Nemzetgyűlési napló, 1920. XV. kötet • 1922. január 13. - 1922. január 25.

Ülésnapok - 1920-296

Í6Ö A nemzetgyűlés 296. ülése 1922. évi január hó 24-én, kedden. megbízottja. A tények tehát azt bizonyítják, hogy a ministerelnök ur esak a nyilvánosság előtt nem tud a mellékkormányró], annak szerveiről és hatalmáról, de viszont igenis hajlandó fedezni azt, amit a mellékkormány csinál és készséggel igénybeveszi annak szolgálatait —a tehertételekkel együtt. Engedelmet kérek, aki mást hirdet és mist cselekszik, az semmi körülmények között sem követelheti meg, hogy osztatlan bizalommal forduljanak feléje azok is, akik nemcsak az egységes párti verbuváló beszédek fényes szólamai után indulnak, hanem Ítéletüket a cselekvések és azok rugói szerint alkotják meg. Hallottam itt tegnap a ministerelnök urnák egy állítását, hogy mi ellenzék az utóbbi hetek harcai közben az entente számára kedves kijelentéseket tettünk. Erre válaszul idézem a ministerelnök ur egyik beszédének azt a passzusát, melyben a ministerelnök ur a választójog kérdéséről beszélve, azt mondotta, hogy az entente parancsolta mireánk az általános választójogot. A mai általános, demokratikus választójogot a ministerelnök ur olykép akarja beállítani, mint egy külső befolyás alatt előállott kellemetlenséget, belügyeinkbe való beavatkozást, amit a nemzeti önérzet tovább semmi körülmények között fenn nem tarthat. Azt mondotta az imént a ministerelnök ur egy közbeszólásra adott válaszában, hogy ő a mi ellenzéki oldalunkat forradalomcsinálással soha meg nem vádolta. Méltóztassanak meghallgatni a következő passzust. Azt mondotta a ministerelnök ur a kisgazdapártban elmondott hírhedt beszédében (olvassa) : »A nemzet jövője és sorsa dől el azért, mert ahogy ők annak idején a többség vezéreinek szembeállításával forradalmat idéztek elő az országban, öntudatlanul, de végeredményben ők idézték elő a forradalmat, s ezáltal az országot egyharmad részére zsugoritották össze a trianoni békeszerződéssel.« Szomorú, hogy a kormány élén álló ministerelnök az ellenzékkel szemben nem tud más argumentumot megragadni, mint azt, hogy az ellenzék tiszteletreméltó vezéreit, akiket a forradalom annak idején a helyükről letaszitott, elsepert, üldözött, azzal vádolja meg, hogy ők voltak az okai az 1918-iki összeomlásnak ... Ugron Gábor : Egy pártban voltunk ! Lingauer Albin: ...és ők voltak az okai annak, hogy a dolgok az 1918 októberi forradalommá fejlődtek. Bámulom a ministerelnök urnák a királykérdésre vonatkozólag előadott okfejtésében azt a rendkívül rövid emlékezőtehetséget, amellyel a ministerelnök ur azt fejtegette, hogy nekünk elő kellett ugyan készítenünk a legitim király hazatérését, de előbb tárgyalnunk kellett volna a királylyal és tisztába kellett volna jönnünk az ő felfogásával. Elismerte ugyan a ministerelnök ur, hogy a királynak nemcsak joga, de kötelessége is az országba visszatérni és a királyi jogokat gyakorolni, mihelyt a távozását előidéző vis major megszűnt, azonban — szerinte — előbb bizonyos feltételeket kellett volna vele megtárgyalnunk. Emlékezetébe hozom a ministerelnök urnák azt, hogy mikor őfelsége a király húsvéti távozása előtt egy proklamációt bocsátott ki, annak megszövegezésében az igen t. ministerelnök ur is részt vett. Abban a proklamációban, amelyet ők is közölnek a Fehérkönyvben, mondotta a király a következőket (olvassa) : »Az elemi erővel ránk zúdult események folytán megszűnt az 1867-iki kiegyezés és a pragmatika szankciónak a feloszthatatan és elválaszthatatlan birtoklásra vonatkozó része s helyreállt Magyarország teljes állami függetlensége, melyet gondosan megőrizni nekem is egyik főtörekvésem.« A ministerelnök ur tehát tökéletesen jól tudta azt, hogy őfelsége a magyar nemzeti függetlenségnek, valamint a pragmatika szankció egy része megszűnésének kimondására nemcsak minden percben önként hajlandó, hanem azt már meg is tette, mert a Bethlen gróf által is szövegezett húsvéti proklamációban őfelsége ezt már kifejezetten el is ismerte. A ministerelnök ur 1921 április óta vezette Magyarország kormányát, ismerte a külföldön tartózkodó királynak ezt a felfogását, s 1921 áprilisától 1921 októberéig mégsem látta jónak időt találni, alkalmat és módot keresni arra, hogy őfelségével ezeket a világos és kétségtelen megállapodásokat állami okmányba foglaltassa. Rakovszky István : Nem törődött vele ! Lingauer Albin : Ugyancsak olvasom ugyanebben a proklamációban, amely a ministerelnök ur közbenjöttével született meg, a következőket (olvassa) : »Egy nyugodt, belsőleg konszolidált, erős és független Magyarország oly közös európai érdek, a békének oly fontos biztositéka lévén, nem hihetem, hogy külállamok törekvéseimet, melyek csakis a konszolidáció, a békés rend és a tartós nyugalom helyreállítását és biztosítását célozzák, meg akarhatnák akadályozni.« Kérdem tehát, hogy ha a ministerelnök ur már húsvétkor is félt a külállamok beavatkozó szándékaitól, akkor miért engedte őfelségével ennek ellenkezőjét aláíratni és miért járult hozzá a proklamációnak ilyetén szövegezéséhez ? Azt mondotta a ministerelnök ur a pécsi beszéd alkalmával, hogy a királlyal való előzetes tárgyalások és közjogi változtatásokban való megállapodások elengedhetetlen előfeltételei a királykérdés megoldásának. Miután a ministerelnök ur tegnapi beszédében a pécsi beszéd megállapításairól már megfeledkezett, és miután ezek a nemzetnek tudatában is kezdenek már elhalványulni, szükségesnek tartom, hogy itt a nemzetgyűlés szine előtt leszögezzem, illetve felújítsam azt, hogy ebben a kérdésben a ministerelnök ur 1921 október 21-én Pécsett a nemzet szine előtt mit mondott ? A ministerelnök ur ott a következőket mondotta (olvassa) : »A konzekvencia, amelyre a törvény utal, nézetem szerint a következő : Miután Magyarország független állammá lett, s a trianoni szerződés arra kötelez minket, — ami különben jól felfogott érdekünk is — hogy függetlenségünket fel ne adjuk, s hogy olyan in-