Nemzetgyűlési napló, 1920. XV. kötet • 1922. január 13. - 1922. január 25.
Ülésnapok - 1920-288
60 A nemzetgyűlés 288. ülése 1922. litert termelhessenek, a változott viszonyoknak megfelelően leszállítjuk 720 hektoliterre, tehát majdnem a felére. Azért mondom, hogy majdnem a felére, mert az 1600 hektoliter akkor tényleg néni létezett, mert a kontingensek tényleg megváltattak, és 1100, 1200 hektoliterrel szerepeltek. Es azt is megállapítottuk. — értem a Szesztermelők Országos Egyesületét — hogy az ipariaknak pedig, miután 200.000 hektoliternél több termelés lehetősége nem forog fenn, 40.000 hektoliter termelés állapíttassák meg egyelőre egy évre. így jött ki 160.000 plusz 40.000, összesen 200.000 hektoliter. Ezt a javaslatot akartuk a minister ur elé terjeszteni, de természetesen nem sikerült, mert az ipariak összeálltak azzal, hogy ők 80.000 hektoliter termelést követelnek abban a kerettörvényben, amely, be fog terjesztetni. Én részt vettem azon az ankéten és a minister urnák azt mondottam, amit most itt meg akarok ismételni. T. minister ur, mondottam, nincs igaza, mert az 1908. évi szeszadó törvény 30 évi harc után végre kimondotta, hogy a szesztermelés mezőgazdasági iparrá vált, nem pedig nagyiparrá. Ez a törvény lefektette a módját annak, hogyan kell ezt gyakorlatilag keresztülvinni. Kimondotta a törvény, hogy 1908-tól 1918-ig a nagyipariak kontingense meg fog váltatni és ez jórészt meg is történt. Ok felvették minden kontingensnek akkori aranykoronákban — ma már igy szoktuk nevezni — az ellenértékét, gondolom, 60 koronát hektoliterenkint, de 1917—18-ban, a háború vége felé uj gyárak már nem épültek, akkor a pénzügyi kormány már nem hajtotta azt végre, mert az elsősorban nagyipariaktól elvont kontingenst természetesen uj mezőgazdasági szeszgyárak céljaira fordították. 1917—18-ban, amint emiitettem, ez már nem vitetett keresztül, ugy hogy maradt 40.000 hektoliter kontingense azoknak a nagyipariaknak, akik számszerint talán négyen, névleg talán heten vannak Magyarországon, szemben 240 mezőgazdasági szeszgyárossal. Ezek akkor 40.000 hektoliteresek voltak, annyiban maradtak meg, a többit pénzben megváltva kapták az államtól, most pedig azt követelték, hogy 80.000 hektolitert kapjanak. Meg is kapták. Épen az a panaszom, hogy amikor a mezőgazdasági szeszipar leszállította kontingensét szeszgyáronkint 720 hektoliterre, akkor a nagyipari szeszgyárosok a régi 40.000 hektoliter helyett 80.000 hektoliter kontingenst kaptak. Ezt, azt hiszem, ebben a nemzetgyűlésben kevés ember tudta akkor, mikor a sürgősség alapján ezt a noyelláris intézkedést megszavazni méltóztattak. Azt hiszem, nem kell magyaráznom, hogy milyen nagy mezőgazdasági kár származik abból, hogy alkoholt nagyipariak főznek ki városokban, Győrött és Budapesten, és a hulladékot, amely nemzetgazdasági szempontból legfőbb jövedelmezőségi része ennek a termelésnek, a csatorévi január hó 14-én, szombaton. nába eresztik és elvonják a mezőgazdaságot attól, hogy háború után a mai viszonyok között a 80.000 hektoliter kontingensből származó hulladékból, moslékból ennyi és ennyi ezer állatot tarthasson, vagy ennyi és ennyi ezer holdat javíthasson meg. Ha elmondanám, hogy ez számban mennyit jelent, hát szörnyűködnének rajta. (Ugy van ! Ugy van ! a bal- és a ssélsöbaloldalon.) Azért hoztam ezt fel, hogy mielőtt a nemzetgyűlés szétmegy, állást foglalhasson a kormány a tekintetben, hogy ez reparálandó és uj törvény lesz megalkotandó majd később; nem sürgős most. Én nem akarok határozati javaslattal dolgozni. Ha helyeslést vált ki, amit mondok, a kormány úgyis tudomásul fogja venni. Én megelégszem egy nyilatkozattal, amelyben kijelenti a kormány, hogy ha már ebben a szesszióban erre nincs idő, igenis, a jövő törvényhozásnak lesz a feladata, hogy ezt a novelláris intézkedést az 1908-as törvényben lefektetett elveknek megfelelőleg visszacsinálja, t. i. ugy, hogy a termelés egyedül a mezőgazdasági érdekeltségnek biztosittassék. Ezzel ezen igazán szürke kérdések végére jutottam és még csak egy pár lokálisnak látszó, de mégis közérdekű kérdéssel akarok foglalkozni. Miután az igen tisztelt kereskedelemügyi minister urat itt találom, hozzá fordulok, felemlítvén neki, hogy Dél-Baranyában — mint méltóztatik tudni — a demarkációs vonal egyelőre még ideiglenesen van megállapítva. Ép most kaptam meghívást a jövő hónap közepére, amikor jön az entente-bizottság, mely a határt rendezni fogja. Ez az ideiglenes határvonal ugy alakult ott, hogy egyes falvaknak épen a szélére került, úgyhogy a házaktól 10—20 lépésnyire áll a szerb baka. Itt nemcsak magyarajknak, de németajkuak is vannak s ezek á németajkuak nagyrészt kisiparosok. Ezeknek a munkaalkalmuk nem itt, ezen az oldalon volt eddig, hanem a demarkációs vonalon túl. Nem olyan sokan vannak s az, amit kérek, nem fogja megterhelni az államháztartást. Nem is segélyt kérek a részükre, hanem szives figyelmébe ajánlom a t. kereskedelemügyi minister urnák, hogy ezek addig is, amíg ez a demarkációs vonal remélhetőleg ismét megadja nekik a munkaalmat, munkához juthassanak. E tekintetben kérném a t. minister ur intézkedését. Alig pár száz emberről van szó és ezek különböző iparosok, asztalosok, cipészek, szabók, kőmivesek, ácsok és hasonlók. A külügyminister úrhoz az a kérésem lenne, hogy a határátlépések ügyét, amelyet már mások is szóbahoztak és szorgalmaztak itt, különösen Délbaranyára vonatkozólag szintén mielőbb dűlőre juttatni méltóztassék. Ezzel igénytelen felszólalásom végére jutottam és még csak arról tartozom nyilatkozni, hogy aa indemnitást három, vagy hathónapra szavazom-e meg és hogy mi dönti el ezt a kérdést.
