Nemzetgyűlési napló, 1920. XV. kötet • 1922. január 13. - 1922. január 25.
Ülésnapok - 1920-288
50 À nemzetgyűlés 288. ütése 1922. pont ozatait nem ismerem, nem kivánok erre részletesebben kitérni, csak nagy szomorúsággal állapitom meg azt a kormánytendenciát, amely az idegen tőkét itt hazánkban már több izben kívánta közgazdasági tényezővé tenni. Kénytelen vagyok itt a nemzetgyűlés figyelmét felhivni az indemnitási javaslat 11. §-ára, a csepeli kikötő ügyére is és kérni a nemzetgyűlést,, méltóztassék e pontnál a kérdést tárgyilagosan elbírálni és méltóztassék meghiúsítani azt, hogy egész külforgalmunk kulcsa, a csepeli kikötő által idegen tőke kezébe kerüljön, és hogy idegen tőkék egészen felesleges módon itt közgazdasági tényezővé váljanak. Legyőzött ország vagyunk. így is rendkívül sok javunk és sok mindenünk jutott és jut a győzők kezére. Szükségtelen, hogy mi magunk is odaadjuk magunkat az agresszív idegen tőkének, amellyel azután minket teljesen birtokukba vesznek. Remélem, a kormány nem fogja túllépni azt a kötelezettségét, hogy minden külállammal megkötött legkisebb szerződést is tartozik idehozni a nemzetgyűlés elé és annak életbeléptetését a nemzetgyűlés jóváhagyásától tenni függővé. • Amint már emiitettem, az indemnity egyebekben semmiféle beruházási programmot nem ölel fel. Ebből csak azt állapithatom meg, hogy a kormány ismét azt a fejetetejére állított gazdasági politikát folytatja, amelyről az előbb vázlatosan beszéltem, hogy tudniillik mindenáron csak az államkasszát akarja akárhogy is megtömni, és teszi ezt az egész termelő osztály, az egész országos termelés, az adóalanyok, a fogyasztók rovására, mert hiszen nem láttam és nem is látok semmi olyan kísérletet, amely a termelés javítását, a termelő osztály, az adóalanyok megerősödését célozná. Már pedig, ha az adóalanyok, ha az egyedek lassan megsemmisülnek, akkor megszűnik továbbra az államkasszának tömése is, és akkor igazán elérjük azt, ahova pedig nem szabad eljutnunk, hogy az egyedek tönkretevésével az állam, az ország is tönkremegy. Én csak azt látom, hogy a kormány ahelyett, hogy a meglevő eszközöket és intézményeket, a nagy, országos termelés szolgálatába állítaná, megfordítva az egész országos termelést ezeknek az eszközöknek és intézményeknek szolgáltatja ki. Nem kivánok erre nézve részletesen nyilatkozni, de, ha rákerül a dolog, nagyon szívesen szolgálok adatokkal. Mi mezőgazdasági ország vagyunk, jelen megcsonkított helyzetünkben mezőgazdasági jellegünk még jobban kidomborodott s meg kell állapitanom azt, hogy a kormánynak elsőrendű kötelessége lett volna az országos felépítés rekonstrukciós munkájában a fősúlyt erre a fő termelési águnkra, a mezőgazdaságra fordítani. Engedtessék meg nekem, hogy magyarázatul kijelentsem, hogy akkor, amikor erről és ilyenformán beszélek, nem osztályérdeket, nem osztálypolitikát hirdetek, hanem hirdetem csak azt a természeti tényt, mely természetes folyománya, kelléke annak, hogy mi egy ex oőo mezőgazdasági ország vagyunk. Kijelentem azt is, évi január hó íá-én, szombaton. hogy ha itt egy megfelelő kellően átgondolt és kellő koncepcióval biró országos agrárpolitikát folytattak volna, ez minden helyzetünkön átsegített volna, minden kérdésünket egy csapásra megoldotta volna, mert az a pro gramm egy mezőgazdasági államban felölel mindent, megoldja az iparkérdést, megoldja a munkáskérdést, sőt ki kell jelentenem, hogy jelen helyzetünkben nem is hinném, hogy iparunk elegendő volna egy mezőgazdasági p^ogremm kapcsán annak igényeit kellően kielégíteni. A legnagyobb iparfejlesztést is maga után vonta volna tehát ennek a programúinak a megvalósítása. Ez az országos agrár-pro gramm foglalkoztatta volna a termelők és dolgozók minden rétegét s akkor nem volna itt munkanélküliség, hanem meg lehetett volna oldani lerongyolódott középosztályunknak s az elhelyezésre váró tisztviselőknek a kérdését is. (Ugyvanl Ugy van! a baloldalon.) Végül az ezen programm végrehajtásával elért többtermeléssel megoldódott volna helyes kiviteli politikánk is, mely szükséges, ezzel aztán megoldódott volna pénzünk javulása, a pénzügyi helyzetünk is. Itt azonban — mint már elmondtam — mindent épen megfordítva csináltak, s csak természetes, hogy nem tudunk elérni semmit. Nemcsak ennek az országnak a megerősítésére van szükség, hanem nekünk nagy erőtartalékokat is kellene gyűjtenünk, mert csakis ezzel szolgáljuk Nagy-Magyarországot, csakis ezzel szolgáljuk leghatékonyabban integritásunkat. Ha meg nem erősödünk, ha nem tudunk ezen erőtartalékok birtokába jutni, akkor — s ez nagyon szomorú — hiába itt minden közjogi vita, hiába itt a szélmalommal való küzdés, illuzóriussá válik itt minden. Sajnos, azonban én mindezeknek a megvalósításából nem láttam eddig semmit sem, sőt mezőgazdasági termelésünk egyenesen hanyatlott, ami természetes is, egy olyan beruházás nélküli, improduktiv politika mellett, melyet a kormány folytat. Kijelentem, hogy ez káros, és így egy országot felépíteni egyáltalában lehetetlen. Még egy kérdésre akarok kitérni. Én a napi személyes politikával nem foglalkoztam, nem is akarok foglalkozni, mert különben nem tudnék közgazdasági viszonylatban dolgozni, de feltűnik nekem itt a Házban is, hogy akkor, amikor a királykérdés el van intézve, — mert hiszen szerintem el van intézve és továbbmenőleg ma nem. is aktuális — azt látom, hogy bizonyos megnyilatkozásokra a kormány harcot hirdet. Nem tudom az okokat, hogy miért, de harcok hirdetéséről olvastam és hallottam. Nekem csak azt kellett kijelentenem s azt hiszem, hogy az egész ország közvéleményét fejezem ki, ha kijelentem, hogy, miután a királykérdés elintéztetett ezidőszerint, ennek az országnak, ennek a nemzetnek ma nem közjogi viták kellenek, hanem az kell, hogy annak a nyomorult szegény embernek fedele lehessen, kell az a kis föld annak a rászorult embernek, hogy megélhessen, kell, hogy munkaalkalmak teremtessenek, hogy a termelés megjavuljon, hogy lerongyolódott középosztályunk megerősödhessék, hogy a
