Nemzetgyűlési napló, 1920. XV. kötet • 1922. január 13. - 1922. január 25.

Ülésnapok - 1920-293

A nemzetgyűlés 293. ülése 1922. nak — hogy az ideiglenes államfő jogkörét »idő­belileg nem határozta el és kiadott a nemzet kezé­ből minden erőt, melyet igaza mellett felvonultat­hatna. Már pedig épen gróf Bethlen István szavait idézem akkor, amikor azt mondom, hogy az igaz ut mitsem ér, ha nem áll mögötte az erő. Mi az ellenzéki oldalon ezt igenis mindannyian felvet­tük programmunkba : hogy t. i. az.1920 : I. te.-et ilyen értelemben, módosítani kell. Ami az egységes párt toborzását illeti, talán toborzott volna a ministerelnök ur pártot, pl. az entente-iga lerázására, Magyarország tényleges és valóságos függetlenségének kivivására az entente tal szemben, ahelyett, hogy meghajtjuk fejünket az entente előtt, vagy talán toborzott volna egy­séges pártot a budai kamarilla ellen a magyar nem­zet szabadságának kivivására, tehát a függetlenség kivivására kifelé, a szabadság kivivására befelé, és akkor rögtön nagy tömegeket tudott volna pro­grammja mögött felvonultatni. Ugy látjuk, hogy a ministerelnök urnák ma tulaj donképen még nines más pártja, mint a disszidensek, mert a többi pártok végérvényesen még a mai napig nem nyilatkoztak. Ellenben a ministerelnök ur mögött tényleg állanak bizonyos szervezetek, bizonyos egyesületek. Nyitva a szemünk, figyelünk ép napról-napra látjuk, hogy hatalmas nagy egyesüle­tek sorakoznak mögé. . . KiSS Menyhért : Hazafias egyesületek ! Szilágyi LajOS : Ezeket azonban nem tekint­jük a magyar nemzet megválasztott képviselőinek. Rassay Károly: Majd még megállapítják, hogy mennyit használtak az országnak ezek a hazafias szellemű egyesületek ! B. Szterényi József: Mennyit használtak a valutának ! (Egy hang jobbfelől : A valutának ?) Mit érinti magukat a valuta ! Ilyen apróságokkal nem foglalkoznak ! Elnök : Kérnem kell a képviselő urakat, hogy a házszabályokhoz alkalmazkodva, szíveskedjenek a szónokot csendben meghallgatni ! Szilágyi LajOS : Ezek a szervezetek működ­hetnek az ország javára, lehetnek tiszteletreméltó emberek vezetése alatt közhasznúak, de ezek nem megválasztott képviselők, következésképen ezekre a szervezetekre támaszkodva parlamentárisán nem lehet kormányozni. Ami a két nagy kormánypártot illeti, mi az ellenzéki oldalról azt látjuk, hogy a keresztény nemzeti egyesülés pártja csak választási taktiká­ból, a kisgazdapárt pedig csak Habsburg-gyűlölet­ből áll egyes kérdésekben a mimsterelnök ur mö­gött. Rassay Károly : Majd meglátom, megsza­vazza-e az a párt a határozati javaslatomat ! Szilágyi Lajos: Jellemző példa erre a kisgazda­párt egyik igen tekintélyes tagjának, Könyves Lajosnak lapja, a Magyar Gazdák Lapja, amely határozottan ellenzéki kritikát gyakorol a minis­terelnök ur fölött. Ha már a pártokról beszélünk, szeretném tudni az igen t. ministerelnök ur jelenlegi helyze­NEMZETGYÜLESI NAPLÖ. 1920—1921. — XV. KÖTET. évi január hó 20-án, pénteken. 305 tét pl. Csizmadia Sándor t. képviselőtársammal szemben. Az elmúlt ülésszakban ugyanis szó tár­gyát képezte itt a nemzetgyűlésen, hogy az Igaz­ság cimü lap és Csizmadia Sándor t. képviselőtár­sam a kormánnyal bizonyos összeköttetésben volna, amit nem én állitottam. Különböző nyilat­kozatok hangzottak el, és a tények igazolták azt, hogy a kormány az ő lapját szubvencionálta. Kiss Menyhért : Megszűnt már az az újság ! Kerekes Mihály : De nem szűnt meg az egy millió korona ! Patacsi Dénes : Csizmadia sem ! Rassay Károly : A millió korona sokkal hama­rább megszűnt, mint a lap ! (Derültség.) Szilágyi LajOS : Mi ugyanis, akik az ellenzéki oldalon Csizmadia Sándor t.- képviselőtársammal több kérdésben együtt dolgoztunk és harcoltunk, objektive tudunk ehhez a kérdéshez hozzászólni. Mi emlékszünk arra, hogy amikor a képviselő ur először jelent meg ebben az ülésteremben, ugy tekintettek rá, hogy ő népbiztos volt, és ezzel ki is volt mondva rá a szentencia. Húzódoztak tőle. mert népbiztos volt, szótlanul elmentek mellette, mint valami nem kívánatos elem mellett ; és ami­kor egyszerre csak kipattant, hogy Csizmadia Sán­dor t. képviselőtársamnak a lapja, az Igazság, a kormánnyal a legszorosabb összeköttetésben van, azt mondották nekünk, hogy a szociáldemokraták ellen van. Mi ezt nem hittük, kétségbe vontuk, és azt mondtuk, nem igaz, mert a Csizmadia Sándor­ral való kapcsolat nagyatádi Szabó István ellen van. Most szeretném tudni, hogy Csizmadia Sán­dorral szemben vagy mellette miként áll a kormány, mert hogy a szociáldemokratákhoz közeledett, azt tudjuk. A kormányban a leglényegesebb változás az, hogy nagyatádi Szabó István t. képviselőtársam ebből a kormányból kimaradt. Nem tudom, mit jelent ez. Talán azt, hogy a ministerelnök ur most jutott el programmjának ahhoz a pontjához, amire a tavasszal gondolt ? Szijj Bálint: Azt jelenti, hogy parasztdikta­tura van ! Szilágyi LajOS : Akkor szórói-szóra azt mondta (olvassa) : »... a társadalom meggyógyí­tása gazdasági csatornákon keresztül, aminek esz­köze a kisgazdatársadalom megerősítése.» Ez volt a csemege a kisgazdapárt felé. És most a kisgazda­társadalom megerősítése céljából a kisgazdák év­tizedes vezérét kihagyták a kormányból. Patacsi Dénes : Te előbb elhagytad ! Huszár Elemér: De most az egész párt el­hagyta ! Rassay Károly : Jól megvédtétek ! Mi bizo­nyosan jobban megvédtük volna vezérünket ! Szilágyi Lajos: T. Nemzetgyűlés! Amikor ezt a kormányváltozást, amelyet fontosnak tar­tunk, bíráljuk, lehetetlen, hogy eszünkbe ne jus­son az elmúlt esztendő története. Visszagondolunk arra, hogy a nemzetgyűlési választásokon két ha­talmas kormánypárt alakult, a két hatalmas kor­39

Next

/
Oldalképek
Tartalom