt. Innen van az a harc is, amely közvetlenül az 1884-es ipartörvény megalkotása után kezdve az iparosságban évtizedeken keresztül sokszor demagóg vezetés alatt is az ipartörvény revíziójáért folyt. Alak ezeket a harcokat ismerik és figyelemmel kisérték, tudják, — és ebben van ismét egy súlyos liibáj a az akkori kormányzatnak — hogy magára hagyták az iparosságot, ahelyett, hogy államilag felkarolták volna és rávezették volna a gazdasági fejlődés fokozatosságára, ahelyett, hogy állami támogatással átsegítették volna a bajokon, átengedték a kisiparosságot a demagógiának, amely folyton csak a képesités és az ipartörvény revíziójában látta és láttatta vele az összes bajokat, hogy elterelődjék a figyelem azokról a kormányzati mulasztásokról, amelyekben legnagyobb okát látom a mi kisiparosságunk hanyatlásának. Ez a törvényjavaslat, miképen a minister ur mondja, kiépíti a képesités rendszerét, amelyet Matlekovits meghonosított. En azt hiszem, hogy ha Matlekovits Sándort, a mi közgazdasági életünk egyik legkiválóbb férfiát megkérdezi a minister ur a maga tegnapi nyilatkozatát illetőleg, ugyanazt a választ fogja kapni tőle, amelyet az imént a céhrendszerből a szabadiparra való 1872-iki áttérés jellemzése gyanánt mondtam. Matlekovits a szabadipar szabadosságát, illetőleg az akkori korba be nem illő voltát korrigálta a képesités által, a minister ur pedig most megfordított fejlődési sorrendben, a mai fejlettebb, szabadabb korszak-