Nemzetgyűlési napló, 1920. XV. kötet • 1922. január 13. - 1922. január 25.
Ülésnapok - 1920-288
52 A nemzetgyűlés 288. ülése 1922. évi január hó 14-én, szombaton. tőkére, — mobil vagyonra vonatkozólag iktattatott törvénybe — azt látom az egyenlő elbánás szempontjából, hogy égbekiáltó igazságtalanság statuáltatott e törvény által. Mert nem akarok ugyan részletekbe elmerülni', de állítom, hogy aránylag az ingatlanváltságra vonatkozó törvény alá esők legalább háromszorosan, de ezer holdon felüliek ötszörösen fizetnek több váltságot, mint amennyit a mobil-tőke fizet az első törvény alapján. Az első váltságtörvény 20%-ban állapítja meg a leadandó váltságösszeget, de hozzáteszi, hogy az, amennyiben készpénzben rovatik le, 15%-ra száll le. A 20% nem valóságos érték, vagyonbelérték szerint állapittatik meg és rovatik le, hanem aszerint, amint az a tőzsdén jegyeztetik, mivel főleg rész• vénytársaságokról van szó. T. Nemzetgyűlés ! A tőzsdén jegyzett érték nem a belért éke annak a részvénytársaságnak, hanem csakis időszerinti forgalmi értéke, amint a konjunkturális viszonyok azt megengedik. Ha számitást teszünk, mennyi lehet a különbözet az úgynevezett tőzsdei jegyzett érték és a belérték között, megállapítom, hogy a mai viszonyok közepette legalább is háromszor annyi a belérték, mint a tőzsdén jegyzett érték. Békeidőben ez egészen másképen állott, amikor az értékek a kamatozás szerint Ítéltettek meg és alakultak ki. A mai viszonyok között azonban átlagosan számítva legalább is háromszorosra tehető azoknak a részvénytársaságoknak a beiértéke, a vagyonértéke, amelyek a tőzsdén jegyzett részvények után fizetik a váltságot. (Igaz ! ügy van! jobbjdől.) Ebből az következik, hogy ezek a részvénytársaságok az úgynevezett 15 százalék fejében, amelyet pénzben róttak le, valósággal csak 5 százalékot fizettek. (Felkiáltások jóbbfelől : Annyit sem !) Ha figyelembe vesszük, hogy ezer holdon felül természetben kell leadni a váltságot, amit indokoltnak tartok s amire rá fogok térni, akkor helyes az a megjegyzés, hogy annyit sem róttak le, mert a progresszivitás az 1000 holdon felülieknél még nagyobb fokban mutatkozik. Ha csak az elvi részét nézzük a dolognak, ez a két törvény ugy készült, hogy az akkori pénzügyminister ur azt tárgyi alapon, progresszivitás nélkül epitette fel, mert hiszen tárgyi alapon felépített adózáshoz elvi okokból nem fér hozzá a progresszivitás, s megállapított egy aránylag mérsékelt kulcsot. Ez az első részre vonatkozik. A második törvényt szintén tárgyi alapon epitette fel, azonban itt már belevitte a progresszivitást, még pedig a legnagyobb mérvben. Griger Miklós : Bár csak nagyobb lett volna a progresszivitás ! Mándy Sámuel : Nem kifogásolom a progresszivitást, természetesen, mert annak hive vagyok és hive voltam mindig, csak rámutatok arra, hogy hogyan lett az első és hogyan a második váltság felépitve. Ha azt méltóztatik mondani, hogy : bár a progresszivitás nagyobb lett volna, akkor azt hiszem, hogy ez talán csak az első váltságra vonatkoztatható. Minthogy azonban abban, abszolúte semmi progresszivitás nincs, ennélfogva nem mondhatjuk, hogy »bár nagyobb lett volna a progresszivitás.« T. Nemzetgyűlés ! Én nem kivánok hosszadalmas lenni, csak azt akarom még megállapítani, hogy a mobil-tőke, tehát a részvénytársaságok, és egyáltalában a nagytőke — akkor, amikor nem vagyunk abban a helyzetben, hogy uj törvényekkel jöjjünk most ide s igy meg nem reparálhatjuk ezt a kérdést — ha nem húsz, legalább 15 milliárddal maradt adós az állammal szemben, szembeáihtjuk a két váltságtörvény arányait. El kell tehát hogy jöjjön az ideje annak, hogy ez, ha nem is ezen a nemzetgyűlésen, de talán a legközelebbi nemzetgyűlésen vagy országgyűlésen sürgősen és az igazságosság és az egyenlő elbánás elvének megfelelően reparáltassék. (Helyeslés jóbbfelől.) Nem kivánom, hogy a pénzügyminister ur ilyen nyilatkozatot tegyen, mert ez talán nyugtalanságot idézne elő bizonyos berkekben, de helyesnek tartom, hogy a nemzetgyűlésnek egy vagy több tagja nyilatkozzék erről a kérdésről és szögezze ezt most le, amikor ennek a nemzetgyűlésnek a tartama a végéhez közeledik. Dacára annak, hogy ez igy áll, mégis, ha figyelemmel méltóztatnak kisérni a sajtónak azt a részét, amely már régebbi idők óta közgazdasági rovatokat vezet, azt tapasztalhatják, hogy ezekben a közgazdasági rovatokban, dacára annak a ténynek, amelyet előadni bátor voltam, folyton azzal preparálják a közönséget, azt hányják szemére a mezőgazdasági érdekeltségnek, hogy kevéssé van megadóztatva, és hogy aránylag nagyobb terhet visel az ipari és kereskedelmi érdekeltség. Nemrég olvastam olyan cikket, amelyben nagyon nyomatékosan van kiemelve, hogy csak tizszeres földadót fizet a földbirtokos. Hiszen ha csak földadót kellene fizetnie a földbirtokosnak ! (Mozgás a jobboldalon.) Annak az adónak ugyanis, amelyet mi a föld után fizetünk, a legkisebb része a földadó. Azok az orgánumok, amelyek azt a hitet igyekszenek a közvéleménybe átplántálni, nem emlékeznek meg a jövedelmi adóról, a vagyonváltságról, a vagyonadóról és a többi adókról. Méltóztassék csak összehasonlítást tenni arra vonatkozólag, hogy a földbirtokos, mint szőlőbirtokos nemcsak ezeket az adókat és a váltságokat fizeti, hanem termelési adót is fizet. Hol van az ipari vagy kereskedelmi életnek olyan produktuma, amelyre termelési adót hoztak volna be ? Ha nem is kérem arra és nem sürgetem a pénzügyminister urat az irányban, hogy az egyenlő elbánásnak az elvét törvényhozásilag állítsa helyre, legalább van szerencsém tisztelettel arra kérni, hogy a kormánypadokról, esetleg a pénzügyministeri székből nyilatkozat történjék aziránt, hogy az a beállítás, hogy a mezőgazdasági érdekeltség, a földbirtokos osztály — és pedig annak kis-, nagy- és középbirtokos része egyaránt — nem fizet aránylag annyi adót, mint a másik gazdasági érdekeltség, mint egyenesen helyt nem álló visszautasittassék és ez illetékes helyről megállapítást nyerjen. (Helyeslés jóbbfelől.)
