Nemzetgyűlési napló, 1920. XV. kötet • 1922. január 13. - 1922. január 25.

Ülésnapok - 1920-295

À nemzetgyűlés 295. ülése 1922. évi január hó 23-án, hétfőn. 431 urak, akik elsőrendű szakértők ezen a téren és nem fiatal emberek, mint ahogy azt Sándor Pál képviselő ur mondja. Ott a szénárak megállapításával elsősorban Zsigmondy Vilmos bányamérnök foglalkozik, aki országosan elismert kapacitás a széntermelés terén. Nem tartom tehát szükségesnek, hogy ebben a tekintetben szintén egy bizottság küldessék ki, mert biztosithatom a t. Nemzetgyűlést, hogy itt a legnagyobb rendben megy minden és a fogyasztóközönség érdekeinek szem előtt tartásával történik az árak megállapítása. Mert nem 10°/o a bányák haszna a kitermelt szénnél, hanem tekintet nélkül arra, hogy mekkorák a termelési költségek, egyformán 4 korona 50 fillért számithat fel minden bánya minden métermázsa kitermelt szén után, bármilyen minőségű legyen • az és bármilyen áron adják. Nem áll tehát az, hogy a bányák magas hasznot húznak. Ezért nem tartom szükségesnek, hogy a belföldi széntermelésnél az árak megvizsgálására külön bizottság küldessék ki. A képviselő ur még egy harmadik határozati javaslatot előterjesztett, melyben azt kívánja, hogy a szénbizottság működése február végével megszüntethessék. Az én álláspontom ebben a kérdésben az, hogy a szénbizottságot meg kell szüntetni abban a pillanatban, amikor szénszükségletünk fedezése biztosítottnak látszik, ez pedig akkor fog bekövetkezni, amikor széntermelésünk olyan magaslatra ér, hogy a belföldi szükséglet nagyobb részét fedezze és amikor ennek a termelésnek az állandósága biztosítva van. Ez, sajnos, ma még nincs meg, mert a múlt év október végén ugyan szénbányáinknak átlagos termelése körülbelül 2200 vagonra ment fel, vagyis nagyobb volt szénbányáinknak termelése csonka Magyarországon, mint ugyanezen bányák termelése a háború előtt, és pedig többet termeltek nyolc órai munkaidő mellett, mint a háború előtt tizenkét órai munkaidő mellett, de bármilyen örvendetes is ez az emelkedés, állandónak még nem tekinthető, mert a közelebb múlt hetekben is a termelés, sajnos, lement, alig többre, mint 1500 vagonra napi átlagban, tehát 700 vagon csökkenés állott be. Ez nagy differencia, mely azt mutatja, hogy még nem lehet arról beszélni, hogy termelésünk már állandósult volna, és hogy arra számithatnánk, hogy akkora termelésünk van, mely szükségletünk nagyobb részét fedezi. Mindig ki vagyunk téve eshetőségeknek. Most is differencia támadt a bányavállalatok és a tót munkások közt, akik a rendesnél nagyobb számban távoztak el karácsonykor, aminek a következménye lett azután széntermelésünk nagyfokú csökkenése. Mihelyt a széntermelés bizonyos magaslatot elér, mondjuk 2200 vagont és ez állandónak látszik és mihelyt biztosítékunk lesz arra, hogy a fogyasztáshoz még szükséges szenet külföldről minden körülmények között be tudjuk hozni, többé nem lesz létjogosultsága a szénbizottságnak és abban a pillanatban meg lehet azt szüntetni. Mindaddig azonban, mig ezek az előfeltételek be nem következnek, szó sem lehet arról, hogy a szénbizottság működését beszüntessük, mert ez a legnagyobb veszéllyel járna, a legnagyobb katasztrófákra vezetne, minthogy nem volna biztosítva sem a vasút, sem a közművek, sem szegény emberek szükséglete, hanem csak azoknak telnék szénre, akiknek pénzük van, és a legnagyobb visszaéléseknek nyitnánk általa kaput. Ha egyszer meglesz a megfelő arány a kínálat és a kereslet közt, akkor azután nincs többé szükség a szénbizottságra. A képviselő ur felszólalása során egyebek közt azt is emiitette, hogy az országra nézve a legnagyobb szerencsétlenségnek tartja, hogy én állok az egyik közgazdasági reszort élén, ami végzetes következményekkel van az országra. Hát, mindenkinek meglehet valamely ministerrol a véleménye, igy Sándor Pálnak is meglehet a véleménye rólam. Én csak arra akarom figyelmeztetni Sándor Pál képviselő urat, hogy ő az én személyemet és működésemet túlbecsüli, amikor azt mondja, hogy az én személyem az oka annak, hogy a gazdasági konszolidáció nálunk nem halad olyan mértékben, amint kellene, mert hiszen ez nem egyedül a kereskedelemügyi minis tértől függ. Az országnak ugyanis négy gazdasági tárcája van, melyeknek élén négy minister működik, azonkívül itt van a kormány feje is, aki az általános politikai irány mellett a kormány gazdasági programmját is megállapítja. A kabinetnek öt tagjától függ tehát az, hogy az ország gazdaságilag piosperál-e, vagy sem. A kereskedelemügyi ministernek mindenesebre van ebben szerepe, de nem őt illeti minden rész. Azt mondta a képvielő ur, hogy az én egész gazdasági programmom abból a mondásból áll. hogy nem vagyok ellensége a kereskedelemnek. En akkor a képviselő urnák kijelentettem, hogy ilyent sohasem mondtam, ő pedig azt válaszolta — szó szerint azt mondta — be fogom bizonyítani a ministei urnák. Amikor én ezt tagadtam, ő azt mondta, hogy cáfolni könnyű, de be fogja bizonyítani . Nos a képviselő ur ennek bebizonyításával még mindig adós maradt. Én a nemzetgyűlésnek május 14-ikén tartott ülésében részletesen kifejtettem programmomat és ott szóltam arról is, hogy mi az álláspontom a kereskedelem tekintetében. Szó szerint a következőket mondtam (olvassa) : »A magam részéről kijelentem, hogy kötelessegszerüleg meg fogok tenni mindent, hogy a legális kereskedelem és az a kereskedelem, amely nemzeti alapokra és keresztény erkölcs alapjára helyezkedik, működésében semmiképen meg ne érintessék, sőt kötelessegszerüleg el fogok követni mindent, hogy ez a legális kereskedelem minél intenzivebb és minél kevesebb akadállyal tudja működését kifejtem, mert ez nemcsak a kereskedelem érdeke és nemcsak azok érdeke, akik a kereskedelmet űzik, hanem érdeke az egész országnak. Az ország gazdasági konszolidációja csak akkor kövétkezhetik be, ha az összes tényezők szabadon és harmonikusan működnek.«