Nemzetgyűlési napló, 1920. XV. kötet • 1922. január 13. - 1922. január 25.

Ülésnapok - 1920-292

290 A nemzetgyűlés 292. ülése 1922. évi január hó 19-én, csütörtökön. e pillanatban csak az érdekel, hogy ebben az ügyben különleges eljárási szabályokat irtak elő a bíróságnak. Jött a kancelláriától az utasítás, hogy a védőket elzárják, a titoktartás kötelezettségét nekik nem szabad megszegniök ; jött-egy utasítás, hogy a tanukat csak egy külön bizottságnak szabad kihallgatni — a legsúlyosabb titok leplébe burkolták ezt az ügyet, csak azért, hogy a hatalom a maga szándékait minden ellenőrzés nélkül végrehajthassa. Erről a Martinovich-féle pörről nem kisebb ember, mint Deák Ferenc mondta meg a véleményét 1839-ben, amikor szó volt erről és amikor Deák Ferenc azt mondta, hogy (olvassa) : »Az eljárás, az ítéletek nem törvényesek, mert a bíróság a törvényrendelte formákat megsértette és olyan elveket állított fel, melyek nemcsak törvénybe ütközők, hanem veszedelmesek is. Hogy az embertől megtagadtassék a teljes védelem akkor, amikor élete és vagyona forog kérdésben, ügyvédje rendkívüli esküre kényszeríttessék, titkon dolgozásra szorittassék, a pörbe iktatandó védelmet a fiskus vegye cenzúrája alá : megegyezik-e a természeti törvénnyel ? Vagy nem borzad-e inkább vissza az emberi természet ezektől ? Ebben van a birói függetlenség legnagyobb szatírája, ha függetlennek mondatik a bíróság, melynél az ilyen élet- és halálkérdésben az eljárást legelőször felső parancs határozta meg. Itt maga a bíróság sértette meg függetlenségét, midőn a királyi parancsnak nem mert ellene mondani, miért is nem volt független a bíróság ? Miért nem mondta ki, hogy nekünk a parancs zsinórmértéket nem szab, hanem cinozura a törvény.« Ez történt a Martinovich-féle pör ben. De méltóztassék megengedni, hogy tovább menjek és elmondjam a Wesselényi-esetet, Wesselényi Miklós báró esetét, (Halljuk ! balfelől.) aki Szatmár vármegye közgyűlésén az úrbéri örökváltság dolgában szólalt fel ; mert akkor megindult a küzdelem a jobbágyok felszabadulásáért, a zsellérek, elnyomott, üldözött emberek felszabadulásáért, a magyar rabszolgákért és érdekes, hogy ennek a mozgalomnak előterében egy magyar főúr, báró Wesselényi Miklós állt. Ez a Wesselényi Miklós, mikor az úrbéri örökváltság kérdéséről volt szó, Szatmár vármegye közgyűlésén felemelte szavát és azt mondotta : »A kormány egy álarcos politikát folytat ; ugy tesz, mintha a parasztot pártolná, pedig nem akar mást csinálni, mint a nemességet akarja össze veszíteni a parasztsággal. Hát ez nagyon helytelen eljárás és a kormány ne csináljon ilyet, mert a kormány szívja a nép zsírját.« Midőn ehhez a passzushoz ért, akkor az elnöklő főispán, Uray István félbeszakította és azt mondotta : »Báró Wesselényi Miklós e kijelentéssel felségsértést követett el.« Báró Wesselényi Miklós pedig fentartotta az állítását, sőt kiegészítette azt mondván, hogy nem igaz az, hogy a kormány szívja a nép zsirját, mert nemcsak a kormány szívja a nép vérét, szívja azt mindenki* szívjuk azt mi is és abból élősködünk. Ezt mondta báró WesselényiMiklós

}

amire megindult ellene a hűtlenségi per, melyben nem kisebb ember védelmezte, mint Kölcsey Ferenc. Mi történt ennek a pernek során ? Ennek a pernek során elitélték báró Wesselényi Miklóst négy évi várfogságra. Közben pedig az történt, hogy Budapesten árviz lett és báró Wesselényi Miklós, aki Ítélet alatt állott, mint árvízi hajós mindent elkövetett Budapest megmentésére. Egy érdekes adatot akarok ennek kapcsán felemlíteni, ami talán nem eléggé ismert, de kortörténeti szempontból rendkívül érdekes adalék. Megjegyzem, hogy nem szeretek adós maradni az idézés forrásával. Ezt az adalékot Pompéry Aurél dr.-nak 1913-ban megjelent könyvéből veszem, mely Kossuth Lajos hűtlenségi perében és báró Wesselényi Miklós felségsértési perének történetével foglalkozik. Méltóztassanak megengedni, hogy ezt a rendkívül érdekes adalékot felolvassam. Mielőtt még a királyi ítélőtábla ítélete — mert akkor két fórum volt, a királyi tábla és a Curia, melyet hétszemélyes táblának neveztek — a huszszemélyes tábla elé került volna, Deák Ferenc 1839 elején felvitte Wesselényi kérvényét Bécsbe. Ebben a kérvényben Wesselényi azt kérte, hogy abban az esetben is, ha a hétszemélyes tábla ítélete marasztaló lesz, engedjék meg neki, hogy súlyos és megvakulással fenyegető szembajának gyógyítása végett Gretenbeigbe mehessen. Marasztaló itélec esetére Wesselényi a kérvényben szavát adta, hogyha bajából kigyógyul, vagy ha az gyógyíthatatlannak bizonyul rögtön jelentkezni fog a börtönbüntetés kiállására. V. Ferdinánd király megszánta Wesselényit és elrendelte, hogy gróf Majláth András kancellár — gróf Bánfry Fidél főkancellár akkor már visszavonult hivatalától — elnokileg tárgyalja az ügyet. Mind gróf Majláth Antal, mind Stettner és Bartal udvari tanácsnokok pártolták Wesselényi kérvényét, szintúgy a tanácsban Majláth György és Pilgram tanácsnok, valamint legfőbb fokon a ministertanácsban maga a kancellár, herceg Metternich is. így történt, hogy a hétszemélyes tábla marasztaló ítéletének kihirdetése után Wesselényi Budán csak néhány napot töltött fogságban, azután pedig adott szava alapján Gretenbergbe utazhatott. Az 1839/40. országgyűlés végén kihirdetett királyi amnesztia azután Wesselényinek is visszaadta teljes szabadságát. Ez a Wesselényi-per volt tehát kezdete a pereknek. Mindjárt utána jött az országgyűlési ifjaknak, a Lovassyaknak pere. Mit csináltak a Lovassyak ? Ezek Pozsonyban a táblán a táblabírák mellett jurátusok voltak az országgyűlési követek mellett és egy egyesületet alakítottak, társasági egyesületet, a pozsonyi kaszinót, melynek céljául tűzték ki a jogok kiterjesztését. Szabadelvű szellemtől, modern felfogástól áthatott ifjak voltak ők, természetes tehát, hogy nem tetszett az ő eljárásuk. Mi volt az ő bűnük ? Nem volt más bűnük, mint az, hogy amikor Wesselényi Miklós bárónak ezen gyönyörű beszédéről és cselekedeté,„ ről értesültek, üdvözölték őt és ezen az alapon