Nemzetgyűlési napló, 1920. XV. kötet • 1922. január 13. - 1922. január 25.
Ülésnapok - 1920-294
À nemzetgyűlés 294. ülése 1922. évi január hó 21-én, szombaton. 343 nép sem áldozott annyi vért, mint a magyar. Es mit kaptunk érte ? Mohácsot, Aradot, Világost és végül Trianont. Nem akarok a történelemnél sokáig időzni, de kénytelen vagyok még megjegyezni azt is, hogy pl. a világhódító török mohamedanizmus ellen való harcot a Szentszéken Mvül egyes egyedül a magyar nemzet vette komolyan, és pl. a várnai csata idején Velence, a mohácsi vész idején Franciaország volt a törökök szövetségese a magyarok ellen. Ami a lényegét illeti, a turánizmus nem egyéb, mint az európaiak faji gyüleletétől olyan véghetetlenül sokat szenvedett turáni népek faji önérzetének és reményeinek feltámadása. Nem lázadása ez barbároknak a művelt Nyugat ellen, hanem igenis óhajtása, mint ahogy gróf Apponyi Albert pl. 1916-ban a szabolcsvármegyei turáni kör gyűlésén beszélvén, mondotta : a turánizmus a magyarság igénybejelentése a teljes és tökéletes egyenjogúságra a nemzetek társaságában. Hogy ez az ideális érzés, amely a faji összetartozás, a nyelvrokonság révén bennünket többi turáni testvéreinkhez ka peso], mennyire nem meddő és mennyire nem hiu és üres, arról mindenki meggyőződhetik, aki hadifoglyainktól meghallja, hogyan fogadták őket és hogyan bántak velük azok a népek, amelyek velünk egy fajhoz, a turáni fajhoz tartoznak. Itt meg kell jegyeznem, hogy Ugron Gábor t. képviselőtársamnak az a megjegyzése, hogy ugyancsak a t uránizmussal kapcsolatban japán-mongol koponyákról beszélt, szintén nem lehet egészen méltó hozzánk magyarokhoz, amikor tudtommal a legkevesebb hálát látott, de a leghálásabb nép vagyunk mindenkivel szemben, aki irántunk valaha csak egy jó gondolattal is viseltetett. Méltóztassék meghallgatni hadifoglyaink közül azokat, akik Kelet-Szibériában japán fogolytáborokba és japán felügyelet alá kerültek . . . Karafiáth Jenő : Kivételes bánásmódban részesültek ! • Pröhle Vilmos: ...és meg fogják hallani, hogy a japán lovagiasságon túlmenő előzékeny bánásmódban részesültek. Kénytelen vagyok arra is utalni, hogy mikor én 1919 novemberében Hágába érkeztem és ott a Vöröskereszt-Egylettől kaptam egy jelentést a szibériai hadifoglyok állapotáról és olvastam azokat a rettenetes szenvedéseket, amelyeket ott a hadifoglyok kiállanak és többek között azt a megjegyzést is, hogy legtöbbet pedig a magyar hadifoglyok szenvednek, mert az irtózatos fizikai gyötrelmeken túl a magyar hadifoglyoknál még egy súlyos betegség jelentkezik, lelki betegség, a haza után^yaló olthatatlan vágyakozás ; mikor — mondom — ezt a szomorú jelentést olvastam, kötelességemnek ismertem, hogy a Hágában lévő összes entente-képviseleteknél kopogtassak és kérjem emberségükre való hivatkozással őket, hogy segitsenek ezen a bajon. Kénytelen vagyok kijelentem, hogy az összes entente-kepviseletek elutasitottak azzal, hogy ők legyőzött népek fiaival szóba nem állanak, tessék akármiféle kérdésben a budapesti misszióhoz fordulni. A japán követ azonnal fogadott és mikor jelentésemet bemutattam neki, megígérte, hogy kormányának azonnal előterjesztést tesz és egy hét múlva már megkaptam tőle a jelentést, hogy a japán kormány mindent el fog követni, ami csak áthághatatlan fizikai akadályokba nem ütközik, hogy a hadifoglyainkat minél előbb hazasegitse hazájukba. Ezt csak hálával és köszönettel vehetjük. (Élénk éljenzés. Felkiáltások jobbfelöl : Éljenek a japánok !) Egy másik elhangzott nyilatkozat, amelyet nem hagyhatok szó nélkül, az volt. hogy Sándor Pál t. képviselőtársam beszéde folyamán azt mondotta, hogy az egyenjogúságért és a recepcióért a magyarországi zsidóság a Habsburg-háznak tartozik hálával. Azt hiszem, kissé jobban kellene emlékezni a tényleg történtekre. Akik az egyházpolitikai viták idejére emlékeznek, azok nagyon jól tudják, mennyi nehézségbe került, mig boldogult I. Ferenc József magyar király az előzetes szankciót az egyházpolitikai javaslathoz megadta, és mikor a törvényeket alá kellett irnia, akkor is azt mondotta, hogy ez életének legszomorúbb napja. (Ugy van! jobbfelől.) Nem felhánytorgatás ez részemről, de ha a magyarországi zsidóság az egyenjogúságért, a recepcióért valakinek hálával tartozik, ugy a magyar nemzetnek tartozik hálával, ( Ugy van I jobbfelől.) annak a magyar nemzetnek, amely jó, mint egy falat kenyér, amely egy barátságos szóért jogát, kenyerét, ingét, mindenét odaadja. (Ugy van ! jobbfelől.) Ëpen ilyen tévedés az is, amikor Rakovszky t. képviselőtársam az elnök úrral való incidense alkalmával azt mondotta, hogy a Habsburgok idejében tisztelték a házszabályokat. Nekem akkor eszembe jutott 1904 november 18-ika, amikor tudtommal itt ebben a teremben olyan házszabálysértés történt, amelyet azután követett ugyanazon év december 13-ika, majd az exlexben való feloszlatás és választás, majd 1906 január 19-én a Fabrizius-féle házfeloszlatás. KiSS Menyhért : Magyar honvédekkel kergették szét a Házat S Pröh le Vilmos : Azt hiszem, aki ezekre visszaemlékezik, kissé más szinben fogja látni a dolgot, mint Rakovszky István igen t. képviselőtársam, mert az az 1904. évi novemberi ház szabálysértés tudtommal olyan súlyosan megrázta az akkori parlament tagjait, hogy pl. gróf Andrássy Gyula, mint 67-es, akkor fordult először szembe Tisza Istvánnal, gróf Apponyi Albert pedig, akit az 1903. évi chlopyi hadparancs sem tudott megrendíteni a maga 67-es világnézi etében, a novemberi házszabálysértés következtében elhagyta a 67-es credót és átvette az 1848-as közjogi függetlenségi hitvallást. Egy másik kérdés — és ez az utolsó, amelyet szóvá akarok tenni — a nyugatmagyarországi kérdés. Szóvá teszem azért, mert attól tartok, hogy az itt ebben a Házban, még pedig részben erről az oldalról (A. jobboldalra mutat.) is elhangzott nyi-